Connect with us

Hír

Bashaud Breelandet letartóztatták, és már ez előtt is 4 meccses eltiltás várt rá

A Chiefs cornerbackje, Bashaud Breeland kisebb ámokfutást rendezett nemrég, amiért lecsukták, és akár ezért is kaphat eltiltást, de ettől függetlenül is várhatóan kapni fog 4 meccses kényszerpihenőt tiltott szerek használata miatt – ez ellen fellebbezett a cornerback.

 

A 28 éves cornerback mindent megtett a letartóztatásért. Először is nyitott alkoholos ital volt a kocsijában, másodszor nem volt nála a jogosítványa, mindezt pedig megfejelte némi marihuánával, és még a letartóztatásnak is ellenállt – meglökte a rendőrt, visszaszállt a kocsijába, majd a rendőr elővette és rászegezte a fegyverét. A Chiefs egyelőre nem reagált a történtekre.

 

Breelandnek egyébként mindössze egy évre szóló szerződése van a bajnokkal. A kontraktus 3 millió dollárt ér, amiből 1,5 millió dollárt már megkapott aláírási bónuszként, illetve az 1 millió dolláros alapfizetése is teljesen garantált. Ugyanakkor nem kizárt, hogy a letartóztatás/eltiltás miatt utóbbi érvényét veszíti: amennyiben ez megtörténik, akkor 1,5 milliót lehetne felszabadítani az elküldésével 1,5 millió dollár dead money mellett.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások