Connect with us

Draft

Ez már megint elég jól sikerült – Browns draftértékelő

A Browns évről évre jó holtszezonokat produkál, látszólag jókat igazol, látszólag jókat draftol, aztán valahogy mégsem jön össze a nagyobb előrelépés… Ettől függetlenül mindig lehet bizakodni, így van ez most is, hiszen ez a draft megint elég jóra sikeredett. 

1/10 Jedrick Wills, OT, Alabama

A Browns szinte felrohant a képzeletbeli pódiumra és virtuálisan pillanatok alatt odaadta Roger Goodellnek a cetlit, amin Jedrick Wills neve állt. Nem is kellett sokat gondolkodni, ugyanis tökéletes választás. A csapat legnagyobb hiányposztja volt a tackle, Wills pedig nem csak nálam, de a Brownsnál is a legjobbnak számított a posztján, szóval nagyon jól álltak a csillagok.

Wills elsősorban keménységéről, fizikalitásáról híres, igazi trash talker és kiváló futásblokkoló. Azonban emellett pass protectionben is remek, hiszen atletikus, jó a technikája – legfeljebb a karhosszát érheti kis kritika, amivel nem tartozik az elitbe, illetve inside move-okkal azért sebezhető és voltak false startjai is. Három év alatt 39 meccsen mindössze egyetlen egy sacket engedett. Itt érdemes megjegyezni, hogy ugyan jobb oldali tackle volt, de Tua vakoldalát védte az egyetemen.

Ilyen feladat várhat rá a profik közt is, hiszen jó eséllyel a Brownsnál átmegy a bal oldalra és Jack Conklin marad a jobb szélen, kettejükkel pedig nagyon jó tackle-párosa és nagyon jó támadófala lett hirtelen a Brownsnak. Az FA-kitekintőben azt írtam, hogy három lépésből oldhatja meg a csapat a problémát: Conklin, Jason Peters és Mekhi Becton, azonban akkor nem gondoltam, hogy Wills elérhető lesz, így a középső lépést ki is lehetett hagyni. Szép munka!

2/44 Grant Delpit, S, LSU

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Ha a Browns a 2018-as Delpitet kapja, akkor A+ a választás, tavaly ilyenkor top10-es pickként tekintettek rá. Aztán jött 2019, és ha a tavalyi Delpitet kapja a Browns, akkor a B értékelést sem kapná meg. Voltak sérülései, amik közrejátszottak a gyengébb évében, Clevelandben pedig remélik, hogy csak emiatt játszott jelentősen rosszabbul, mint 2018-ban és ezért tűnt úgy, mintha nem adna bele mindent.

Az biztos, hogy Delpit nagyon rosszul szerel, ez nem csak tavalyi probléma, két év alatt 38 elhibázott tackle-t halmozott fel, egyszerűen rossz a technikája, tavaly pedig mintha nem is akart volna ebben résztvenni. Ez nem lesz erőssége a profik közt, ami safetyként okozhat problémákat. Coverage-ben viszont szép dolgokra képes, gyors, megvan a range-e és nagyon jó a labdaérzéke is, előrefelé mozgásban kifejezetten jó, gyorsan dönt és jól is reagál. A tavalyi év viszont coverage-ben is kérdőjeleket vethet fel, mert csak jó, nem elit atlétának tűnt, a csípője sem tűnt annyira lazának, hogy top képességként tekinthessünk rá, ezek alapján tényleg nem ért első kört, ráadásul emberezésben is bőven akadtak problémái.

Ha ezek tényleg a bokasérüléséből adódtak, amit nem hagyott pihentetni, mert annyira játszani akart, akkor oké, és jó választás is lehet. Az első körben és nagyon fáztam volna tőle, de itt már rendben van, még ha én egyébként Antoine Winfield Jr.-t is vittem volna inkább. Delpit egyébként nagyon okos játékos, igazi vezér, ami jól jön a védelem hátuljában most. A safety pedig nagy hiányposzt volt a Brownsnál, nem lehetett megkezdeni a szezont a Karl Joseph – Andrew Sendejo duóval. Összességében itt már jó választás, de azért nekem vannak fenntartásaim vele kapcsolatban.

3/88 Jordan Elliott, iDL, Missouri

Elliott nekem az egyik legmegfoghatatlanabb játékos volt a drafton. Magasságra és súlyra kvázi prototípus méretekkel rendelkezik, ellenben a karjai rövidek. Erős játékos, jó a kéztechnikája is, ellenben nem atletikus, nem robbanékony. Futásmegállításban és passzsiettetésben is korrekt, de igazából egyikben sem érzem, hogy kiemelkedő tudna lenni. Na hát ezért megfoghatatlan számomra, ahogy egyébként a draftszakértők számára is, a PFF például első körbe rangsorolta, de volt ahol a top100-ba sem rangsorolták.

Rövid távon nem volt hiányposzt a belső védőfalember a Brownsnál, viszont jövőre lejár Ogunjobi, Richardson és Billings szerződése is, tehát középtávon már egyértelmű need volt, tehát érdemes is volt ide választani, és ezen a ponton már Elliott is megéri a “pénzt”.

3/97 Jacob Phillips, LB, LSU

Ez az egy választása nem tetszett a Brownsnak. Phillips nekem erősen reach szagú pick, mert ugyan nagyon jól szerel és egyenes vonalban jól mozog és robbanékony is, azonban összességében elég darabos a mozgása és nem vált jól irányt, pocsék 3-cone drillt produkált a combine-on. Ezáltal coverage-ban nagyon limitált képességekkel bír, nem szívesen hagynám fent passzhelyzetekben a pályán. Ezen kívül még vékonyka is, nem elég erős, tehát a blokkokról való leválás is problémákat okozhat.

A linebacker poszt elég nagy need volt Kirksey és Schobert távozásával, így kellett ide ember, hiszen a tavalyi újonc Takitaki és Wilson számítottak kezdőnek, plusz BJ Goodson, ez pedig nem tűnik egy minőségi sornak. Hozzájuk csatlakozhat Phillips, de valahogy őt sem érzem egy minőségi upgrade-nek.

4/115 Harrison Bryant, TE, Florida Athletic

Bryant egy igazi elkapó tight end, aki rendkívül atletikus, nagyon jó labdaérzéke van, jól futja az útvonalakat is és elkapás után is képes yardokat termelni. A blokkolás viszont nem az erőssége, vékonyka játékos kevés erővel. Ezen kívül meg kell említeni, hogy a kis kezei miatt vannak dropjai.

Egyelőre harmadik számú tight end lehet, de jövőre Njoku feltehető távozásával második számúvá léphet majd elő. Az egyértelmű, hogy Stefanski imádja a két tight endes felállásokat, nem véletlenül tárazott be a posztra idén, így idén is egész sok szerep juthat majd Bryantnek.

5/160 Nick Harris, iOL, Washington

Harris az egyetemen két évet volt guard, két évet pedig center, de magasságbeli hiányossága és rövid karjai alapján “egyposztos”, csak center játékosnak gondolják a legtöbben. Ezért furcsa kicsit a Browns részéről a kiválasztása, hiszen Tretternek 2022-ig szerződése van, őt nem fogja kiszorítani a kezdőből, pedig a tehetsége alapján még lehetne is kezdő, többen a top100-ba várták.

Az akár elképzelhető, hogy megpróbálják guardban, ugyanis az RG poszt lyukas a Brownsnál, többen versenyeznek a kezdőért. Kérdés, itt megállja-e a helyét Harris. Az biztos, hogy a rendszerbe nagyon jól illik, ugyanis szabad területen nagyon jól mozog, outside zone játékoknál tökéletes reach blokkokat tud végrehajtani. Egyértelmű zónablokkolásba illő játékos, Stefanski alatt pedig ezt fogja nyomni a Browns. Emellett pedig nagyon intelligens, gyors reagálásó falember, aki igazi vezéregyéniség.

6/187 Donovan Peoples-Jones, WR, Michigan

Peoples-Jones nagyon érdekes eset, ugyanis 5 csillagos recruit volt, a méretei és atletikussága pedig tökéletes NFL-elkapó felépítést kölcsönöznek neki. Fizikálisan kiváló, hosszúak a karjai, emellé pedig rendkívül atletikus. Henry Ruggsszal egyetemben neki volt a legjobb SPARQ-mutatója idén az elkapó közt, jó a sebessége, a robbanékonysága pedig a felső 1%-ba tartozik.

De itt vetődik fel a kérdés: akkor meg mi a fenéért nem tudott igazán érvényesülni az egyetemen? Egyetlen egyszer sem volt 100 yardos meccse a Michiganen, amiben persze közrejátszik a gyenge QB-játék, de azért sok olyan jelenetre sem emlékezhetnek az NCAA-rajongók, ahol teljesen üresen álló Peoples-Jonest dobott túl vagy alul Shea Patterson. Peoples-Jones nagy problémája, hogy nem tud rendesen elszakadni. Nem jók, nem hirtelenek az irányváltásai, a cutok közben nem elég gyors, így pedig nem rázza le a védőket.

Ezek miatt nem kelhetett el a második napon, de itt a hatodik körben szerintem óriási fogás. Igazi “high reward” játékos, ráadásul itt már nem is számít “high risknek”, hiszen minimális erőforrást áldozott rá a Browns. Úgy gondolom, a harmadik napon főleg upside-ra kell draftolni, az pedig bőven van Peoples-Jonesban, aki akár a WR3 szerepért is küzdhet, habár a draft óta visszaigazolta a csapat Rashard Higginst – és relatíve ritkán fog a Browns 3 WR-rel felállni a szezonban.

Összegzés

Paul DePodesta mint kiderült, nem a moneyballért, hanem tényleg a folyamatért felelős a Brownsnál, ez a rész pedig mindenképp pozitívnak tűnik idén. Jól kialakult terve volt a Brownsnak – és/vagy szerencséje is volt -, hiszen jó körökben választottak a megfelelő hiányposztokra. Az is látszik, hogy olyan prospectek érkeztek nagyrészt, akik az analitikus szemlélet szerint magas értékelést kaptak. Azt is hozzá kell tenni, hogy már begyűjtöttek jövőre extra 3-4-5. körös pickeket is.

Az offense már igazából teljesen pöpec papíron, minden készen áll Mayfieldnek arra, hogy sikeres legyen, hiszen a fal megoldottnak tekinthető, vannak sztárelkapói, a TE-sor is tele, a futóposzt pedig eddig is kiváló volt. Remélhetőleg edzői fronton is sikerült jól választani és akkor virágozhat az egység.

A védőoldalra lehetett volna kicsit többet áldozni a drafton, itt még van azért pár kérdőjel, de sikerült foltozni legalább a tátongó lyukon a safety-sorban. A linebacker-sor számomra még nagy kérdőjel, ami a Ravens és Lamar Jackson csoportjában minimum kockázatosnak mondható. A draftolatlanok közül egyébként érdemes még megemlíteni AJ Green cornerbacket, aki nagyon magas aláírási bónuszt kapott ($145k), talán rekordnak is számítót a Brownsnál.

Összességében nagyon jól draftolt a Browns, jó értéken érkeztek tehetséges játékosok hiányposztokra, így sok ok nem lehet a panaszra, egyedül a Phillips pick nem tetszett.

Értékelés: A-

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!