Hétfőn robbant a bomba, hogy Cam Newton, a toronymagasan legjobb elérhető irányító aláírt a Patriotshoz. Még becenevek szintjén sem tűnik jó ötlenek összeboronálni Supermant a Sötét Nagyúrral, ám ha jobban megnézzük az elmúlt hónapok eseményeit a Patriotsnál, szinte már azt hihetjük, eleve ez volt a terv. Newton zéró kockázatot jelent, cserébe viszont a határ a csillagos ég – az ellenfelek nyugodtan kezdhetnek aggódni.
Cam Newton 2011-ben 1/1-es volt, a Panthers történetének legjobb irányítója, Super Bowlba vezette a csapatot 2015-ben, ráadásul az MVP-címet is ő zsebelte be (bár a bajnoki cím nem jött össze). Az ominózus 2015-ös szezon óta viszont nem nagyon jött ki neki a lépés, különösen az utolsó 1,5 szezonja volt kritikán aluli a különböző sérülései miatt. Ez utóbbi alapján nem feltétlenül jobb választás, mint Brian Hoyer vagy Jarrett Stidham, ám épp ezért kapott veteránminimum közeli összeget és mindössze 5-6 milliónyi ösztönzőt. Ám Newton ennél jobb helyre nem kerülhetett volna és ne lepődjünk meg, ha a Patriots lesz az a csapat 2020-ban, amit le kell győzni.
A sérülések semmit nem jelentenek a jövőre nézve
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Newton soha nem volt egy elit passzoló, ellenben lábon nettó életveszélyt jelentett. Nem egy Lamar Jackson féle gazella – végtére is 8 centivel magasabb és 15 kilóval nehezebb a regnáló MVP-nél –, hanem egy faltörő kos, aki pont olyan könnyedén szerezte a yardokat 2-3 emberrel a nyakán, mint Rob Gronkowski. Természetesen ennek megvolt az ára, a szezononként 160+ ütés (a sackeket nem számolva) következtében az elmúlt két szezonban vagy nem játszott, vagy rosszul, ugyanakkor még semmi esetre sem beszélhetünk egy fizikai roncsról.
A tavaly kihagyott szezon sem jelent önmagában semmit, erre jó példa Ryan Tannehill, aki ACL-szakadás után tért vissza élete formájában és akasztott le egy zsíros szerződést a Titanstől. Ehhez természetesen kellett egy kiváló rendszer, egy minőségi támadófal, egy stabil futójáték és okos gameplan, amiből kvázi soha egyik sem állt rendelkezésére a Miamiban töltött évei alatt.
A Patriotsban mindez úgy néz ki, hogy adott, ráadásul még a védelem is közel lehet az elit szinthez, tehát egy hasonló forgatókönyv abszolút elképzelhető Newton esetében is. Ráadásul még mindig csak 31 éves, alapvetően jobb irányító Tannehillnél, és utóbbin kívül is volt nem egy olyan QB, aki képes volt brutális formában visszatérni egy látszólag karriergyilkos sérülésből (például Peyton Manning is). A korábbi 1/1-es nem fog 40 éves koráig játszani, de rövid, akár 2-3 éves távon még bőven lehet a tankjában – van helye az optimizmusnak, különösen Stidhamhez képest (hiába a 4/1 TD/INT arány az előszezonban, az öt átlagon felüli passzára volt hat turnovert érő megmozdulása – via PFF).
Ez volt a terv?
A Patriots egy egészen különös forgatókönyv szerint építkezett idén, amit a draft- és az FA-értékelőben is furcsálltam. Bill Belichick többek között visszaigazolt egy rakás veteránt, egyben tartotta a lassan kiöregedő secondaryt, illetve franchise taget adott egy guardnak, így a csapat több mint 6 millió dollárral költ többet a guard-posztra, mint bármelyik másik csapat a ligában (Joe Thuney 14,8 milliós fizetésével a csapat legjobban kereső játékosa, Shaq Mason pedig 9 millióval a negyedik a sorban – összesen 28 millió megy el guardokra). Nem igazán volt semmilyen újjáépítés, úgy dolgozott a Patriots, mintha kvázi win now módban lett volna.
Ezután jött a draft, ami megint csak azt a látszatot keltette, hogy jó lesz ez a csapat Stidhammel, hisz például a Packers és az Eagles is hamarabb választott irányítót Aaron Rodgersszel és Carson Wentz-cel – sőt, a Pats nem is draftolt QB-t. Erre a “majd Hoyerékkel nyerünk” benyomásra erősített rá az is, hogy a csapat nem olyan játékosokat szerzett a játékosbörzén, akik hosszú távon majd egy franchise QB-val kibontakozhatnak, például elkapó nem is érkezett, TE-ből is inkább a blokkoló fajta.
Mindezt pozitívan csak abban az esetben lehetett volna értékelni, ha szentül hisszük, hogy Stidham az új franchise QB, és mivel még kvázi újonc, ezért a védelmen, a támadófalon és a futójátékon kell erősíteni, hogy meglegyen a rájátszás. Nem is tetszett nekem ez az elképzelés (C+-t adtam rá), Stidhamben semmit nem látok és egyáltalán nem ettem meg az “ő a franchise QB” narratívát (bár tévedtem már nagyobbat is). Ellenben azt minden további nélkül el tudtam képzelni, hogy érkezik egy veterán QB valamilyen úton-módon, például Derek Carr, Jacoby Brissett, Marcus Mariota vagy Andy Dalton, de Utólag Okos Kapitányként az sem tűnik ördögtől valónak, hogy eredetileg is Newton volt a cél.
Végtére is Newton a lehető legrosszabbkor került ki a piacra. A pandémia miatt nem nagyon lehetett letesztelni a fizikai állapotát, nem is nagyon volt olyan csapat, ahol kifejezetten jó fit lett volna, nem lehetett olyan riportokat hallani, hogy érdeklődnek iránta. Tulajdonképpen várható volt, hogy nem fognak kapkodni érte, így pedig Belichicknek még csak licitháborúba sem kellett bocsátkoznia, sőt: úgy rakhatta össze a csapatot, hogy tudhatta, Newtonra elég lesz a rendelkezésre álló 1,5 millió dollárnyi cap space is.
Őrült egy konteó, de összességében teljesen logikus, nem véletlenül volt Vegasnál a Patriots a favorit. Amennyiben nem a vak szerencsének köszönhetően jött össze a dolog, akkor ez egy kvázi nulla rizikós stratégia volt Belichiktől: hisz végtére azok a dolgok, amik Stidham limitáltságát ellensúlyozzák, azok Newton erősségeit kidomborítják. Ha eredetileg is ez volt a terv, akkor zseniális, ha pedig csak a banális véletleneknek köszönhető, annak sincs jelentősége, a legjobbaknak általában szerencséjük van.
Mintha Newtonra szabták volna
A guardokra költött irdatlan mennyiségű pénzt már említettem, emellett ugyanakkor visszatér David Andrews, a csapat leigazolta a fullback Danny Vitalét a visszavonuló James Develin helyére, illetve érkezett két harmadik körös TE is: egy blokkolni, egy blokkolni és némileg elkapni. Emellett a csapat nagyon jól el van eresztve futókkal, a fal két széle is átlag feletti, továbbá a skillplayerek is inkább a rövid és közepes útvonalakon tudnak hatékonyak lenni.
Mindez arra enged következtetni, hogy a csapat valami olyat játszhat támadóoldalon, mint tette a 2000-es évek elején, amikor Brady kvázi egy game managerként működött, a csapat pedig közel 50-50 százalékos arányban futtatta és passzoltatta a labdát – ez pedig feküdhet Newtonnak. Emellett, bár az irányító karerejével nincsen gond, de a pontatlansága és inkonzisztenciája, illetve a skillplayerek kvalitásai miatt jó eséllyel olyan gameplant kap Newton, mint tette azt a Panthersnél Norv Turner irányítása alatt 2018-ban.
Röviden ennek az volt a lényege, hogy Newton minél hamarabb szabaduljon a labdától, a védelem mellett a futójáték domináljon, az irányító pedig vigyázzon a labdára és hozza a kötelezőt, esetenként némi extrával. Ez volt Newton legjobb éve a Super Bowl-menetelés óta, a vállsérüléséig 6-2-es mérlege volt a Panthersnek, az irányítónak pedig mindössze négy INT-je és négy fumble-je volt, ami a karrierátlagát tekintve messze a legjobb. És még csak amiatt sem érdemes fanyalogni, hogy a csapat skilljátékosai a liga aljához tartoznak, mivel Newtonnak ennél nem nagyon volt jobb kisegítőszemélyzete nemhogy 2018-ban, de 2015-ben sem, Julian Edelman és Mo Sanu pedig pont ideálisak lehetnek a feladatra.
A Belichick mágia
Az borítékolható, hogy a jelenlegi rendszer megy a kukába – a jelenlegiekkel talán meg lehetett volna próbálni egy lebutított változatot, de Newton erre alkalmatlan. A Patriots offense Bradyvel ugyanis a tökéletes kémiára épült rengeteg opciós útvonallal, amelynek az volt a kulcsa, hogy az elkapók és az irányítók ugyanúgy gondolkodjanak, ugyanazt olvassák ki a védelmekből. Nem véletlenül volt ordas nagy melléfogás Chad Ochocinco, aki nem gondolkozott, csak futott, ahogy épp jónak látta. Ez a hajó tehát elúszott, de nincs meglőve ezzel a Patriots, Belichick híres az adoptációs képességéről, sőt talán ő a legjobb ilyen téren (is) az egész ligában.
BB épített elit offense-t Welkerrel és Mosszal a középpontban, sikeres volt a 12 personnellel (Gronk+Hernandez) és oktatta már a mezőnyt 22 personnellel is. Nyilván mindezt ezt könnyebb volt véghez vinni Bradyvel, de Newtonra sem lehetetlen hatékony rendszert építeni: most például felhasználhatja Greg Roman RPO-ját (run-pass option), ha már a Ravens tavaly ezzel égette meg a Patriotsot az alapszakaszban (ráadásképp némi tapasztalata ezzel kapcsolatban Josh McDanielsnek is van, aki nemcsak Jacob Brissettel mutatott be pár ígéretes játékot, de annak idején Tim Tebow-val is dolgozott együtt).
Newtonnal és az RPO-val elméletben kiküszöbölhetőek a tavalyi gondok, például az olyan kiismerhetőségi problémák, hogy Sony Michel az esetek 67 százalékában futott, James White-tal a pályán pedig 81,8 százalékban passz jött. Mert bár roster nem lett sokkal tehetségesebb és továbbra is hiányzik belőle az a diverzitás, amit a korábbi években megszokhattunk, jelen esetben pont Newton hozhatja majd a váratlant. Ő futhat majd például 10 vagy 11 personneles felállásoknál, amikor üres a box, és passzolhat, ha tele van (erre Brady, bár sokkal magasabb polcon van, egyszerűen nem volt alkalmas, az ő lehetőségeit túlságosan behatárolták a roster limitációi).
Ennek alátámasztására elég csak 2018-ig visszamenni, amikor Newton az RPO-k 35,1 százalékából, a simán ráhívott játékoknak pedig az 50 százalékából ért el lábon first downt. Ráadásul ekkor már Christian McCaffrey volt a csapat futója, tehát Newton nem shoutgunból kapta a labdát, hanem sokszor under centerből. Ez óriási piros pont, ugyanis a Patriotsnál Bradyvel nyilván nem lehetett eladni a shotgun megiramodásokat, ezért a csapat under centerből indította a play action játékokat: a PFF adatai szerint ráadásul Bradynek volt negyedik legtöbb play actionje tavaly.
Természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy Newton valószínűleg nem tanult meg jól passzolni az elmúlt 1,5 évben, és a gyors, rövid passzjátékban sem lesz kiemelkedő. Ez nyilván továbbra is problémás lesz, de a korábbi 1/1-es eddig is elég jól volt enélkül, ha bukás lesz a történet vége, nem emiatt.
Összegzés
Az vitán felül áll, hogy Newton színes egyénisége egyáltalán nem fér össze Bill Belichick jellemével, ugyanakkor ez Gronknál sem volt például probléma – ameddig képes felmondani a begyakorolt sablont az interjúkon, addig végül is olyan párducmintás ruhákban és zokni-szandál kombókban járhat, amilyenekben akar. BB-nél úgy is csak az számít, amit a pályán lát, és jó esély van rá, hogy tetszeni fognak neki a látottak.
Newtonban rengeteg a potenciál, és bár túlzás lenne azt állítani, hogy majd most mindenkit bedarál a Pats, de felelőtlenség lenne csak úgy legyinteni rá. Sok múlik az egészségén és a formáján, de ha tudja hozni a 2018 elején mutatott szintet, akkor az alapból 8-9 győzelemre belőtt csapatnak magabiztosan összejöhet egy 10+ győzelmes alapszakasz, a rájátszásban pedig bármi megtörténhet. Ha pedig gyengén játszik vagy megsérül, akkor is valószínűtlen, hogy rosszabbul járjon a csapat, mint Stidhammel. És nyilván Newtonnak is megérte ez a kaland, Teddy Bridgewaterhez hasonlóan ő is magasan jegyzett csapatban élesztheti újra a karrierjét.
Könnyen lehet, hogy ez lesz az idei holtszezon egyik legjobb igazolása – a Bucs-Pats Super Bowl már nem is tűnik annyira meseszerűnek.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások