Connect with us

Draft

A jövő sztárjai – Justin Jefferson

A Jerry Jeudy – CeeDee Lamb – Henry Ruggs trió idén külön szintet képvisel az elkapók közt, valamilyen sorrendben mindenkinél ők számítanak az első három receivernek a drafton. Van viszont egy másik WR, aki ugyan ehhez a hármashoz nem ér fel, de magabiztosan található a konszenzus listák negyedik helyén és betonbiztos elsőkörös játékosnak mondhatja magát. Ő nem más, mint Justin Jefferson, az LSU bajnoki címet nyerő elkapója. 

Jefferson a pályán nem tűnt túl gyorsnak és robbanékonynak, így kifejezetten aggódtam a profik közé való átállása miatt, nehogy elvesszen a legjobbak közt, azonban a combine-on rácáfolt ezekre az aggodalmakra. A felső 25 százlékba került 40 yardos időben, súlypontemelkedésben és távolugrásban is, a RAS (Relative Athletic Score) mutatója pedig 9,69-es lett a maximális 10-ből. Ezek alapján mondhatnánk, hogy minden kételyt eloszlatott, de azért ott motoszkálhat a fejünkben, hogy miért nem látszott ez az atletikusság a pályán is. Ott ugyanis sem gyorsnak, sem robbanékonynak nem tűnt, csak egy átlagos atlétának. Emellett kicsit vékonydongájú játékos, felszedhetne még pár kiló izmot magára – habár keményen játszik és nem fél az ütközésektől a pálya közepén sem.

Technikás útvonalfutó

Jefferson legnagyobb erőssége, hogy rendkívül technikás útvonalfutó. Jól tudja a poszt nüanszait is, route közben a tempón is tud változtatni, a fake-eket is jól adja el átverve a cornerbackeket, hezitálós lépései is szuperek, tényleg tud mindent, amit egy elkapónak az útvonalakkal kapcsolatban tudnia kell. Emellett magas futballintelligenciájának köszönhetően az opciós route-oknál halálos fegyver, mindig jól választja meg, mit kellene futnia, hogy üresre tudja játszani magát.

A cikk folytatódik! Mindössze havi 3$ (+ÁFA) és több tucat extra cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz. Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások