Connect with us

Hír

Brady már tavaly tudta, hogy valószínűleg utolsó évét kezdi New Englandben

Tom Brady ma nagyobb lélegzetvételű interjút adott Howard Sternnek telefonon keresztül, ahol elég sok mindenről beszélgettek a középiskolás éveitől kezdve a jelenig, érintve a foci mellett a családot is. Megtudtuk például, hogy sosem érdekelte a suli, de elég okos volt ahhoz, hogy közepes erőfeszítéssel is elboldoguljon.

Természetesen nem lehetett elkerülni azt a kérdést sem, hogy miért váltott csapatot és hogy mikor tudta először, hogy távozni fog New Englandből. Brady elmondta, hogy úgy érezte, mindent elért a Patriotsnál, és hogy már tavaly úgy gondolta, a közösen eltöltött idő hamarosan véget ér.

Nem hiszem, hogy igazán végleges volt a döntés, amíg meg nem történt. De azt mondanám, hogy valószínűleg már az előző szezon kezdete előtt tudtam.

Megtudtuk azt is, hogy cseppet sem érdekli Bradyt az öröksége, hagyatéka a foci kapcsán (“legacy”), és azért váltott csapatot, mert itt volt az ideje. Az irányító őszintén beszélt arról is, hogy elsírta magát, mikor elmondta Robert Kraftnak a döntését, illetve hogy azért hagyta ki az utóbbi években az OTA-ket, mert felesége nem volt elégedett a házasságukkal és szerette volna, ha Brady több időt tölt otthon – eljártak terápiára és belátta, hogy többet kell foglalkoznia a házasságával.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások