Nincs még egy olyan poszt az NFL-ben, ami úgy fogyasztaná a tehetségeket, mint a wide receiver. Itt játszik a legtöbb díva, akik a hihetetlen kvalitásaik ellenére sem tudnak karriert csinálni, pedig milyen nagyszerű elkapó lehetett volna Josh Gordonból vagy Justin Blackmonból, ha nincsenek a pályán kívüli dolgaik. És milyen remek játékos lehetett volna Dwayne Bowe-ból, ha egy kicsit kevésbé lusta, és csak félig annyira piperkőc, mint Antonio Brown.
Bowe egy igazi életművész. Már újoncként holdoutolt, majd megtette ezt a franchise tag birtokában is. Karrierje legrosszabb szezonja után kötött top 3-as szerződést, hogy aztán két év után kivágják. Egy nulla TD-s idény után palizta be a Brownst, hogy minden idők egyik legjobban fizető szerződését írja alá: pályája utolsó évében elkapásonként két milliót keresett és a szezon végére 10 millió dollárral lett gazdagabb. Egyszeres Pro Bowler és All-Pro, ami ugyan nem rossz, de ennél sokkal több volt benne. Kár, hogy ő nem akart több lenni.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Nem Megatron, de így is top 3
Bowe egész karrierjére jellemző, hogy csak úgy sodródott az árral és elképesztő tehetségének köszönhetően valahogy mindig sikerült kitűnnie. Nem volt egy sportmániás, nem csinált ezer dolgot a középiskolában, sőt az utolsó előtti szezonjáig nem is sportolt semmit. Mindebben nagy szerepet játszhatott az, hogy meglehetősen hányattatott gyerekkora volt: őt és testvérét a nagyszülők nevelték fel, fiatalon kifejezetten rossz társaságba keveredett, egyszer kórházba is került egy bunyó miatt.
Egy későbbi interjúban azt mondta, hogy a foci mentette meg az életét. Középiskolai karrierjének első megmozdulása egyébként egy 101 yardos kickoff return TD lett, két évnyi játék után pedig nemcsak a Florida, a Miami és a Florida State egyetemek érdeklődését keltette fel, hanem az akkor még Nick Saban vezette LSU-ét is. Végül utóbbi mellett döntött, ahol JaMarcus Russell kedvenc célpontja lett, utolsó szezonjában pedig 65 elkapásból 990 yardot és akkor iskolarekordnak számító 12 TD-t szerzett.
A Pro Daye is jól sikerült, 189 centisen és 100 kilósan 4,51 másodperces 40 yardos sprintet produkált, illetve a többi felmérőn is jó számokat hozott. Természetesen meg sem közelítette az évezred legnagyobb WR-tehetségét, Calvin Johnsont, de így is egyik legjobb prospect volt 2007-ben, akit Hines Wardhoz hasonlítottak és az első körbe vártak.
Nem is okozott csalódást számára a draft első napja, ő volt a harmadik elkapó, akit kiválasztottak: az 1/2-es Megatron és 1/9-es Ted Ginn után 1/23-ra az ő nevét mondták be. Ezzel kapcsolatban érdekesség, hogy az egyetemi QB-ját, JaMarcus Russellt a Raiders az első pickkel vitte ki, WR-társát, Craig Davist pedig Chargers 1/30-ra – máig ők az egyetlen QB/WR-duó, amit ugyanazon év első körében választottak ki.
A lustaságra a fogyitabletta nem orvosság
LSU-s csapattársaihoz képest Bowe nemhogy nem lett bust, de egyenesen félelmetesen kezdett. A Chiefs épp ekkor kezdett mélyrepülésbe, a kezdő irányító a középszerű Damon Huard volt, ennek ellenére az újonc elkapó – aki úgy gondolta, jó ötlet egy rövid holdouttal kezdeni a karrierjét – parádézott: 995 yardot és öt TD-t szerzett 70 elkapásból. Jobban kezdett, mint bármelyik évfolyamtársa, még Megatront is lenyomta.
A következő szezonja is kiváló lett, 86 elkapása franchise rekord volt, átlépte az 1000 yardos határt (1022) és még a TD-inek számát is növelni tudta (7). Az akkori HC, Herm Edwards remek hatással volt rá, az NFL egyik új csillagát látták benne, aki az egyik legjobb lehetne egy kicsit vállalhatóbb támadósorban.
Az egyéni sikerek mellett a csapatsikerek elmaradtak, a Chiefs mindössze hat győzelmet szerzett két év alatt. Edwards ennek megfelelően repült, a helyére pedig Todd Haley érkezett, a liga egyik legjobbjának tartott támadóguruja. Mindenki arra számított, hogy vele Bowe még egy szintet léphet, erre az elkapó mindenkit lesokkolt.
Bowe munkamorálja soha nem volt jó, ha csak a szorgalmát, elhivatottságát nézték volna az edzői, még az egyetemi szintre sem jut el. 2009 nyarán ezt alátámasztandó egy masszív hájréteggel jelent meg, amit Haley azzal jutalmazott, hogy a harmadik csapatba száműzte az elkapót. Ez jó hatással volt rá, legalábbis egy bizonyos fokig: ugyan visszaszerezte a kezdő pozíciót, egy pocsék szezont produkált.
11 meccsen mindössze 47 elkapást jegyzett 589 yardért és négy TD-ért, majd kapott egy négymeccses eltiltást teljesítményfokozó szerek használata miatt. Ez utóbbi különösen viccesre sikerült az előzményeket figyelembe véve, ugyanis kvázi tiltott fogyitabletták miatt meszelte el a liga.
Félig isten, félig nyűg
Bowe kétarcúságát jól mutatja, hogy miután kapott pár pofont a ligától, összekapta magát. A következő szezont már bombaformában kezdte, Matt Cassellel kiváló összhangba került, a 2010-es évet végül 72 elkapással, 1162 yarddal és ligacsúcsot jelentő 15 TD-vel zárta. Volt egy hétmeccses sorozata, amikor minden meccsen TD-t szerzett, összesen 13-at. A szezon végén Pro Bowlba választották és második csapatos All-Pro lett.
2011-ben is 1000 yard fölé jutott, egy évvel később 13 meccsen 800 yardot szerzett, kinézett neki egy nagy szerződés. Ugyanakkor minden zseniális megmozdulására jutott egy rossz.
Egy díva volt a pályán, aki nem küzdött úgy a labdáért, mint ahogy egy 190 centis, 100 kilós elkapótól elvárná az ember, nem volt benne kellő küzdő- és versenyszellem – lusta volt konzisztensen jól játszani. Ehhez jött még a rengeteg ellazázott drop: a PFF adatai alapján 2008 és 2012 között 26 elejtett labdája volt, ami a 4. legtöbb volt, a 11,56 százalékos dropolási aránya pedig a 9. legmagasabb az elkapók között. A legkínosabbak között volt
- a Saints elleni mérkőzés a 2008-as szezon 11. fordulójában, amikor négy labdát is elejtett;
- 2009-ben volt két olyan meccse is, amikor legalább három dropja volt;
- 2010-ben a Colts ellen két dropja volt, az egyikkel eldönthette volna a mérkőzést a 4. negyedben – végül az Indianapolis nyert;
- 2011-ben a 16 meccséből 10-en volt legalább egy elejtett labdája.
Mindezek mellett esetenként – nincs erre jobb szó – teljesen retardáltan viselkedett. Értelmes ember ugyanis nem kürtöli világgá egy interjúban (2010), hogy a Chiefs játékosai az idegenbeli túrákon előszeretettel találkoztak különféle nőkkel a hotelszobáikban. Ezek után nem volt csoda, hogy Bowe egy időben nagyon szeretett volna lelépni Kansas Cityből.
A csapat ugyanakkor nem akarta elengedni az egyik legnagyobb sztárját, bár nem is tudott maradéktalanul elköteleződni mellette. A helyenként zseniális játék nem kompenzálta maradéktalanul a sok baromságát, így 2012-ben csak franchise taget kapott.
2 millió dollár elkapásonként
Bowe bizonyítási kényszer alatt volt, de nem jött ki neki a lépés. A 2012-es szezonja volt a második legrosszabb hatéves karrierje során, tulajdonképpen érett egy váltás. A Chiefs viszont valamiért kitartott Bowe mellett, feltehetően a frissen kinevezett Andy Reid ragaszkodott hozzá. A formán kívüli elkapó kapott is egy top 3-as szerződést: 5 évre 56 millió dollárt, amiből 26 millió garantált volt, 15 millió pedig aláírási bónusz.
A Rozmár azonban elszámította magát: hiába az új rendszer, hiába Alex Smith, Bowe teljesen szétcsúszott. Feltehetően a nagy pénz birtokában a maradék motivációját is elveszítette: két évig volt még a Chiefs játékosa, ez idő alatt összesen 117 elkapást, 1427 yardot és öt TD-t szerzett – az utolsó évében ráadásul egyetlen hatpontost sem kapott el.
Egy ekkora égés után nem volt ember, aki azt hitte, van még keresnivalója a ligában, de az elkapón sem látszott, hogy szeretne bizonyítani. A Browns viszont látta benne a potenciált, a 15 TD-s szezonja végtére is tényleg parádés volt, és aki akkor beleszeretett Bowe játékába, könnyen elfelejthette az utóbbi évek borzalmait.
A Cleveland végül két évre 13 millió dollárért szerződtette az elkapót, ráadásul 9 millió dollár garantáltat is adott. Ez a tény viszont nem érdekelte Mike Pettine-t, aki nemes egyszerűséggel nem használta az egészséges Bowe-t: mindössze hét meccsen került az aktív keretbe, összesen öt elkapása volt 53 yardért (ebből három elkapás és 31 yard egy meccsen), majd a szezon végén kivágták. Elkapásonként közel 2 millió dollárt vihetett haza.
Bowe ezek után végleg kijátszotta magát a ligából, pedig még mindig csak 30 éves. Nem volt szerencséje, többnyire olyan irányítók dobáltak neki, mint Damon Huard, Brodie Croyle, Tyler Thigpen, Matt Cassel, Tyler Palko, Kyle Orton vagy Brady Quinn, de ha egy kicsit kitartóbb, több benne a versenyszellem, generációja egyik legjobbja lehetett volna. Ha bust nem is lett, a karrierje így is csalódáskeltő.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások