Connect with us

Draft

Need for speed – Raiders draftértékelő

A Las Vegas Raiders első draftja alighanem Al Davisnek is tetszett volna, hiszen behúzták a draft leggyorsabb játékosát, aki hiányposztra érkezett. Sőt, érkezett még egy elkapó, és a szintén erősítésre szoruló cornerback posztra is dupláztak. Emellett behúzták a tavalyi egyetemi futballszezon legizgalmasabb játékosát is. Mike Mayocknak pedig lassan a szokásává válik, hogy a Clemsonról draftoljon játékosokat, no meg talán az is, hogy az első körben legyen legalább egy kérdőjeles választása, hogy aztán a középső körökben betaláljon.

Hiányposztok a draft előtt

A draft előtt a két legnagyobb hiányposzt a WR és a CB volt, ide mindenképpen kellett legalább egy-egy olyan játékost találni, aki azonnal kezdő lehet, a Raiders szerencséjére az idei drafton ez a két poszt volt a legerősebb. A linebacker sorba jött erősítés a piacról, de a draftról még elkelt a posztra ember. Ezek után is főleg védőt vittem volna, a védelem bármely pontjába, bár voltak jó FA igazolások, de ne feledjük, hogy a Raiders védelme az egyik leggyengébb volt a ligában tavaly, míg a támadósor átlag feletti volt, így én főleg előbbit erősítettem volna.

1/12 – Henry Ruggs III, WR, Alabama

A választás előtt a Buccaneers general managere, Jason Licht kereste meg a Raiderst, és két helyes felmozgásért cserébe 3., 5. és 6. körös picket adott volna a fosztogatóknak, ezt az ajánlatot azonban Mike Mayock visszautasította, mert attól tartottak, hogy a kiszemeltjüket elviszi előlük a 49ers. A kiszemelt pedig a draft leggyorsabb játékosának számító Ruggs volt, aki nem csak egy speedster, nem csak egy mélységi célpont, útvonalakat is tud futni, és ami legfontosabb: elkapni is tud. Nem csak a 40 yardos ideje (4,27 mp), hanem a súlypontemelkedése is elképesztő (42 inch) volt a Combine-on, NFL-szinten is ritka atletikus játékosról beszélünk. Számomra nem vitás, hogy egy ilyen WR bármelyik drafton megérhet 1/12-es választási jogot, de a kérdés az, hogy úgyis megérte-e őt választani, hogy bent volt még az egyetemi csapattársa, Jerry Jeudy és a Sooners remek elkapója, CeeDee Lamb is.

Sokak szerint ők jobb prospectek Ruggsnál, ezt elsősorban arra alapozzák, hogy produktívabbak voltak az egyetemen, illetőleg a Raiders választottja nem volt első számú célpont az Alabamában. Nehéz eldönteni, hogy a három tehetséges elkapó közül ki a legjobb a drafton. Én Jeudy mellett tettem volna hitet, mert ő a legképzettebb és a legsokoldalúbb a három közül, és ahogy az angol mondás tartja: skills pay the bills. Viszont azt is kell látni, hogy egy Ruggs-féle szélvészgyors WR hiányzott leginkább a Las Vegas támadóegységéből. Nem probléma, hogy nem volt első számú elkapó, a Raidersben sem lesz az. Gondoljunk a Chiefsre – amely csapatot most a sikeressége miatt bőven fognak másolni – náluk sem igazi WR1 Tyreek Hill, viszont jelentősen megkönnyíti az első számú célpont Travis Kelce dolgát. Így lehet a fosztogatóknál is, ahol szintén van egy remek tight end Darren Waller személyében, akinek az életét jelentősen kellemesebbé fogja tenni Ruggs, mert a védőknek tisztelniük kell a sebességét, nem árt rá safetyt is állítani, mert egy sima slantből is hozhat bőven yardokat. Ezzel együtt Josh Jacobs is örülhet, mert kevésbé lesznek tömve a boxok ellene.

Még a személyiségéről pár szó, mert ahogy köztudott, a Gruden – Mayock páros egy bizonyos típust keresi, ez pedig a Gruden Grinder. Ez alatt az olyan futballistákat értjük, akik imádnak futballozni, a belüket is kidolgozzák, és minden yardért készek küzdeni. Az Alabama egészen kiváló elkapósorral rendelkezett tavaly, Jeudy és Ruggs mellett ott volt Devonta Smith és Jaylen Waddle, utóbbi kettő is első körös tehetség. Közülük mégis Ruggs számított a leginkább kompetitív játékosnak, ami miatt Gruden is mellette tette le a voksát. Kick returnerként is szerepet kap majd.

 

1/19 – Damon Arnette, CB, Ohio State

A cikk folytatódik! Mindössze havi 3$ (+ÁFA) és több tucat extra cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz. Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások