Connect with us

Draft

A bőség zavara – Vikings draftértékelő

Minden csapat 7 választási joggal vághat neki alapesetben a draftnak. Ez kiegészülhet a kompenzációs rendszernek köszönhetően és az esetleges cserék által. Azonban az, hogy egy csapat 15 újoncot is választhasson egy classból, nem mindannapi eset.

A Vikings elsősorban cserék útján gyűjtötte be ezt a gyakorlatilag két draftra is elegendő mennyiséget. Noha a top100-ba “csak” négy választásuk esett, abból kettő is az első körben. A temérdek pick a harmadik napra gyülemlett igazán fel, ahol is 11 játékost választhattak.

A koncepció az egész holtszezonban érezhető volt a csapat körül. Fiatalítsuk meg a keretet. Ezen elv keretein belül távozott több meghatározó név is, köztük Joseph, Griffen és Rhodes is, akik a 2010-es évek védelmének oszlopos tagjait voltak. A draft mindig némiképp szerencsejáték is. Minél későbbi körökről beszélünk, annál nagyobb a mellényúlás lehetősége. A nagy számok törvénye alapján természetesen 4 harmadik napos választásból kevesebb kezdő vagy akár csak rotációban használható embert fogsz találni, mintha 11 lehetőséged lett volna, így mindenképp érdemes lesz nyomonkövetni a 2020-as Vikings class jövőjét.

Érdekesség, hogy a 11 választás egyébként még kevesebb is, mint amennyivel nekiindult Rick Spielman (GM) a harmadik napnak. Eredetileg 13 pickkel rendelkezett a minnesotai csapat, melyből egy 5. és egy 6. körös picket adtak el 1-1 jövő évi 4. és 5. körös választásért a Bearsnek és a Ravensnek.

Az értékelőt ezúttal nem választásról választásra teszem meg, hanem pozíciónként nézem át az összetartozó embereket. Aláhúzással az első három körben választott játékosokat jelöltem, míg dőlttel az 5. vagy későbbi körben érkezőket.

Elkapók

1/22 Justin Jefferson (LSU)5/176 K. J. Osborn (Miami FL)

Nem véletlenül rendelkezett két első körös választással is a csapat már a draft előtt. A Stefon Diggs-csere keretein belül a gárda ugyan szert tett az 1/22-es választásra, de el is vesztette a támadósorának egyik fontos tagját. Jefferson ha nem is egy az egyben, de vélhetően Diggst jött potólni. Hiába keresték éveken át az elit duó mögé a megbízható 3. számú elkapót, végül a top egység is megbomlott, így pedig egyértelmű need lett a WR. Persze korántsem biztos, hogy egy Diggs hasonmást szerettek volna draftolni, Jefferson stílusban leginkább Thielenre hasonlít. Jefferson egy pontos, nagyon képzett route runner, de korántsem olyan kirobbanó atléta, mint például Diggs volt. Nem lassú, csak nem kiemelkedő NFL szinten. Ennek ellenére vagy éppen emiatt azonban konstansan jól tud szeparálódni. Remekül futja az útvonalakat, akkor és úgy gyorsít bele vagy épp töri meg őket, hogy szabadra játssza magát. Kiemelkedően jók a kezei is és a szoros elkapásoknál is meglepően jó aránnyal húzza be a labdát.

Az egyik legaggasztóbb viszont, hogy elsősorban slotból játszott az LSU-n. Voltak snapjei a pálya szélén is, de főleg belülről indult. Ha a fent leírt előnyöket/hátrányokat átgondoljuk, igazából megkapjuk Adam Thielen profilját. Jefferson szerintem jó játékosa lesz a ligának, sőt én kifejezetten szerettem mint prospect, ugyanakkor a Vikings a támadójátékának egy fontos elemét vesztette el Diggs személyében és hoztak egy ugyanolyan stílusú játékost, mint amilyen már amúgy is volt a keretben. Persze, ha az a terv, hogy Cousins előtt úgyse tud 2 és fél másodpercnél tovább tartani a fal, akkor lehet létjogosultsága a két kiemelkedő slot WR-nek. Nyilván mind ő, mind Thielen játszott már eddig is és fog is a szélen, csupán sem felépítésben, sem sebességben nem azok a játékosok, akiknek igazán X elkapót kellene játszaniuk.

A cikk folytatódik! Havi ~930 forintért több tucat extra cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz. Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások