Connect with us

Prémium cikkek

Minden idők legrosszabb draftja – A ’92-es class

Nemrég bemutattuk Minden Idők Legjobb Draftját, ahol tömegesen érkeztek a klasszis játékosok, és lehetetlen volt mellélőni (bár azért volt, akinek sikerült). Most a másik véglet következzen, mikor nagyítóval kellett keresni a használható játékosokat.

Ahogyan legutóbb, úgy most is végigmegyek majd az első kör összes húzásán, de ezúttal csak egy értékelést fogok adni a játékosnak. A csapatok részéről nincs értelme értékelni, mindegyik F vagy D lenne, mert a kiválasztott játékosok (egy-két kivételtől eltekintve) legkésőbb 4 év múlva már nem voltak a csapatok rosterén (és azalatt sem alkottak semmi érdemlegeset).

Mielőtt belekezdenék, pár információ a ’92-es draftról. Ekkor még csak 28 csapatos volt a liga (a Ravens, a Jaguars, a Panthers és a Texans még nem létezett), így az első körben értelemszerűen csak 28 húzás volt. Maga a draft 12 körből állt és 336 játékos kelt el. Ahogyan ma, úgy korábban is sokat cseréltek egymással a csapatok, ez pedig azt eredményezte, hogy a Colts, a Bengals, a Dolphins, a Cowboys, és a Falcons kétszer is húzhatott az első körben, míg az Eagles, a Cardinals, az Oilers, a Vikings, és a Buccaneers egyszer sem. Utóbbiak voltak a szerencsésebbek.

 

 1/1 Indianapolis Colts
 Steve Emtman, DE

Ahogyan ’83-ban, úgy ’92-ben is a Colts választhatott legelőször, és ezúttal a kiszemeltjük valóban a csapatnál kötött ki. Balszerencséjükre. Emtman karrierjét végigkísérték a sérülések, és mindhárom Coltsnál töltött évét IR-en végezte. Mindössze 14 meccsen tudott pályára lépni és három év után a csapat el is engedte. Ezután még további három évet próbálkozott a Dolphins és Redskins csapataiban, de sehol nem tudott egy teljes szezont lejátszani. Karrierjét végül 134 tackle-lel és nyolc sackkel fejezte be. Totális bust.

Értékelés: F

 

 1/2 Indianapolis Colts
 Quentin Coryatt, LB

A Colts abban a szerencsés(?) helyzetben volt, hogy másodjára is választhatott. Ezúttal is a védelembe húzott, de ezúttal egy fokkal jobb játékost. Coryatt Emtmannel ellentétben nem volt sérült, így a pályán derült ki, megérte-e az 1/2-es húzást. Hat évig szolgálta a Coltsot, ezalatt 525 tackle-t és 8,5 sacket szerzett. Egy közepes kezdő szintet meg tudott ütni, de ennél tovább soha nem jutott. Végső soron nem lehet azt mondani, hogy totálisan mellényúlt volna vele a Colts, de 1/2-es húzáshoz képest nagyon kevés volt, amit Coryatt nyújtani tudott.

Értékelés: C-

 

 1/3 Los Angeles Rams
 Sean Gilbert, DE

A Rams már egy fokkal szerencsésebb volt. Gilbert sem váltotta meg a világot, de ő legalább össze tudott hozni egy Pro Bowl szezont, amikor 1993-ban 10,5 sacket szerzett. Ezzel azonban ki is merült a karrierje. Négy év után a Rams le is mondott róla, ezután pedig egy évet a Redskinsnél, öt évet a Panthersnél, és még egy évet a Raidersnél töltött el. Egy stabil kezdő szintet tudott hozni még a Panthersnél, de ennél többre soha nem telt tőle. 11 éves pályafutását végül 42,5 sackkel fejezte be.

Értékelés: C

 

 1/4 Washington Redskins
 Desmond Howard, WR

Az első játékos, akiből lett is valaki. Howard ’96-ban Super Bowlt nyert, ahol MVP-nek is megválasztották. Csupán annyi probléma van ezzel, hogy ezt a sikert a Packersnél érte el, és visszahordó minőségben – mert elkapónak használhatatlan volt. A Redskinsnél 3 szezont töltött el, és ezalatt öt TD-elkapást tudott jegyezni. Későbbi csapatainál (Jaguars, Packers, Raiders, Lions) sem lett jobb, egyedül a visszahordásokból élt. Ebben a minőségben legalább jó volt, karrierje során 10 return TD-t jegyzett, és az említett Super Bowl MVP címet is a jó visszahordásainak köszönhette. Ha elkapóként nem is volt használható (12 év alatt hét elkapott TD) legalább visszahordóként lett belőle valaki. Az már más kérdés, hogy egy 1/4-es játékostól kicsit többet várna el az ember.

Értékelés: B- (Elsősorban a Super Bowl miatt)

 

 1/5 Green Bay Packers
 Terrell Buckley, CB

A játékos, aki a fél ligát bejárta, 13 év alatt megfordult a Packersnél, a Dolphinsnál, a Broncosnál, a Patriotsnál, a Jetsnél és Giantsnél is. Azt gondolhatnánk, hogy aki ennyiszer vált csapatot, az nem lehet egy jó játékos, pedig Buckley nem volt annyira borzalmas, mint ezt a sok csapatváltás mutatja. Ami azt illeti egy egész korrekt volt, akinek 13 év alatt 50 INT is összejött. Meglepő módon egyszer sem választották Pro Bowlba, pedig 1998-ban a Dolphinsnál nyolc INT-t is leszedett. 2001-ben a Patriostban játszott, és ott Super Bowlt is nyert. Ezt leszámítva azonban nem sok sikerben volt része.

Értékelés: C+

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

 1/6 Cincinnati Bengals
 David Klinger, QB

Az első irányító. A Bengals nagy reményekkel húzta ki őt, de hatalmas bust lett. Soha nem tudott egy teljes szezont végigjátszani, mert vagy megsérült, vagy annyira borzalmas volt, hogy inkább lecserélték. Négy évet volt a Bengalsnál, és ezalatt 16 TD mellett 21 INT-et dobott. ’93-ban 13 meccsen is pályára lépett kezdőként, de még így sem sikerült neki 2000 yard fölé jutnia. Miután a Bengals lemondott róla, még lehúzott két évet Oaklandben csereként, majd utána vissza is vonult. Totális bust.

Értékelés: F

 

 1/7 Miami Dolphins
 Troy Vincent, CB

Vincent egy korrekt játékos volt, aki a Dolphinsnál négy évet töltött el, majd átkerült Philadelphiába, ahol nyolc éven keresztül volt kezdő corner. Egy biztos pont volt az Eagles védelmében, öt alkalommal lett Pro Bowler és 2002-ben All Pronak is megválasztották. Az Eaglesszel három NFC-döntőt is játszott, és pechére pont azelőtt hagyta el a csapatot, hogy az Super Bowlba jutott volna. Még négy szezont lehúzott Buffalóban és Washingtonban, mielőtt 2006-ban végleg visszavonult volna. Egy stabil kezdő volt (47 INT-el), akinek voltak sikeresebb korszakai. Nem egy klasszis játékos, de ebben a classban már ez is hatalmas teljesítmény.

Értékelés: B

 

 1/8 Atlanta Falcons
 Bob Whitfield, OT

Whitfield az első játékos ebből a classból, aki hosszú időn keresztül megmaradt az őt draftoló csapatnál. 12 éven át szolgálta a Falconst, és újonc évét leszámítva minden meccsen pályára tudott lépni. Ő is egy stabil kezdő volt, noha Pro Bowlba csak egyszer választották be. Atlanta után még három évet játszott a Jaguarsnál és a Giantsnél, de már csak csere minőségben. Belőle sem lett soha klasszis játékos, de 12 éven keresztül meg tudod maradni egy csapat kezdő pozíciójában, ami nem elhanyagolandó tény.

Értékelés: B

 

 1/9 Celveland Browns
 Tommy Vardell, FB

Érdekes elgondolás volt a Brown akkori edzőjétől (Bill Belichick), hogy egy fullback a legnagyobb need a csapatban, és erre a posztra kell egy első kört áldozni. Vardell nem sokat dobott a csapaton. Első két évében még viszonylag sokat játszott, de ’94-ben térdsérülést szenvedett, és ez kihatott a későbbi éveire is. ’95-ben egyszer sem lépett pályára, így váltott, és elkerült a 49ershez, majd később a Lionshoz. Egyik együttesnél sem alkotott maradandót és ’99-ben vissza is vonult. Nehéz az ő karrierjét értékelni, mert egy fullback játéka nem olyan látványos, de a tény, hogy sem a Lionsnál, sem a 49ersnél nem sokszor küldték fel a pályára árulkodó.

Értékelés: D

 

 1/10 Seattle Seahawks
 Ray Roberts, OT

Roberst egy kivételes méretekkel rendelkező (198 cm 130 kg) játékos volt, akin azonnal megakadt a Seahawks szeme. Hosszú távon azonban nem sok hasznára volt a csapatnak, ’95-ben már egyszer sem volt kezdő, és a szezon után el is ment a Lionshoz. Detroitban öt évet töltött el, az esetek többségében kezdőként, majd 2000-ben visszavonult. Noha viszonylag sok meccset játszott (116) egyszer sem volt Pro Bowler.

Értékelés: C

 

 1/11 Pittsburgh Steelers
 Leon Searcy, OT

Searcy egy fokkal jobb játékos volt mint Roberts, noha ő sem váltotta meg a világot. Ellenben legalább egészséges volt. Noha újonc évében csak egyszer lépett pályára kezdőként, ’93-’99 között minden meccsen kezdő volt. Igaz, ennek a korszaknak a nagy részét nem a Steelersnél töltötte, onnan négy év után elkerült Jacksonville-be. Tagja volt a ’99-es Jaguarsnak is, ami 14 győzelmet szerzett, Searcy pedig Pro Bowler és második csapatos All-Pro is lett. Ezután azonban elindult a lejtőn, és míg korábban elkerülték a sérülések, ezután szinte mindent összeszedett. Három év alatt három csapatnál is megfordult, de mindenhol megsérült még mielőtt pályára léphetett volna.

Értékelés: B-

 

 1/12 Miami Dolphins
 Marco Coleman, DE

Megint egy játékos, aki a fél ligát bejárta. A Dolphinsnál négy évet játszott, majd megfordult a Chargers, Redskins, Jaguars, Eagles, Broncos csapatainál is az elkövetkezendő 10 évben. Igazán sehol nem tudott maradandót alkotni, egyedül 2000-ben a Redskinsnél volt egy sikeres éve 12 sackkel, amikor Pro Bowlba is beválasztották. Ezt leszámítva soha nem volt jó játékos és 14 év alatt csupán 65,5 sacket tudott összehozni.

Értékelés: C

 

 1/13 New England Patriots
 Eugene Chung, OG

Egy játékos, akiről alig tudni valamit. Chung első két évében még kezdő volt a Patriotsnál, de ’94-ben kiszorult onnan és a szezon végén el is hagyta a csapatot. Ezután eltöltött egy évet Jacksonville-ben és egyet Indianapolisban, de egyszer sem lett ismét kezdő. Végül ’97-ben vissza is vonult.

Értékelés: D

 

 1/14 New York Giants
 Derek Brown, TE

Brown is alaposan kivette a részét abban, hogy ez legyen a legrosszabb draft. Hat évet volt az NFL-ben, ebből hármat töltött a Giantsnél, a többit a Jaguars, Raiders és Cardinals csapatainál. A Giantsnél inkább csak a speciális egységben tudták hasznát venni,  három év alatt csupán 16 elkapást produkált. Későbbi csapatainál sem lett jobb, karrierje során mindössze mindössze 43 elkapást, 401 yardot és kerek egy TD-t szerzett. Erre akármelyik 7. körös játékos is képes lett volna.

Értékelés: F

 

 1/15 New York Jets
 Johnny Mitchell, TE

 

New York másik csapat is egy TE mellett tette a voksát, de a Jets egy fokkal jobban járt. Mitchell  négy évig volt a Jetsnél, és ezalatt azért összehozott 2086 yardot és 16 TD-t. Többre is képes lett volna, de ’95-ben új edző érkezett a csapathoz, aki egy másik első körös TE-re helyezte a hangsúlyt, így Mitchell feleslegessé vált. A Jetsszel való szakítás után a karrierje gyakorlatilag véget ért, egy fél szezont eltöltött a Cowboysnál, majd minden indok nélkül bejelentette a visszavonulását. Talán ha a Jets nem küldi el, akkor egy szép karriert futhatott volna be. Ezt már soha nem tudjuk meg.

Értékelés: C+

 

 1/16 Los Angeles Raiders
 Chester McGlockton, DT

Apró fény a sötét alagútban. McGlockton egyike azon játékosoknak erről a draftról, aki nem sült fel. Újonc évében még egyszer sem volt kezdő, de az azt követő öt idényben minden meccsen kezdőként lépett pályára. Hat évet játszott a Raidersben, négyszer lett Pro Bowler és ’95-ben még első csapatos All-Pro is lett.  Miután elhagyta a Raiderst a számai romlani kezdtek, és már sem a Chiefsnél, sem a Broncosnál, se a Jetsnél nem tudott újra Pro Bowl teljesítményt hozni. 12 éves karrierjét 51 sackkel, 14 kierőszakolt fumble-el és négy INT-el fejezte be. Tekintve, hogy ő elsősorban a fal közepén volt, ezek egyáltalán nem rossz számok.

Értékelés: B

 

 1/17 Dallas Cowboys
 Kevin Smith, CB

Egy játékos, aki jókor került jó helyre. Smith nyolc évet játszott az NFL-ben, mindet Dallasban töltötte el. A Cowboysnál pont ekkor kezdődött el a nagy sikerszéria és Smith ennek mind részese volt. Három Super Bowlt is nyert, igaz nem ő volt ennek a sikernek a főkovácsa. 93 meccsen lépett pályára kezdőként, de csak 19 INT-et szerzett és soha nem kapott semmilyen elismerést. Viszont végig meg tudod maradni a Cowboys rosterén, ami figyelembe véve, kik alkották akkor a csapatot, nem kis teljesítmény.

Értékelés: B-

 

 1/18 San Francisco 49ers
 Dana Hall, S

Smithhez hasonlóan Hall is jókor került jó helyre. A Cowboys mellett ekkor a 49ers volt a másik sikercsapat, és ennek köszönhetően Hall ’94-ben Super Bowlt is nyert. És itt ki is merültek a pozitívumok a karrierjét illetően. Újonc szezonja után szinte soha nem volt kezdő, és csak ritkán került fel a pályára. ’94 után el is hagyta a 49erst, de előbb a Brownsnál majd a Jaguarsnál is megbukott. Végül ’97-ben visszavonult.

Értékelés: C-

 

 1/19 Atlanta Falcons
 Tony Smith, RB

A Falcons az első választásával mondhatni megtalálta az egyik aranyat a sártenger közepén. A második választásával pedig a legnagyobb sárrögöt. Az akkori edző Jerry Glanville egyáltalán nem akarta Smith-t, de a csapat ennek ellenére draftolta. Ez már megalapozta Smith karrierjét, amit csak fokozott, mikor nem volt hajlandó megjelenni az edzőtáborban, mert kevesellte az újonc fizetését. Végül megkapta az akkor nagynak számító pénzt, de mint kiderült, erre egyáltalán nem szolgált rá, mindössze 329 yardot és két TD-t futott újonc szezonjában. Ezek után soha többet nem kapott offense snapet és csupán visszahordóként lett alkalmazva, de ott sem sikerült semmi értékelhető felmutatnia. Három év után elhagyta Atlantát és elment a Panthershöz, ahol azonban már az előszezonban IR-re került – ezzel véget is ért az NFL karrierje.

Értékelés: F

 

 1/20 Kansas City Chiefs
 Dale Carter, CB

Carter karrierje fényesen indult, legelső évében 7 INT-t és két fumble-t is szerzett, majd a szezon végén az Év Újonc Védője díjat is bezsebelte. Nagy karrier állt előtte, de sikerült ezt tönkretennie a pályán kívüli viselkedésével. Többször is vétett a liga szabályai ellen, és bár egy darabig ezt tűrték a csapatnál, mert legalább jól játszott (négy Pro Bowl zsinórban), de a ’98-as szezon után megváltak tőle. Ezután jött a Broncos, ami a legmagasabb DB szerződést adta neki. Csakhogy Carter borzalmas játékot mutatott ’99-ben, és ha ez nem lett volna elég, egy off-field probléma miatt a liga a teljes 2000-es szezonról eltiltotta. Innentől pedig nem volt megállás a lejtőn. Még öt évig próbálkozott a Vikings, Saints és Ravens csapatainál, de eddigre már csak a botrányok maradtak meg a korai éveiből.

Értékelés: C+

 

 1/21 New Orleans Saints
 Vaughn Dunbar, RB

 

Ez nagyon nem a futók éve volt. Dunbarról az egyetlen pozitívum, amit a Saints elmondhat, hogy nem Tony Smith volt, és nem égett akkorát, mint a Falcons futója. De ez persze nem dicséret. Három évet volt a Saintsnél, 935 yardot és öt TD-t tudott ez idő alatt felmutatni. Aztán a ’95-ös szezon elején elcserélték őt Jacksonville-be, ahol egy szezon alatt  361 yardot és két TD-t tudott felmutatni. Itt véget is ért az ő karrierje. Többé nem kapott helyet egyetlen NFL csapat rosterén sem.

Értékelés: F

 

 1/22 Chicago Bears
 Alonso Spellman, DE

Korábban említettem olyan játékost, aki jókor került jó helyre. Nos, Spellman az ellenkezője. Első két évében alig látott pályát, ugyanis a HOF Richard Dent mögött esélye sem volt bejutni a kezdőbe (felmerülhet a kérdés, hogy akkor minek draftolták le). Dent ’94-ben távozott, így Spellman végre megkapta az esélyt, és ugyan nem volt rossz, de annyira jó sem. Legjobb éveiben sem tudott két számjegyű sacket felmutatni, ’97-ben a Bears el is elengedte. Utána még próbálkozott a Cowboysnál és a Lionsnál, de sehol sem lett jobb. 9 év alatt 43 sacket tudott csak felmutatni. Talán, ha az első két évében nem rozsdásodik be a padon ülve, lehetett volna belőle valaki, de ezt már sosem tudjuk meg.

Értékelés: C

 

 1/23 San Diego Chargers
 Chris Mims, DE

CTRL C+CTRL V. Szinte tökéletesen azt az utat járta be, mint Spellman, azzal a különbséggel, hogy előtte nem volt egy HoF játékos. Ahogyan Spellman, úgy Mims is többnyire csere volt az első két évében (mondjuk ehhez képest összeszedett 10 sacket újoncként), és csak utána kapott igazán esélyt. ’94-ben még egy egész jó 11 sackes szezont lehozott, amit soha többé nem tudott megismételni. A teljesítménye fokozatosan romlott, és már az is csoda volt, ha öt sacket össze tudott hozni. Nyolc év után vonult vissza 42 sackkel.

Értékelés: C

 

 1/24 Dallas Cowboys
 Robert Jones, LB

Egy újabb játékos, aki a legjobbkor került a Cowboyshoz, igaz Jones sem érdemtelenül nyert három Super Bowlt. Újoncként azonnal kezdő lett, és 108 tackle-t jegyzett, majd két évvel később meg tudta ezt ugrani 118-cal. Ezt a két évet leszámítva azonban nem volt nagyon kiemelkedő a teljesítménye. ’95 után a Cowboys meg is vált tőle és előbb a Ramsnél, majd a Dolphinsnál, végül a Redskinsnél próbálkozott, de 100+ tackle-t nem tudott ismét elérni. Ő sem lett soha több egy korrekt kezdőnél.

Értékelés: B-

 

 1/25 Denver Broncos
 Tommy Maddox, QB

Rejtély, hogy a Broncos miért draftolta őt, hiszen az irányító ekkor John Elway volt, aki mögött Maddoxnak esélye sem volt. Nem is történt nagy meglepetés, Maddox csak akkor került pályára, ha Elway megsérült. Ez négy meccset jelentett két év alatt, ahol Maddox 5 TD mellett 9 INT-et dobott – a Broncos mind a négy meccset elveszítette. Nem meglepő módon két év után távozott is a Broncostól, és megfordult a Rams, Giants és Falcons csapatainál is, de sehol nem kapott kezdő szerepet. Egy hosszabb aréna futball kitérő után végül Pittsburghben kötött ki, ahol 2002-ben végre megkapta az esélyt a bizonyításra: sikerült is bejuttatnia a Steelerst a rájátszásba (és elvitte az Év Visszatérője díját), ahol még egy győzelmet is tudott szerezni. Csakhogy ezzel véget is ért számára a történet, 2003-ban nem tudta megismételni ezt a sikert, egy évvel később pedig jött Roethlisberger, aki azonnal kiütötte őt a kezdőből. 2005-ben még tagja volt a Steelersnek, így ott lehetett a Super Bowl győzelemnél, igaz szinte végig a padon ülve. Ezek után visszavonult. Egy jó éve volt az NFL-ben, de egyébként soha nem volt több egy cserénél.

Értékelés: C

 

 1/26 Detroit Lions
 Robert Porcher, DE

Ha valaki azt mondja, hogy a Lions találta meg az egyik legjobb játékost ezen a drafton az első körben, akkor biztos nem hiszem el. Pedig így történt. Porcher 12 évet játszott, mindet a Lionsnál, és tette ezt magas minőségben. Első két évében még nem nagyon kapott lehetőséget, de ’94 után kirobbanthatatlan lett a kezdőből. Karrierje során 187 meccsen lépett pályára, és ezalatt 95,5 sacket valamint 18 kierőszakolt fumble-t jegyzett. Legjobb szezonjait ’96-’99 között jegyezte, mikor minden évben legalább 10 sacket is begyűjtött. Háromszor lett Pro Bowler, és háromszor All-Pro-nak is megválasztották. Eddig messze ő a legjobb játékos, akit ezen a drafton kihúztak. Kár, hogy a Lions ezen időszak alatt semmit nem tudott felmutatni, így Porchernek ritkán volt sikerélményben része.

Értékelés: B+

 1/27 Buffalo Bills
 John Fina, OT

A Bills sem húzott annyira rossz játékost, mert Fina 10 éven keresztül megmaradt a csapat rosterén, többnyire kezdőként. Ugyanakkor soha nem kapott semmilyen elismerést. Egy korrekt kezdő volt, de semmi több. A Bilsszel két Super Bowlon vett részt, de mindkettőt elveszítette.

Értékelés: C+

 

 1/28 Cincinnati Bengals
 Darryl Williams, S

Williams egy korrekt safety volt, aki 10 évet töltött a ligában. Ezt a 10 évet érdekesen osztotta el, mert négy évet volt Cincinnatiben, négy évet Seattle-ben, majd két évet újra Cincinnatiben. Mindkét csapatnál kezdőként számítottak rá. Legjobb évét ’97-ben játszotta a Seahawksnál, amikor 8 INT-et szerzett, aminek köszönhetően Pro Bowler lett. Ezt az egy szezont leszámítva azonban átlagos teljesítményt nyújtott. Végül 31 INT-et szerezve vonult vissza.

Értékelés: C

 

 +1 New York Giants
 Dave Browns, QB

Az első kör ugyan véget ért, de ez nem akadályozta meg a Giantset abban, hogy szerezzen még egy játékost. A csapat ugyanis egy első kört adott a következő évből azért, hogy a supplemental drafton megszerezhesse Brownt. És hogy megérte-e? Nagyon nem. Eleve hárman voltak előtte a rosteren irányítók, és csak akkor kapott szerepet, ha mindhárman megsérültek. ’94-ben kapta meg végül a kezdő posztot, és eleinte nem is játszott annyira rosszul, de ’95-től kezdődően fokozatosan romlott a teljesítménye és az elkövetkezendő három évben csak 14 meccset nyert vele a csapat. ’97 után elkerült Arizonába, ahol már csak a csereszerep jutott neki. 2001 után vissza is vonult. Karrierje során 58 TD-t és 71 INT-t dobott.

Értékelés: C-

 

Az első kör tele volt bustokkal és közepes játékosokkal. Nem túl nagy meglepetésre a hátsó körök sem bővelkedtek a minőségben. Van azonban még két játékos, akiket érdemes megemlíteni, mert az első körösökkel ellentétben ők legalább vitték valamire.

 2/37 Dallas Cowboys
 Darren Woodson, S

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Cowboys megtalálta a legjobb játékost ezen a borzalmas drafton. Woodson 12 évet töltött az NFL-ben, mindet a Cowboysnál, ahol a védelem egyik alapköve lett. ’94-’98 között minden évben beválasztották a Pro Bowlba, és ez idő alatt háromszor is első csapatos All-Pro lett. Gyakorlatilag mindig a pályán volt, és bármit képes volt megcsinálni, amit kértek tőle. Három Super Bowlt is nyert a Cowboysszal, és noha még nem tagja a Hall of Fame-nek, de a neve már többször felmerült a szavazáson.

Értékelés: A

 

 9/227 Minnesota Vikings
 Brad Johnson, QB

 

Johnsonban nem láttak sok fantáziát a draft előtt, és nem is lett belőle soha elit irányító. Eleve nem is kezdőnek gondolta a Vikings, de különböző sérülések miatt mégis megkapta a lehetőséget a bizonyításra. Ugyan nem hozott eget rengető számokat, de egy korrekt game manager irányító szintjét tudta hozni, így elkerült Washingtonba majd Tampa Baybe, ahol már kezdőként számoltak vele. 2002-ben aztán a Buccaneerst sikeresen elvezette a Super Bowlba, ahol nyerni is tudott. Elsősorban nem miatta lett a Buccaneersből bajnokcsapat, de valamilyen szinten ő is kivette a részét a sikerből. 17 évet töltött a ligában, és bár valóban soha nem lett belőle sztárirányító, de legalább elmondhatta magáról, hogy kezdőként Super Bowlt nyerhetett. Kilencedik körös irányítóhoz képest ez hatalmas teljesítmény.

Értékelés: B+

 

Összegzés

 

Összesítve mit lehet elmondani erről a draftról? Borzalmas volt. A teljes első kör majdnem kuka, pár játékos menti csak a kör becsületét. A későbbi körök sem voltak jobbak, és ha szigorúan nézzük, akkor két játékost adott csupán ez a draft, aki hosszú távon bevált az adott csapatnak (Porcher és Woodson, meg talán még McGlockton és Whitfield).

Ebből kifolyólag csak a Lions és a Cowboys mondhatja el magáról, hogy jól jött ki ebből a játékosbörzőből. A Lions ráadásul a legkevesebbszer (szám szerint hétszer) húzott ezen a drafton, szóval valamit tudhattak a csapatnál. Mindenki mást vesztesnek lehet elkönyvelni, de kiváltképp a Colts és a Patriots járt rosszul. Előbbi ügyesen megszerezte magának az első és második picket, de ezt egy olyan classban tette, ahol húzhatott volna akárkit, az biztosan besül. A Patriots pedig a legtöbbször (szám szerint tizenhétszer) húzott, így 17 hasznavehetetlen játékossal bővült a roster. Talán nem véletlen, hogy a következő évben a bostoni franchise lett az 1/1-gyes, és olyan mélyre süllyedt a csapat, hogy már az elköltözés veszélye fenyegette.

Jelenleg nincs egyetlen Hall of Famer sem ebben a classban, és ez nem valószínű, hogy változni fog. Egyedül Woodsonnak van esélye bekerülni, akinek már többször is felmerült a neve, de mindig találtak nála jobbat. Mindezek tekintetében kijelenthető, valóban ez volt Minden Idők Legrosszabb Draftja.

[/ppp_patron_only]

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!