Connect with us

Játékos Portré

Amikor a hűség és tisztelet fontosabb volt, mint az üzlet

Az NFL egy üzlet. Hiába állítják a szurkolók, hogy egyik-másik játékos soha nem igazolna másik csapatba, hogy adott franchise-nál számít a hűség, ez a valóságban nem így van. És nem csak az átlag játékosok esetében van ez így, hanem a legnagyobb legendák is gyakran így járnak: Tom Brady, Joe Montana, Brett Favre vagy Peyton Manning sem annál a csapatnál fejezi/fejezte be a pályafutását, amit naggyá tett. Néha, nagy ritkán azonban előfordul, hogy az üzlet háttérbe szorul.

“Hűséges vagy, úgy gondolod, hogy minden a megfelelő irányba halad, erre ezt kapod. Sérülten játszod végig a szezont, nem panaszkodsz, mindent megcsinálsz, amit kérnek tőled, mégis eldobnak, mint a szemetet. A nap végén nem szól ez másról, csak az üzletről, amiben nincs egy cseppnyi lojalitás sem” – mondta nemrég Jurrell Casey azzal kapcsolatban, hogy a Titans kilenc év után, szinte a semmiből elcserélte a Broncoshoz.

Ez az NFL-ben mindennapos, senki sincs biztonságban, nem számít mennyit tettél korábban a csapatért. Nagyon kevesen tapasztalják meg az NFL másik oldalát, ami végül is egy ilyen kompetitív ligában nem meglepő. Épp ezért olyan különleges az, amit a Saints csinált 2009-ben.

A cikk folytatódik! Mindössze havi 3$ (+ÁFA) és több tucat extra cikket olvashatsz el, illetve korlátlan hozzáférést kapsz minden korábbi anyagunkhoz. Vagy légy a támogatónk további előnyökért! Ha már előfizető vagy, ne felejts el bejelentkezni (fent a menüben)!

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások