Connect with us

Hír

Favre szerint Rodgers még magára ölti más csapat mezét is, mielőtt visszavonul

Nem nehéz párhuzamot vonni Brett Favre és Aaron Rodgers 2005-ös helyzete, illetve Aaron Rodgers és Jordan Love mostani szituációja közt, hiszen mindkét esetben az öregedő irányító mellé az első körben érkezett egy új QB. Tizenöt évvel ezelőtt elindult a folyamat, ami oda vezetett, hogy a legendás Favre a Jetsben és a Vikingsban is kipróbálja magát végleges visszavonulása előtt. Vajon Rodgersszel is megtörténik majd ez? Erről kérdezte Rich Eisen Favre-ot.

Szerintem fog máshol is játszani.

– mondta a Hall of Famer irányító.

Az is kiderült, hogy Favre beszélt Rodgersszel a Love-választás után:

Nem fogok megosztani mindent, amiről beszéltünk, de maradjunk annyiban, hogy meglepődött, hogy így döntött a csapat.

Favre azt is elmondta, hogy tiszta üzenetet képvisel ez a lépés Rodgers felé, azt, hogy a csapat készül a továbblépésre. Favre szerint egyébként nem Rodgers feladata Love mentorálása és nem az ő dolga, hogy segítse ezt a továbblépési folyamatot. Elmondta továbbá, hogy a Packers indokot adott arra, hogy Rodgers elgondolkodjon a csapatváltáson.

Nagyon érdekes lenne, ha a történelem tényleg megismételné önmagát, a jelenlegi helyzethez pedig leginkább Favre tud hozzászólni a legtöbb tapasztalattal. Láthatóan ő úgy gondolja, hogy hasonló véget ér majd a mostani történet, mint a 15 évvel ezelőtti.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!