Connect with us

Draft

Gyorsan futsz? Te vagy az emberünk! – Eagles draftértékelő

Az Eagles tavalyi problémája az volt, hogy nem volt elég egészséges elkapója a szezon végére, ráadásul WR-ek rendkívül lassúak is voltak. Elsősorban ezen akart változtatni Howie Roseman a drafton, és ha sokat nem is javult a tavalyi évhez képest az Eagles ezzel a drafttal, az biztos, hogy gyorsabb lett! 

Úgy vágott neki a játékosbörzének az Eagles, hogy óriási lyuk tátongott elkapóposzton, ezzel pedig sarokba volt szorítva a gárda, kvázi kötelező volt az első körben WR-t választani, ezzel pedig a saját dolgát nehezített meg a csapat. A lehetőség viszont adott volt, hiszen CeeDee Lamb elkezdett csúszni… Rosemanék próbálkoztak felmenni, de végül vagy sokallták az árat, vagy nem akart senki (leginkább Falcons) lemozogni. Ebben nehéz igazságot tenni, de lehetett volna, sőt, szerintem kellett volna agresszívabban próbálkozni.

1/21, Jalen Reagor, WR, TCU

Végül maradt 1/21-en a csapat, ahol mindenki Justin Jeffersont várta, azonban végül Jalen Reagor érkezett. Ő mostantól hosszú éveken át, akár karrierje végéig Lambhez és Jeffersonhoz lesz hasonlítva, a két WR-hez, akik közt elkelt és akiket vihetett volna az Eagles. Elképzelhető, hogy jól fog ebből kijönni, de szerintem csúnyán el fog bukni ebben az összehasonlításban, rosszabb karrierje lesz még Jeffersonnál is, még ha egyébként valóban jobban is illik a támadósor elképzeléseibe, mint az LSU elkapója. Ettől függetlenül a rosszabb játékos került kiválasztásra, ráadásul szerintem sokkal rosszabb – Jefferson a 18., Reagor a 44. játékos volt a boardomon, elkapók közt pedig előbbi a negyedik, utóbbi a kilencedik.

Azt hiszem ennyiből is egyértelmű, hogy szerintem rossz választás született, de azért nézzük meg közelebbről a dolgot.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Reagor egy baromi gyors elkapó, annak ellenére, hogy a combine-on nem erről tett tanúbizonyságot. Ott felszedett pár kilót, hogy erősebbnek mutatkozzon, ez viszont a sebessége rovására ment, így minden bizonnyal visszaáll korábbi versenysúlyára. A pályán egyértelműen a sebességéről volt híres, simán lehet 4,3-as ideje. Robbanékony playmaker, akiben benne vannak a nagy játékok, ilyen elkapója pedig nem igazán volt eddig a csapatnak (a folyton sérült DeSean Jacksonon kívül).  Tény, szükség volt egy ilyen fegyverre a támadósorban, nem is kicsit. Jól pozícionálja magát, jó a testkontrollja és elkapás után is kiváló.

Az sem zavar, hogy nem hozott nagy számokat, pocsék irányító volt mögötte, így ezt nem szabad figyelembe venni, konkrétan magasan felé szállt a legtöbb elkaphatatlan labda a draftra jelentkező elkapók közül. A problémák viszont ott kezdődnek, hogy a kezei csak közepesek, egész sok dropja volt – ezzel jól beleillik majd az eddigi brigádba. Emellett elég vékony, sérülékeny is és egyáltalán nem fizikális, nem bírja a kontaktot, ami a profik közt azért probléma lesz.

Reagor abban mindenképp nagy segítség lesz már 2020-ban is, hogy meg fogja nyújtani a pályát, ezáltal sokkal nagyobb terület szabadul fel az igazi sztárok, Ertz és Geodert előtt a pálya közepén. Vele és Jacksonnal, vagy valamelyik másik most megszerzett speedsterrel a védelmek nem engedhetik meg maguknak a cover1 felállásokat, two high safetyvl kell többet játszaniuk, ezáltal pedig felszabadulhat a pálya közepe a tight endek előtt. Ezáltal hasznos lesz Regor jelenléte, de nem gondolom, hogy túl produktív újonc éve, vagy úgy összességében karrierje lesz.

A támadósorba való illeszkedése és a csapatnál látható óriási sebességhiány menti meg nálam ezt a picket a D értékeléstől.

2/53 Jalen Hurts, QB, Oklahoma

A második körben is jött a sokk az Eaglestől és érkezett egy irányító Jalen Hurts személyében. Én kifejezetten bírtam Hurtsöt, az ötödik irányítóm volt, befért a top50-es listám végére, szóval értéken ez tök jó választás. Azt is láttuk az utóbbi években, hogy az Eaglesnek valószínűleg minden más csapatnál nagyobb szüksége van egy csereirányítóra. És hát az utolsó QB, akit az Eagles a második napon draftolt, Super Bowlt nyert a csapatnak…

Azt gyorsan szögezzük le, hogy ez nem jelenti Wentz lecserélését vagy bármi ilyesmit, egyrészt még három évig kivághatatlan / elcserélhetetlen, másrészt továbbra is ő a franchise irányító. Azt viszont be kell látni, hogy kell mögé egy jó csere, aki be tud szállni és tud meccseket nyerni, ha arra kerülne a sor. Erre pedig jó lehet Hurts. De biztos így kell felhasználni egy második körös cetlit? Azért van még lyuk bőven a rosteren és Roseman is arról beszélt, hogy meg kell őrizni a pickeket, nem szabad elherdálni őket – ezért nem cserélt Hopkinsért vagy ezért nem volt elég agresszív a Lambért való felmozgásban.

Roseman azt is elmondta a draft után, hogy QB-gyárat akar építeni az Eaglesből, ami elméletnek nem rossz, de a gyakorlatban nem működik, és semmiképp sem második körös irányítókkal. Hiszen mit vár? Majd első körért adja el két-három év múlva, ha beszállt pár meccsre a sérült Wentz helyére? Senki nem fog ennyit fizetni. Nem látom mi itt a lehetséges kimenetelek közül a legjobb forgatókönyv, amivel megéri ez a pick Hurtsre. Ha Wentz megsérül, ő beáll és Super Bowlt nyer? Ez lehet az, de hát erre azért elég minimális az esély. Vagy három év múlva eladjuk egy 3-4. körért?

Olyan híreket is hallani, hogy az Ealgles ki akar hozni egy “szteroidos” Taysom Hill csomagot Hurtsből és ennek megfelelően alkalmazni, ami nagyon fun lenne, de erre sem fizetnék egy második kört.

Ezt a picket pedig az menti meg a D értékeléstől, hogy Wentz mögé tényleg kell egy csereirányító és ez az Eaglesnél fontosabb poszt, mint legtöbbeknél (akár lehet úgy érvelni, hogy top10 fontossággal bír), de akkor is, sokkal jobban fel lehetett volna használni ezt az erőforrást.

3/103, Davion Taylor, LB, Colorado

Nem állt meg a rossz pickek sorozata a harmadik körben sem. Már a top100-on kívül érkezett Davion Taylor, akinél voltak még bent jobb linebackerek szerintem és összességében is reachnek tekinthető. Nagy need volt az LB, de Taylor csak egy “developmental” játékos, tehát első évében várhatóan nem lesz kezdő. Az egyértelmű, hogy itt is a sebességre ment rá az Eagles, Taylor gyors és atletikus – 4,49-es 40 yardot futott és a felső 15%-ba tartozott atletikusság szempontjából a posztján -, tehát van benne lehetőség.

Ezen kívül viszont sok pozitívum nem mondható el róla. A gimiben még vallási okokból nem focizott, tehát nagyon nyers játékos, tapasztalatlan, rosszak az ösztönei. Nem is egy nagy playmaker, 24 meccs alatt egyetlen turnovert sem harcolt ki.

Ez a pick sem tetszik az Eaglestől, ráadásul állítólag a Saints fel akart jönni és hasonló üzletet ajánlott, mint amit a Vikingsnak adott (minden fennmaradó körben egy pick), ezt egyértelműen el kellett volna fogadni.

4/127 K’Von Wallace, S/CB, Clemson

Végre egy jó pick! Nagy steal volt Wallace szerintem itt a negyedik körben, azt hittem a második napon el fog kelni. Tökéletes nickel defensive back, játszhat safetyt és a slotban is. Jók a méretei, nagyon atletikus, jól szerel, jól is emberezik, sokoldalú játékosról van szó. Akár Malcolm Jenkins helyét is átveheti és mozoghat ide-oda a védelemben, nem lepne meg, ha már a szezon közepére kezdő lenne (a cornerből safetyvé avanzsáló Jalen Mills ütheti el ettől a szereptől esetleg, ha beválik a posztváltása).

4/145 Jack Driscoll, OG, Auburn

6/210 Prince Tega Wanogho, OT, Auburn

Két Auburn-támadófalembert is húzott az Eagles. Driscoll sokoldalú játékos, játszott RT és LG poszton is, a holtszezonban pedig centernek is edzett. Okos játékosról van szó, jó eséllyel egy több poszton bevethető csere lesz majd a keretben, de méretbeli hiányosságai miatt inkább guardban képzelhető el az ő jövője, illetve elsősorban hatodik számú falemberként. Nekem korai volt a választása és sokkal inkább vittem volna az egy pickkel később kihúzott Tyler Biadaszt (ezt a picket az Eagles adta el a Cowboysnak, hogy még jobban fájjon).

Prince Tega Wanoghónak érdekes sztorija van, ugyanis egy nigériai falu királyának leszármazottja, így technikailag tényleg egy hercegről van szó. Kosarazni ment Amerikába, de végül a fociban találta meg a sportját. Nyilvánvalóan nagyon tapasztalatlan még, de nagyon jó méretekkel rendelkezik, emellett nagyon atletikus és ráadásul okos is. Szerintem nagy steal volt a hatodik körben, ahová a sérülése miatt is csúszott. Én azt hittem 3-4. körben is elkelhet, potenciál van benne, az Eaglesnél pedig jó a támadófal-képzés. Persze az OT-poszt jelenleg meg van oldva, mélyítésnek viszont bőven tökéletes volt az a húzás.

5/168 John Hightower, WR, Boise State

6/200 Quez Watkins, WR, Southern Miss

Ha nem volt elég Reagor sebessége, akkor jött még két speedster. Sőt, az Eagles cserélt Marquise Goodwinért is a draft közben (20 helyet mozgott hátra a hatodik körben), hogy tovább gyűjtse a sebesléptű WR-eket. Kár, hogy ebből inkább egy 4×100-as váltót lehet kiállítani majd az olimpiára, mintsem egy rendes elkapósort.

Hightower már 24 éves, sokat droppol és gyenge a felépítése, nem támadja a labdát. Watkins pedig kvázi mindennemű kontakttól megzavarodik és nem tudja folytatni útvonalát. Nem hiszem, hogy sok hasznukat venné a csapat, Watkinsnak a keretbe kerülés sem lesz egyszerű, de a gyakorlócsapatban tanulhat majd.

6/196 Shaun Bradley, LB, Temple

7/233 Casey Toohill, Edge, Stanford

A védelembe is érkezett két húzás a harmadik napon. Előbb Bradley, egy alulméretezett, de – milyen meglepő – gyors és atletikus linebacker, aki leginkább a speciális egységben tűnhet fel. Később Toohill, aki az idei év legatletikusabb edge rushere a tesztelések alapján (felső 6 százalék). Talán a special teambe ő is beférhet.

Értékelés

Az Eagles játékosmegfigyelői osztálya az utóbbi évben elvesztette Joe Douglast és Andrew Berryt is, előbbi a Jets, utóbbi a Browns general managere lett, ez pedig nagy hátrány, hiszen két kiváló szakember távozott a stábból, akiket nem lehetett minőségben pótolni. Nem tudom, hogy ennek van-e köze ahhoz, hogy ennyire nem tetszett a csapat draftja, de mindenképp egy szempont lehet a tehetségek felkutatásában.

Howie Roseman elmondta, hogy három alapvető kérdése volt egy játékos kapcsán, tanulva az előző szezon végéből:

  • Gyorsan fut?
  • Egészséges?
  • Szereti a focit?

Hát, nem túl átfogó kritériumok…

Az egyértelmű volt, hogy az offense-be kell a sebesség, mert DJax sérülése után ez teljesen elveszett és nagyon beszűkült a pálya. Az biztos, hogy gyorsabb lett az elkapógárda, Reagor és a többi speedster arra mindenképp jó lesz, hogy megnyissák a pálya közepét a tight endek előtt, ez pedig nagyon fontos eleme lesz a támadósornak. Azon viszont lehet vitatkozni, hogy ténylegesen jobb lett-e a WR-sor (a szezon véginél nyilván, az első hétre gondolok). Igazából továbbra is remélni kell, hogy DeSean Jackson egészséges tud maradni, és hogy JJ Arcega-Whiteside képes fejlődni. A probléma az, hogy egyikre sem fogadnék…

Összességében nem tetszett az Eagles idei draftja, az első két nap egyértelmű kudarc az én szememben. A harmadik nap rendben volt, Wallace és Tega Wanogho kifejezetten jó választások voltak. A classhoz kiegészítőként hozzá lehet venni egyébként Marquise Goodwin mellett Darius Slayt is, aki látva a választásokat, még jobban megérte a 3+5. kört.

Mindenesetre nem sok rosszabb draft volt idén az Eaglesénél.

Értékelés: C-

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!