Connect with us

Hír

Goodell a saját pincéjéből jelenti majd be a pickeket a draft alatt

Las Vegas és a Bellaggio szökőkút helyett saját pincéjéből jelenti majd be Roger Goodell az idei draft elsőkörös választásait április 23-án – írja Peter King. A kommisszár egyébként Bronxville-ben, New York államban lakik, ha valaki fel akarná kutatni és ki akarná fütyülni, hogy legalább ez állandó legyen a draftközvetítés alatt.

Az idei draftot egyébként az NFL Network és az ESPN közösen közvetíti majd és feltehetőleg mindenki otthonról jelentkezik majd be a szakértők közül, illetve a csapatok vezetői is szigorúan csak saját házukból kommunikálhatnak egymással és a ligával is. Természetesen a játékosok számára is elmarad a vörösszőnyeges bevonulás – illetve Vegas esetében a hajós bevonulás -, 58-an viszont be fognak otthonról jelentkezni a kiválasztásukat követően.

Mi is ennek szellemében készülünk a Tribünnel közös draft show-nkra, a stúdió helyett saját lakásainkból fogunk bejelentkezni és így rakjuk össze az idei adásunkat, amit nem csak hanggal, hanem képpel együtt élvezhettek majd! Mi már nagyon készülünk, hogy minél látványosabb adást tudjuk összehozni ilyen körülmények közt is!

 

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások