Connect with us

Hír

Változhat a kompenzációs pickek rendszere az új Kollektív Szerződésben

A kompenzációs pickek rendszerének vannak előnyei és vannak hátrányai is. Alapelve szerint kedvez azoknak a csapatoknak, amelyek fontos szabadügynököket vesztettek és nem igazoltak helyükre újakat. Ellenben a general managerek egyre jobban megtanulták kihasználni a rendszert, így létrejött egy olyan mellékhatása is, hogy a kiegészítő emberek a piac nyitása után sokáig nem találnak munkát – csak azután, hogy már nem számítanak a kompenzációs pickek rendszerébe.

Ezt a negatív hatást akarja kikerülni az új Kollektív Szerződés – amiről a héten szavaznak majd a játékosok. A PFT információi szerint azok a játékosok, akik egyéves, legfeljebb $1,75 milliós szerződést írnának alá, nem számítának bele a formulába, ezzel próbálnák ösztönözni a csapatokat, hogy ne várjanak a kiegészítő emberek leigazolásával.

Ez egyébként elsőre jól hangzik és végre hasznos változást is jelenthet a rendszerben, de természetesen ennek is lehet hátránya. A csapatok ugyanis mondhatják azt a játékosoknak, hogy itt ez a szerződés $1,75 millióról, vagy elfogadod, vagy várunk a májusi határidőig, aztán meglátjuk, mi lesz akkor, de ennél többet most nem tudunk adni. Így sokan minden bizonnyal elfogadják ezt az ajánlatot, pedig lehet, hogy később egy kicsit többet is kaphatnának.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!