Connect with us

Hír

Jameis Winston: Történelmileg az egyik legjobb irányító vagyok

Jameis Winston gyakorlatilag veteránminimumért lett idén a Saints csereirányítója, tehát közel sem úgy alakult az eddigi karrierje, ahogy egy 1/1-estől elvárná az ember. A fiatal QB-t viszont ez egyáltalán nem zavarja, az önbizalma az egekben.

Tudom, hogy mit érek, és mindent egybevéve, történelmileg az egy egyik legjobb irányító vagyok. Úgy érzem, hogy jobb vagyok a legtöbb kezdő QB-nál. Egész életemben nyertes voltam, a Little leage-ben, a középiskolában, az egyetemen. Az NFL persze egy kicsit más, de ez nem változtat semmin. Nem fogok magamra vesztesként tekinteni, nem fogom feladni pár rossz szezon után. Még mindig csak 26 éves vagyok, tele energiával, hiba lenne leírni engem

– mondta az irányító (via BleacherReport).

Winston arra nem tért ki, hogy milyen történelmi aspektusban kiemelkedő, de a jelenlegi mélypontot egy Isteni tervnek tartja, melynek végén majd felküzdi magát az élmezőnybe. A Saintsnél egyébként van esélye arra, hogy a megtépázott hírnevén javítson, Teddy Bridgewaternek is bejött a dolog, bár a történelmi nagyságra túlzás lenne nagy tételben fogadni.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!