Connect with us

Hír

A csapatok az otthoni draftra készülnek

Már csak 17 nap, és itt a 2020-as NFL Draft! Nem lesz azonban szokványos az esemény a koronavírus járvány miatt, ennek megfelelően pedig a csapatok elkezdtek azon munkálkodni, hogy a döntéshozók saját otthonukból tudják levezényelni a háromnapos eseményt – írja Adam Schefter.

A liga nemrég még arról küldött tájékoztatást a csapatoknak, hogy a létesítményeikben kis, legfeljebb 10 fős war roomokat kialakíthatnak és így oldhatják meg a draftot gördülékenyen. Azóta ezt a kijelentést elég sok kritika érte, leginkább azért, mert több államban is kijárási tilalom van, így egyes csapatok a rendeletek értelmében nem mehetnének be közösen a főhadiszállásukra – vagy igazából bárhová.

Ennek okán az NFL finomította álláspontját és két opciót fontolgat: a kis war roomos megoldást, vagy hogy mindenkinek otthonról kell dolgoznia a draft idején. Jó eséllyel utóbbira kerül majd sor, ez pedig megnehezíti majd a draftolást, nehezebb lesz meghozni a döntéseket és trade-eket is nehezebb lesz megkötni, így olyan hangokat is hallani, hogy az NFL fontolgatja a rendszer módosítását is, több időt biztosítva a csapatoknak.

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások