Nem nagyon van olyan szakértő vagy szurkoló, aki szerint Bill O’Brien jó üzletet kötött, mikor elcserélte DeAndre Hopkinst egy második körös pickért és David Johnsonért. A főedző/GM szerint viszont ennél jobbat nem is tehetett volna, hisz ezt diktálta a csapat érdeke.
Ez volt a lehető legjobb döntés, amit a csapat szempontjából meghozhattunk. DeAndre Hopkins egy nagyszerű játékos és imádtuk. Három év volt még hátra a szerződéséből, de fizetésemelést akart. David Johnson is nagyszerűen fog szerepelni nálunk.
Minden döntés, amit meghozunk a csapat érdekéből történik. Ilyenkor mindig a nagy CS, nagy A, nagy P, nagy A, nagy T jár a fejünkben (Capital T Capital E Capital A Capital M – az eredeti szöveg alapján).
– mondta O’Brien (via Houston Chronicle).
Hopkins korábban azt mondta a Hall of Famer elkapó Michael Irvinnek, hogy azért kellett távoznia, mert O’Brien úgy érezte, az elkapónak túl sok hatalma, befolyása van az öltözőben. Ezzel kapcsolatban be is hívta Hopkinst egy személyes meetingre, amit a főedző azzal kezdett, hogy legutóbb Aaron Hernandezzel volt ilyen beszélgetése. Ezzel azonnal megsértette az elkapót, majd O’Brien kiakadt arra is, hogy Hopkinsnak több nőtől vannak gyermekei és nem tetszik neki, hogy ennyi “baby mama” van körülötte.
A csapatérdek megkérdőjelezhetetlen.
Legfrissebb cikkeink
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #4
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Az idei Falcons a lehetetlen fordítások mestere
- Cousins csatlakozott az 500 yardos irányítók táborába
- Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Sam Darnold és Kyle Van Noy is szeptember hónap legjobbjai között
- Jared Goff és Derrick Henry is a forduló legjobbjai között
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 4. forduló
- Ha Nico Collins így folytatja, meglesz neki a 2000 elkapott yard
- Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- Az egész szezonra kidőlt a Patriots centere
- 5 szezon előtti jóslat, ami bejött, és 5 ami nem
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Mathisen on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Csakeztne on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Kopi3.14 on Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- merlin on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
BoB the genius! 🤪😖
Nem mondta melyik csapatra gondolt.
A történtek alapján csak az Arizona jöhet szóba! :D
Mindig tudtam, hogy BoB-bal baj van. El is mondta, hogy nem a nagy P, nagy I, nagy N és A jár a fejében.
https://www.youtube.com/watch?v=6XpU3PxPCOY
és igen, vártam már hogy legyen valami fejlemény, csak hogy ezt belinkelhessem.
Nekem alapvetően nem lett volna azzal bajom, ha ezt azért csinálja, hogy példát mutasson az olyan játékos elcserélésével aki 3 évvel a szerződés lejárta előtt fizetésemelést akar. De akkor kötött volna rendes üzletet!
Ez a barom még mindig képtelen felfogni, hogy nem a cserével van baj, hanem az ellenértékkel. Ez kb. olyan, mintha Reid elcserélné Mahomest úgy, hogy még ad érte egy 2. kört is, miközben kap egy 1. kört meg mondjuk egy szar szerződésű safetyt.
O’Brient csak az menthette volna meg, ha már lenne néhány gyűrűje. Mert ebben az esetben – TALÁN – tudna azzal védekezni, hogy tudja, mit csinál. Belichick is kötött elsőre rossznak tűnő üzleteket, amiket eleinte senki sem értett, de amelyek viszonylag jó arányban sikeresnek minúősültek. Ha ezt a Hopkins-trade-et Belichick csinálta volna, valószínűleg rengeteg olyan vélemény lenne, hogy “BB valamit tud, amit mi nem”; “a végén úgyis BB-nek lesz igaza” stb. stb. De O’Briennek rengeteg olyan húzása volt, ami hülyeség volt, és ez a trade is beleillik a képbe. Belichicknek egy rakás győzelem, gyűrűk tömkelege kellett ahhoz, hogy az elemzőkben felmerüljön egy-egy baromságnak tűnő lépése kapcsán, hogy “na de mi van, ha neki van igaza?!” O’Brien ettől még rohadtul messze van.
Bill O’Berényi: A CSAPAT ÉN VAGYOK!
Tisztelt FK szerkesztőség: ELÉG! Petíciót fogok indítani és mind a 6 hazai Texans szurkolóval alá fogom iratni. Igen, tudjuk hogy szararc Bill. Igen, tudjuk hogy fingja nincs sem egy rendes playbook elkészítéséhez, sem a trade-ekhez. Igen, tudjuk hogy ő a góré Houstonban, sajnos, ráadásul úgy néz ki hogy ő a konfliktusokat úgy oldja meg hogy eladja/elcseréli a játékosokat hugyér-szarér, megkárosítva ezzel mind a franchise-t, mind a szurkolókat. De miért kell azt a kést még forgatni?! Miért kell belénkrúgni mégegyet amikor már rég a földön fekszünk, kivérezve?! Tudjuk hogy miénk az egyik legrosszabb front office, igen, felhős az ég (mit felhős, kurva nagy hurrikán ez), de kérlek, hagyjatok minket csendben zokogni a sarokba! ELÉG!