Connect with us

Hír

Csak saját létesítményben lehet edzőtábort tartani, nem lesznek közös edzések sem

A koronavírus továbbra is átírja a forgatókönyveket, habár szerencsénkre az NFL-nek csak kisebb változásokat kellett eszközölnie a világjárvány kitörése óta. Ezek a kis változások beszűrődnek majd az edzőtáborokba is, erről Roger Goodell küldött ki egy memót a csapatoknak – amit minden jelentős insider közölt.

A liga arról informálta a franchise-okat, hogy mindenkinek a saját létesítményében kell lefolytatnia az edzőtábort, nem lehet külső helyszínt alkalmazni. Ez alól az egyetlen kivétel, ha a csapat tudja bizonyítani, hogy ez nem megoldható (minden bizonnyal nem lesz ilyen). Tavaéy 10 olyan csapat volt, amely külső helyszínen edzőráborozott: a Bills, a Panthers, a Bears, a Cowboys, a Colts, a Chiefs, a Rams, a Raiders, a Steelers és a Redskins.

Emellett az NFL megtiltotta erre a nyárra a közös edzések tartását is, ami az utóbbi években nagy népszerűségnek örvendett. Ezzel kapcsolatban több edző, például Mike Zimmer is aggályait fejezte ki, amik úgy tűnik értő fülekre találtak.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások