Connect with us

Draft

Itt az AFC East új királya? – Bills draftértékelő

A Bills már tavaly is jócskán megráncigálta a Patriots bajszát, majd a rájátszásban sem vallott szégyent. Egy nagyon kicsi ugrás azonban még hiányzott nekik, hogy valódi kontenderként beszélhessünk róluk. Most a draft után ha nem is teljesen önerőből, de az AFC East esélyeseivé léptek elő és nem kizárt, hogy az egész AFC egyik trónkövetelői lesznek.

 

A csapatnak az első körben nem volt választási joga, mert a szabadügynökpiac kellős közepén megszerezték Stefon Diggset a Vikings csapatától. Szerintem abszolút korrekt ár volt a veterán WR-ért cserébe az első, az ötödik, a hatodik és a jövő év negyedik kör, még akkor is, ha első hallásra soknak is tűnik. Igazából ebből a csomagból az idei első választás érhetett volna sokat, de a Bills jó szereplésének köszönhetően a top20-on kívül tudtak volna húzni, itt pedig már nehezen lehetett látni Diggs képességű elkapót. Így utólag pedig el is mondhatjuk, hogy nem is maradt volna bent nekik senki a legjobbak közül.

A cikk folytatódik! Mindössze havi 3$ (+ÁFA) és több tucat extra cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz. Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások