Connect with us

Draft

Kapitányok a fedélzeten – Falcons draftértékelő

A Falcons tavaly sorozatban másodszor nem jutott be a rájátszásba, így az idei holtszezonban mindenképp produkálnia kellett valamit a general manager Thomas Dimitroffnak, mielőtt forróvá válna alatta a talaj. Ezt nehezítette, hogy a salary cap helyzetük nem volt túl rózsás, több tavalyi kezdő játékosuktól el kellett búcsúzniuk, akiket csak részben tudtak pótolni a piacról. Bár sokan várták, hogy az első körben feltrade-el a Falcons, erre végül nem került sor, sőt, szokásával ellentétben egy cserét sem ütött nyélbe Dimitroff a draft során.

1/16 – AJ Terrell, CB, Clemson

Miután Desmond Trufantot kivágták márciusban, a Falconsnak égető szüksége volt egy első számú cornerbackre. Pechükre a két legjobbnak tartott CB kiment korábban, így amennyiben erre a posztra akartak húzni jó értéken, akkor le kellett volna trade-elniük. Ezt az Eaglesszel meg is lehetett volna oldani, hiszen nekik jól jött volna CeeDee Lamb, de ez végül meghiúsult. Vélhetően a Falconsnál nem akarták, hogy a Raiders után húzzanak, hiszen Mayock Clemson-fétisére tekintettel könnyen elképzelhető, hogy elcsaklizta volna előlük AJ Terrellt. Amikor először meghallották a nevét a Falcons szurkolói, akkor a többség nem járt örömtáncot, de én látok benne rációt, hogy miért ő ment ki harmadiknak a CB-k közül. Terrell ugyanis prototípus méret (6’1, 195 font), remek atléta (4,42 másodperces 40 yard), és bár agilitást mutató felmérőkön nem vett részt a Combine-on, biztosak lehetünk abban, hogy e téren sem vallott volna szégyent, ugyanis jól vált irányt a fürgeségének és a laza csípőjének köszönhetően. Ehhez még hozzávesszük, hogy a tavalyelőtti nemzeti bajnok, tavaly második Clemsonban volt kezdő két szezonban, ahol press coverage-ben is szerzett tapasztalatot, nem meglepő, hogy az első kör közepén behúzta őt Dimitroff.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Terrellt igazából sokan azért húzták le, mert Ja’Marr Chase csúnyán megégette a nemzeti döntőben, az LSU elkapója végül 221 yarddal és 2 TD-vel zárta a tavalyi szezon legfontosabb mérkőzését. Hozzá kell tenni, hogy Chase ezt még jó pár cornerbackkel megcsinálta, többek között CJ Henderson és Trevon Diggs is megszenvedett ellene. Pusztán emiatt korai leírni Terrellt, de ami negatívum nála, az a funkcionális erő, fizikálisabb elkapók ellen megszenvedhet. Szerelési technikája is fejlesztésre szorul, és ami még probléma lehet a profik között az az, hogy szeret belekapaszkodni az elkapókba. Van esélye arra, hogy az első naptól kezdő legyen, és viszonylag nagy potenciálja is van, talán csak abba lehetne belekötni, hogy nem letrade után húzta be a Falcons. Sokan arra tippeltek a draftot megelőzően, hogy felmennek CJ Hendersonért vagy Javon Kinlaw-ért, mivel erre nem került sor, K’Lavon Chaisson lehetett volna a pick (Takkarist McKinley ötödik éves opcióját nem hívta le a csapat). Amiben azért lett volna ráció, mert előre lehetett tudni, hogy idén mély a CB class, és a második körben is tudtak volna húzni kezdő potenciállal rendelkező játékost erre a posztra (Jaylon Johnson, Trevon Diggs és Kristian Fulton is bent volt 2/47-nél).

2/47 – Marlon Davidson, DT, Auburn

Itt megemlítendő, hogy volt még egy második körös pickje a Falconsnak, amit a Patriotstól kaptak Mohamed Sanuért cserébe. Ezt végül nem használták fel idei drafton, ugyanis ezt és egy idei ötödik kört küldtek Baltimore-ba a tight end Hayden Hurstért még márciusban, erre Austin Hooper távozása miatt volt szükség.

Az Auburn védőfalának sztárja, Derrick Brown mellett háttérbe szorult, pedig a 6’3″ magas, 303 fontos Davidson egészen 18 éves korától kezdő volt a Tigersben, a négy szezonjában folyamatosan fejlődött. Elsősorban defensive end poszton játszott, de majdnem minden poszton bevetették a védőfalban. A profik között inkább defensive tackle lehet a posztja, de elképzelhető az is, hogy a korai downokon szerepet kap a védőfal szélén, majd 3. downos szituációban a védőfal belsejéből rohamozik majd Grady Jarrett társaként, a sokoldalúsága emiatt pozitívumként említendő. Egyelőre amolyan tweener, azaz NFL-szinten defensive endnek nem elég gyors, defensive tackle-nek nem elég nagy darab, de utóbbin lehet változtatni. A legnagyobb pozitívuma agilitása, fizikai ereje, és az a tény, hogy utolsó évében csapatkapitány volt. Negatívum a technikája, az egysíkú pass rush arzenálja, de ennek fejlesztésében Grady Jarrett sokat segíthet neki, akivel ketten pass rushnál megkönnyítik majd Dante Fowler és Takkarist McKinley dolgát is, ami jól jön majd a menekülni nem nagyon tudó Brees és Brady ellen.

3/78 – Matt Hennessy, C, Temple

A Falcons támadófalában a legnagyobb hiányposzt egyértelműen a baloldali guard, most viszont egy olyan játékost húztak, akinek – bár van tapasztalata guardként is – ideális posztja center a profik között a fizikuma alapján. Erre azonban nem várnak, Dan Quinn, a Falcons főedzője szerint versenyezni fog, hogy újoncévében kezdőbe kerüljön LG poszton. Ehhez bőven kell erősödnie, ott már véleményem szerint nagy hátrányt jelentene neki az, hogy alulméretezett és rövidek a karjai. Centerként viszont Alex Mack utódja lehetne, akinek a szerződése jövőre lejár a csapattal. Hennessy a Falcons zónablokkolási sémájába ideális választás, ehhez megvan a játékintelligenciája és az atletikussága. Csapatkapitány volt, csapattársai a legkeményebb játékosnak választották az Owlsban, emellett pénzügyből diplomázott 3.69 GPA-vel. Passzblokkolás terén kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és legutóbbi szezonjára futásblokkolásban is fejlődött, de megemlítendő, hogy komoly ellenfelekkel nem nagyon találkozott. Ha a karantén alatt sikerült megerősödnie, akkor akár guardként is beválhat, én inkább centerként számolnék vele hosszú távon, ahol a legnagyobb tapasztalata és potenciálja van. Bátyja, Thomas a Jets long snappere.

4/119 – Mykal Walker, LB, Fresno State

Nem kifejezetten szeretem használni ezt a szót, mert a draft boardok szubjektívek, de a harmadik napon volt pár reach a Falcons részéről. Kezdték rögtön Mykal Walkerrel. Linebackert mindenképpen kellett draftolniuk, mert De’Vondre Campbellt nem tartották meg, Foyesade Oluokun pedig nem egy életbiztosítás. Walker hibrid linebacker volt az egyetemen, szerepet kapott főleg edge rusherként, de ritkábban off-ball LB-ként is, 230 fontjával értelemszerűen az utóbbi lesz a szerepe a profik között, e téren azonban kevés a tapasztalata. Nagyjából sejthető, hogy miért őrá esett a választás: magas, gyors, robbanékony és jól is szerel – a USC elleni meccsen 15 tackle-t jegyzett – és special teamben is hasznos. Davidsonhoz és Hennessyhez hasonlóan ő is csapatkapitány volt. Ami miatt reach, hogy nyers abban a szerepkörben, amit kapni fog a profik között, zónázásban nem elég ösztönös, illetve a csípői nem elég lazák, ami coverage-ben probléma lehet. Aki jöhetett volna helyette: Troy Dye, ő jelenleg jobb játékos Walkernél, valószínűleg a sérülései riaszthatták el a Falconst.

4/134 – Jaylinn Hawkins, S, California

Hawkins jó felépítésű safety, aki 2018-ban 6 interceptiont jegyzett, ezzel felhívta a scoutok figyelmét, ezt a teljesítményét azonban 2019-ben nem tudta megismételni. Talán Walkernél is nagyobb meglepetést jelentett kiválasztása a negyedik körben. Bár az egyetemen jó játékos volt, NFL-átlag alatti atletikussága miatt előzetesen inkább a 6-7. körbe jósolták. A Combine-on combizomsérülés miatt nem futotta le a 40 yardot, pechére a Cal Pro Day a koronavírus-járvány miatt elmaradt, így a sebességével kapcsolatos kritikákat nem tudta megcáfolni. Fizikálissága és labdaérzéke miatt rostert foghat, Keanu Neal mögött lehet cserejátékos, és a special teamben is szerepet kaphat, de mindehhez szerelési technikáján javítania kell. Aki jobban tetszett volna: Kenny Robinson Jr., akit épp a divíziórivális Panthers draftolt.

7/228 – Sterling Hofrichter, P, Syracuse

Végére jött egy punter, aki 43,2 yardot átlagolt puntonként, versenyben volt a legjobb egyetemi punternek járó Ray Guy Awardért is. A Syracuse-ból érkezett nemrég egy punter az NFL-be, ő pedig Riley Dixon, aki most a Giantsnél van. Hofrichternek Ryan Allent kellene kijátszania a csapatból, ami nem reménytelen feladat számára, Allennek nem volt jó szezonja tavaly.

UDFA-k közül megemlítendő Chris Rowland (Tennessee State), aki egy miniatűr slot elkapó. A PFF statisztikái szerint a 3. legtöbb yardot kapta el a slotból a drafton résztvevők közül – de mindezt úgy, hogy másodosztályban játszott. Itt számos rekordot megdöntött, még Jerry Rice 1984-es rekordját is az egy szezonban regisztrált elkapások számát (104) illetően. Ja, és ő is csapatkapitány volt… A Falconsnál is látnak benne valamit, a legtöbb garantáltat neki adták a drafton el nem kelt újoncaik közül. Nagyobb név még a tight end Jared Pinkney (Vanderbilt), aki a 2018-as szezonban nyújtott teljesítménye alapján második csapatos All-SEC választott lett. Mel Kiper és Todd McShay ekkor még az első körbe várta, azonban pechére maradt az egyetemen, amivel alaposan lerontotta a draftértékét, tekintve, hogy csak 233 yardot és 2 touchdownt kapott el tavaly, de még így is meglepetés, hogy UDFA lett.

Külső szemlélők számára nem túl izgalmas drafton van túl a Falcons, egyik választás sem a wow kategória, de a legnagyobb hiányposztokra hoztak játékosokat, és talán közülük többen is kezdők lehetnek újoncévükben is. Edge rushert is húzhattak volna, illetve a negyedik körben érzésem szerint választhattak volna jobb játékosokat is. Az első négy húzásuknál rámentek az atletikusságra, továbbá fontos szempont volt számukra az is, hogy vezéregyéniségeket válasszanak.

Értékelés: B-

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!