Connect with us

Hír

A Sky Judge helyett mással próbálkozik a liga

A bíráskodással régóta nincsenek megelégedve az NFL-ben, nemcsak a szurkolók, de a játékosok és az edzők sem. Emiatt jött a Sky Judge ötlete a versenybizottságtól, amit ugyan még a hivatalos szavazás előtt elkaszáltak, de a tulajdonosok is tudják, tenni kell valamit. A végeredmény az lett, hogy az előszezonban nagyon szerepet kap a videószobában ülő bíró (nevezzük videóbírónak).

A Sky Judge lényege az lett volna, hogy plusz egy játékvezetővel bővül a meccsen dirigáló bírói gárda, az új tag pedig a videószobában ülve hozhat ítéleteket. Ha egy szabálytalanság például elkerülte a pályán lévő társak figyelmét, akkor saját jogon közbeavatkozhatott volna.

Ezt a tulajok nem akarták, ugyanakkor kísérleti jelleggel így is növelték a videóbíró szerepét az előszezonban. Utóbbinak ugyan nem lesz joga megállítani a játékot, de folyamatosan kapcsolatban lesz a pályán lévőkkel, és jelezheti nekik az elnézett szabálytalanságokat (kicsit olyan lenne, mint az európai fociban működő videóbíró). Igaz, ez utóbbit csak limitáltan teheti meg: ha a támadóórán 25 másodpercnél kevesebb idő maradt, már nem szólhat a társaknak.

Magyarán az eddigiekkel ellentétben videóbíró nem csak akkor adhat tanácsot, amikor arra a pályán lévők kérik (például pontszerzésnél vagy piros zászlónál), hanem ő maga is jelezheti az észrevételeit. Ha pedig jól muzsikál a rendszer az előszezonban, akkor akár az alapszakaszba is átültethetik a döntéshozók.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások