Connect with us

Érdekességek

Érdekességek a 2020-as menetrendben

Az éjszaka folyamán megérkezett a 2020-as NFL-szezon menetrendje, amiből rengeteg tanulságot és érdekességet tudunk leszűrni. Ezeket szedtük most össze.

  • A Texans rendesen belehúzott a szezon elejébe, ugyanis az első körben Patrick Mahomes és a Chiefs, a másodikban pedig Lamar Jackson és a Ravens lesz az ellenfél. Két héten belül tehát szembejön az utóbbi két MVP. Egyébként 2005-ben volt már ilyenre példa, akkor a Ravens játszott Payton Manning és Steve McNair ellen, mindkettőt el is bukták a baltimore-iak.
  • Nyolc csapat kapott öt darab főműsoridős mérkőzést, aminél többet egyébként szabály szerint nem lehet kiosztani. Ez a 8 csapat pedig a Buccaneers, a Ravens, a Patriots, a 49ers, a Cowboys, a Chiefs, a Rams és a Packers.
  • A Bucs és a Ravens ráadásul három egymást követő héten is főmsoridőben lesz. Előbbi a 7-9. héten, utóbbi a 12-14. héten.
  • Ilyen a Tom Brady-hatás: a Buccaneersnek 2007 óta mindössze 17 főműsoridős meccse volt, ami a legkevesebb a ligában. Idén öt ilyen találkozója is lesz a tampaiaknak, ami holtversenyben a legtöbb, de egyetlen másik gárda sem ért el negatív mérleget tavaly.
  • Két olyan csapat van, amely egyetlen egy főműsoridős meccset sem kapott: a Lions és a Redskins. De mindketten játszanak majd Hálaadáskor.
  • A Patriots lesz a valaha volt első csapat, amely 4 napon belül kétszer is játszik ugyanabban a stadionban (amelyik nem a sajátja). Stidhamék december 6-án a Chargers, majd december 10-én a Rams ellen játszanak a hipermodern SoFi Stadiumban. Ezen kívül a 49ers is kétszer játszik egymás után a MetLife Stadiumban New Yorkban a második és harmadik fordulóban.
  • 1991 óta először fordul az elő, hogy két csapat egymás után kétszer csapjon össze egymással. A Dolphins és a Jets ugyanis a 10. héten Miamiban mérkőzik meg, majd mindketten bye weekre mennek, hogy aztán New Yorkban is összemérjék erejüket.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!