Connect with us

Játékos Portré

John Elway – Harc az idővel II. rész

Ha a Denver Broncos szóba kerül, akkor általában egy név jut mindenkinek az eszébe, John Elway. Ez nem véletlen, a franchise legnagyobb sikerei mind hozzá kötődnek, és neki köszönhetik a szurkolók a legszebb emlékeket. Ehhez a hírnévhez azonban hosszú vezetett, és sok dolognak kellett közrejátszania, hogy eljusson idáig, Elway ugyanis eleinte nem a Broncosnál képzelte el magát, és a legkevésbé sem irányító poszton.

A portrésorozat első részét ITT olvashatjátok. 

Mennyből a pokolba

A ’86-os Super Bowl vereség nem roppantotta meg sem a csapatot, sem Elwayt, és a következő évben is a bajnokság egyik nagy esélyese volt a Broncos. ’87-ben azonban ismét jött egy játékossztrájk, ami megrövidítette a szezont. Csak 15 mérkőzés került lejátszásra, és 3 meccsen nem a profi játékosok, hanem amatőrök léptek pályára. Emiatt Elway is csak 12 meccset játszott, viszont az ott mutatott játéka meggyőzött mindenkit, és a szezon végén az alapszakasz MVP-jének is választották (3198 yardot és 19 TD-t passzolt, ami mellé még 304 futott yard és 4 futott TD párosult).

A Broncos ’87-ben 10-4-1-es mérleggel zárt, ami elég volt a csoportgyőzelemre, sőt az első kiemelésre is. A playoffban az Oilersen könnyen túljutott a csapat 34-10-gyel, majd érkezett az újabb Browns elleni meccs. Ahogyan egy évvel korábban, úgy most is az utolsó pillanatig kiélezett mérkőzést hozott az AFC-döntő. Elway mindent megtett, amit tőle elvártak, 3 TD-t passzolt, és 38 pontot pakolt fel a Broncos offense a pályára. A végén azonban a védelemtől kellett egy bravúr.

Az utolsó pillanatokban a Browns az egyenlítésért támadott, és 3 yardra volt a célterülettől. Ott azonban a Broncos védői kiütötték a labdát a futó Earnest Byner kezéből. „A Fumble”-nek köszönhetően a Broncos megnyerte ezt a találkozót is, és zsinórban másodszor mehetett a Super Bowlba.

 

A ’86-os döntőn a Broncos underdog volt, ezúttal azonban favoritként lépett pályára. Az ellenfél Redskinsnél egy olyan irányító kapta meg a kezdőposztot (Doug Williams), aki a szezonban csak 5 mérkőzésen lépett pályára, és ott sem mutattott semmi kiemelkedőt. Ezzel szemben a Broncosnál az alapszakasz MVP játszott, és sokak szemében ez a különbség el is döntötte a Super Bowlt.

Úgy is kezdődött a mérkőzés, ahogyan azt várni lehetett, Elway már a legelső passzával egy 56 yardos TD-t osztott ki, és az első negyed végén 10-0-ra vezetett a Broncos. Csakhogy utána jött a második negyed, ahol az álomszerű kezdés valóságos rémálommá vált. A Redskins felállt a padlóról, és csak a második negyedben 35 pontot pakolt fel a táblára. Ez egy olyan ütés volt, ami teljesen lesokkolta az egész csapatot, és itt már Elway sem tudott mit tenni. Ugyan még megpróbálta megmenteni a meccset, de az eredmény katasztrófális lett. Csak 14 passza lett sikeres, 3 INT-et dobott, ötször sackelték, és egy borzalmas 36.8-as ratinggel fejezte be a döntőt. A Redskins nagyon simán, 42-10-re nyert.

Ez a Super Bowl vereség mély hatást gyakorolt a csapatra és Elwayre is. Egy évnek kellett eltelnie, mire sikerült elfelejteni ezt a nagy bukást a döntőn. ’88-ban nem sikerült még pozitív mérleget sem összehozni, de ’89-ben sikerült visszatalálni a győztes útra. Ebben a visszatalálásban azonban nem Elwaynek volt a legnagyobb szerepe. Ő mind ’88-ban, mind ’89-ben önmagához képest gyengén játszott. Ugyan a 3000 yardot mindkét szezonban elérte, de nem tudott 20 TD-t passzolni egyik évben sem, cserébe mindkétszer legalább 18 INT-et dobott. Ezek a számok egy 16 meccses alapszakaszban már nem mutattak jól, de szerencséjére ’89-ben nem is volt szükség ennél sokkal többre. Ebben az évben ugyanis a Broncos defense a liga legjobbja volt, ami a legkevesebb pontot engedte az ellenfeleknek.

A védelem teljesítményének köszönhetően a Broncos 11-5-ös mérleggel zárt, ami ismételten első kiemelést ért. Az AFC-ben ugyanis olyan körbeverések voltak ebben az évben, hogy a Broncoson kívül senki nem tudott 10 győzelmet szerezni. Nem nagyon volt kérdés, hogy ki fog erről az oldalról Super Bowlt játszani, és nem is történt meglepetés. A Broncos 24-23-ra legyőzte a Steelerst, majd a harmadik Browns elleni AFC-döntő is sikerrel zárult. Ráadásul ezúttal nem volt szükség utolsó perces bravúrra, a Broncos simán nyert 37-21-re.

Négy éven belül a harmadik Super Bowl is összejött, de a kihívás most ígérkezett a legnehezebbnek. Az ellenfél a 49ers volt, ami az alapszakasz legtöbb győzelmét szerezte (14), és az offense a legtöbb pontot pakolta fel a táblára. A liga legjobb támadósora volt az ellenfél, viszont a Broncosnál bízhattak abban, hogy a mondás, miszerint „a bajnokságot a védelmek nyerik” ismét igaz lesz. Csakhogy ezúttal a dolgok másképp alakultak. A 49ers támadósora a döntőn darabokra szedte a Broncos ligaelső védelmét. Montana egyik TD drive-ot vezette a másik után, és a Denver védelem semmit nem tudott tenni ez ellen.

Egy ilyen támadógépezet ellen csak akkor lett volna esély a győzelemre, ha Elway ugyanezt tudja hozni. Csakhogy a Broncos irányítója ismét a legfontosabb meccsen hozta a legrosszabb formáját. 100 yardot is éppen, hogy el tudta érni, 2 INT-et dobott, és egy lesújtó 19.4-es ratinggel zárt. A 49ers az egyik legsimább Super Bowlon 55-10-re diadalmaskodott.

A fordítások mestere

4 éven belül három Super Bowlt bukott el a Broncos, ráadásul mindet nagyon simán. A Giants a második félidőt dominálta végig, a Redskins a második negyedet, a 49ers meg az egész meccset. Három ilyen kudarcon nem volt könnyű túltennie magát sem a csapatnak, sem Elwaynek, és az elkövetkezendő évek nem is hoztak újabb Super Bowl szereplést. Ez viszont  nem jelentette azt, hogy a csapat teljesen eltűnt volna, vagy hogy Elway kifogyott volna a mágiából. Amikor nagyon kellett, akkor továbbra is lehetetlen feladatokat tudott megoldani, és ezt a legjobban a Kansas City Chiefs tapasztalta meg.

1990-92 között Elway háromszor is az utolsó pillanatokban vezette győzelemre a Broncost a Chiefs ellen. ’90-ben 23-21-es Chiefs vezetésnél 1 perccel a vége előtt a saját 17 yardosnál 4&10-re egy 50 yardos passzt osztott ki, amivel azonnal mezőnygóltávolságba juttatta a csapatot. A végén nyert is a Broncos 24-23-ra. Egy évvel később 16-16-os állásnál egy 3&17-et oldott meg Elway az utolsó pillanatokban, aminek köszönhetően meglett ismét a mezőnygól távolság, és nyert is a Broncos 19-16-ra. A legnagyobb csoda azonban ’92-ben érkezett el. Ezúttal 19-6-ra vezetett a Chiefs a 2 minute warning idején, de a szűk idő csak még jobban ösztönözte Elwayt. 3&15-nél kiosztott egy 25 yardos TD passzt, amivel elkezdte a zárkózást. A védelem gyorsan 3&outra kényszerítette a Chiefst, így Elway kapott másfél percet, hogy egy újabb game winning drive-ot vezethessen. Ennyi idő bőven elég volt, és fél perccel a vége előtt Elway ki is osztotta a győzelmet érő TD-t. A Broncos végül 20-19-re nyert.

Nagy győzelmek voltak ezek, de ebből a három évből nem ezek értek a legtöbbet. Eben az időszakban a Broncos csak ’91-ben tudott bejutni a rájátszásba, de akkor 12-4-es mérleggel, ami ezúttal a második kiemelésre volt elég. Az első ellenfél ezúttal az Oilers volt, ami nem adta könnyen a győzelmet. 2 perccel a vége előtt 24-23-ra a vendégcsapat vezetett, és egy nagyszerű punttal sikerült elérni, hogy Elway megint a saját 2 yardosról indítsa a támadást. Ellentétben a ’86-os AFC-döntővel, ezúttal elég volt csak mezőnygólt elérni.

Az Oilers védelem mindent megtett, hogy ezúttal ne sikerüljön a csoda, kétszer is negyedik downra kényszerítették Elwayt, de az irányító mindkétszer megoldotta, és folytatódott a drive. A kívánt mezőnygóltávolság bőven meglett, és egy 28 yardos FG-vel a Broncos 26-24-re nyert.

Egy újabb Elway game winning drive hozta meg a győzelmet a csapatnak, viszont ennek a playoff menetelésnek nem lett folytatása. Az AFC-döntőben a Bills ellen Elway megsérült a harmadik negyedben, és ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés. A végén 10-7-re a Bills nyert. Az újabb Super Bowl szereplés nem jött össze, de a szurkolók reménykedtek benne, hogy a következő évek meghozzák a várt sikert. Ekkor még nem tudták, de hosszú évekig az Oilers elleni győzelem maradt a csapat az egyetlen nagy sikere a ’90-es években.

Új környezet

A ’91-es elvesztett AFC-döntő után a Broncos 8-8-cal zárt, és a csapat vezetősége úgy gondolta, ideje edzőt váltani. Kirúgták Dan Reevest, és az addig defensive coordinatorként tevékenykedő Wade Philips lett az új HC. Ez a váltás azonban többet ártott, mint használt. Philips két éves regnálása alatt a Broncosnak csak egy wild card szereplés jött össze, és ott is simán kikaptak a Raiderstől 42-24-re.

A playoff siker hiánya azonban csak a kisebb gond volt. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy ezalatt a két év alatt a Broncos ténylegesen egyemberes csapat lett. Elway számára nem volt újdonság, hogy az offense-t egymaga viszi a hátán, de ha neki nem is ment mindig jól a játék, akkor legalább a védelem hozta a meccseket. ’93-’94 között azonban a védelem teljesítménye is visszaesett. A legtöbb védő, aki korábban a Super Bowlokhoz segítette a csapatot, kiöregedett, és Philips nem tudott a helyükre minőségi pótlást találni.

Ebben az új helyzetben Elwaynek egyedül kellett bejuttatnia a csapatot a rájátszásba, és noha ő minden tőle telhetőt megtett, a romlás olyan nagy volt, hogy egymaga nem tudta azt ellensúlyozni. ’93-ban 4000 yardot is passzolt, mégis csak 9 győzelmet tudott szállítani. ’94-ben is megközelítette ezt a teljesítményt, de akkor is csak 7 győzelem jött össze. Szerencséjére a csapat vezetői is észrevették, hogy nem Philips a megoldás, így a ’94-es szezon végén el is küldték őt, és elkezdtek új edző után nézni. A befutó végül Mike Shanahan lett, aki a 49ers támadókoordinátora volt, és pont ebben az évben nyert Super Bowlt.

Shanahan egy teljesen új felfogással érkezett, és a fő hangsúlyt abba fektette, hogy valami olyat adjon Elwaynek, amije soha nem volt: egy eredményes futójátékot. Ennek elérése érdekében ’95-ben ledraftolta Terrell Davist, aki már a legelső szezonjában éreztette a hatását.

Az átállás a futásorientált támadásra azonban időbe telt, így ’95-ben még nem jött össze a palyoff, ’96-ban azonban már igen, ráadásul nem is akárhogy. Ebben az évben a Broncos midenkin átgázolt. Elway és Terrell Davis közösen olyan párost alkottak, akiket nem lehetett megállítani. Kettejük kiváló teljesítményének köszönhetően a Broncos már a szezon közepén bejutott a rájátszásba, és már hetekkel az alapszakasz vége előtt biztos volt, hogy az első kiemelés is meglesz. 13-3-mal ért véget az alapszakasz, és a Broncos az egyik legnagyobb esélyese volt a Super Bowlnak.

A playoff legelső meccsén mindjárt egy könnyű ellenfél érkezett, a Jacksonville Jaguars, ami csak 2 éve létezett, és éppen bejutott a rájátszásba. Mindenki sima hazai győzelemre számított, és ez a túlzott bizalom visszaütött. A Jaguars hatalmas meglepetésre uralta az egész meccset, és a Broncosnak kellett rohannia az eredmény után. Végül 30-27-es vendéggyőzelemmel ért véget a találkozó.

Ez a vereség Elway számára fájóbb volt, mint a 3 elvesztett Super Bowl. Minden tekintetben jobbnak kellett volna lenniük a Jaguarsnál, mégsem tudták legyőzni őket. Egy újabb ígéretes szezon ért keserű véget, ráadásul Elway eddigre már 36 éves is elmúlt. A visszavonulás pillanata nagyon közel volt, és ’96 végén nagyon úgy tűnt, hogy az irányító, aki egész karrierjében legyőzte az órát, végül ki fog futni az időből.

Folytatása következik…

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!