Connect with us

Kupaktanács

Kupaktanács #4 – Bill O’Brien és a többiek

A Houston Texans ellopta a show-t Bill O’Brien kivágásával, lassan felkészülhet a Falcons, a Jets és a Lions, esetleg a Giants? Öt szerkesztő mondta el a véleményét a hét legfontosabb történéséről, illetve a hasonló cipőben járó csapatokról.

A Texans kisebb meglepetésre elküldte Bill O’Brient. Most kellett meghozni ezt a döntést?

katonadani: Már nem lett volna szabad engedni garázdálkodni a kerettel. A tulajdonos azért nevezte ki anno GM-nek is, hogy legyen egy kifejezett felelős mindenért, ami a csapattal történik, elszámoltatható legyen és ne legyen vita abból, hogy akkor most ki miatt is rossz a csapat, ha úgy alakul. Így minden O’Brien vállára hárult és nyilvánvalóan nem tudta jól megoldani a feladatot. Az mondjuk egy jó kérdés, mit érnek el azzal, hogy már most kirúgták, mert így ez a szezon teljes egészében megy a kukába, főleg hogy felfelé és lefelé sincs igazán értelme elmozdulni (playoff messze, draft pick nincs).

Leonidasz007: Nem igazán kell ezt túlbeszélni, mindannyian tudjuk, hogy elkéstek vele. Már sikerült kellőképpen leépítenie a keretet és a srácok önbizalmát is. A szezon közbeni elküldésével annyit nyerhetnek, hogy kicsit talán összekapja magát a keret és már most kezdhetnek egy új kultúrához hozzászokni, ami jót fog tenni nekik.

kronikk: Egyértelmű, hogy már egy-két szezonnal ezelőtt meg kellett volna hozni ezt a lépést. O’Brien eddigi tevékenységének csak az AFC South többi csapata örülhetett, mert amit az utóbbi időben csinált, arra egyszerűen nincs magyarázat, mintha szándékosan akarta volna tönkretenni a franchise-t.

Jarred: Nehéz megmondani, mikor lett volna a legjobb időpont kirúgni. Az biztos, hogy ha tovább marad, akkor még nagyobb károkat okozott volna. Már csak azért is, mert még nem járt le a trade deadline. Szóval valóban nem a legjobb időpont az 5. hét előtt elküldeni valakit, de muszáj volt. Ez volt a csapat érdeke.

Renningan: Én továbbra sem értem, miért most kellett ezt. Egyrészt ilyen sorsolással jó eséllyel a legtöbb csapat 0-4-gyel kezd (még ha előzetesen a Vikings mélyrepülésére nem is lehetett számítani), ezt a szezon előtt is tudni lehetett, másrészt a sorsolás ezek után könnyebb lesz, a Texans pedig jutott már be 0-3-ról rájátszásba BoB-bal. Távol álljon tőlem, hogy O’Brient védjem, de a Texans nem lett ettől a lépéstől jobb: ha például lenne a csapatnál egy nagyon ígéretes támadókoordinátor, aki akár főedző is lehetne, akkor rendben, próbálják ki, hátha jó lesz – de nincs ilyen. Ha pedig attól tartott a vezetőség, hogy még több játékost vagy picket cserél el O’Brien a trade deadline előtt, akkor ki kellett volna venni a kezéből a GM-pozíciót. Nem látom a rációt a döntésben, szerintem vagy jóval korábban (mondjuk két évvel ezelőtt), vagy a szezon végén kellett volna ezt meglépni.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Mire lehet számítani a Texanstól Romeo Crennel irányítása alatt? Van még remény a rájátszásra?

katonadani: Nope. Watsonon kívül nagyon gyenge a csapat, a védelem átjáróház és a támadósor sem tud sok mindent csinálni. Nem is látom, igazán mi lehet a cél erre az évre, hiszen draft pick nincs, amit feljebb lehetne tornászni, legfeljebb Watson fejlődéséért lehet játszani.

Leonidasz007: Semmi esélyt nem látok a playoffra, de nem is ez a feladat. El lehet kezdeni megkeresni a csapat identitását, amiről egyelőre fogalmunk sincs. Ami igazán nehéz, hogy az tiszta sor, hogy nem Crennel lesz a csapat edzője jövőre, így valószínűleg hiába alakítanak ki valamit, ha utána újra kell kezdeni. Mindenesetre egy egészséges magabiztosságot magukra pakolhatnak.

kronikk: Nincs esély itt előre lépésre, a playoff idén messze lesz. Ide kellenek évek, mire helyre hozzák azt a kárt, amit O’Brien csinált, főleg úgy, hogy a következő drafton az első két körben nem választhatnak. Bárki kerül oda GM-nek és HC-nek, nem lesz könnyű dolguk és biztos nem 2021-re lesz ütőképes gárda Houstonban.

Jarred: Igazából az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Texansnak mennie kell a rájátszásért. Első kör nincs, szóval nem éri meg elengedni a szezont. Itt hajtani kell minden erővel. Ha nem jön össze, akkor nem jön össze, de semmit nem veszítenek azzal, ha megpróbálják. A legnehezebb ellenfeleken már túlvannak, így egyáltalán nem esélytelen, hogy a 7. helyre odaérjenek.

Renningan: Semmit. Az ilyen edzőváltások után általában mindig jön egy fellendülés, a Texans most megnyerhet pár meccset parasztlengőkkel, de aztán leül az egész és maximum 5-6 győzelemnél megáll.

Ha a Texans meglépte az edzőcserét, mire vár a Falcons, a Jets és a Lions? Milyen kicsit is racionális érv van a jelenlegi vezetők megtartása mellett (például aligha kell Adam Gase ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire jó/rossz Darnold)?

katonadani: Sok értelme nincs az edzőkirúgásnak így 4 kör után, hiszen nem lesz beljebb a csapat, ha lecseréli a főedzőt az egyik koordinátorára, de persze annak sincs sok értelme, hogy akkor ott maradnak még hosszú hetekig, hónapokig és akkor majd szezon végén rúgják ki őket. Szóval ez egy lehetetlen helyzet, ahol nincs jó megoldás, vagy legalábbis egyik megoldással sincs előrébb a csapat ebben az évben. Így ez egy kukába dobott szezon mindhárom franchise-tól.

Leonidasz007: Már csak azért sem éri meg lecserélni ezeket a vezetőedzőket, mert véletlen az új vezetés alatt nyer pár meccset a csapat és akkor messzebb kerülnek a jó draftpickektől, ami ugyebár ezen csapatok esetében releváns, ellentétben a Texansszal. Mindenesetre lehet, hogy egyik-másik csapat jelzésértékkel a szurkolók és a vezetés felé mégis megteszi hamarosan.

kronikk: Valószínűleg a fent említett három csapatnál is előbb-utóbb edzőváltás lesz, legkésőbb a Black Monday keretein belül. Gase és Quinn esetében én valószínűnek tartom, hogy még az utolsó hét előtt lapátra kerülnek, de ezzel nem jöhet nagy javulás, hiszen az új főedző majd hozni akarja saját embereit és a saját elképzeléseire alakítani a csapatot, amihez csak az offseasonben van lehetőség. Az érv pedig, hogy maradjanak, hogy akkor legalább elég jó helyen választhatnak, hiszen nekik legalább van választásuk az első körben.

Jarred: Röviden: nincs egyetlen racionális érv sem ezen edzők mellett. Legfeljebb az, hogy ha már úgyis elengedik a szezont, akkor engedjék el nagyon. Az interim HC biztos nyerni akarna, és talán tudna is. A Texansszal ellentétben ezeknek a csapatoknak pedig van első körösük.

Renningan: Én utálom azt, amikor a csapat csak azért tart valakit a kezdőben vagy a főedzői poszton, hogy minél jobb draftpickjei legyenek. Ezt csak akkor tudom elfogadni, ha irányítóról van szó, mert az tényleg releváns hosszú távon, de önmagában még egy Aaron Donald sem képes nyerővé tenni egy csapatot, szóval olyan mindegy, hogy 1/3-as vagy 1/10-es cetlije van valakinek. A Lionsnek és a Falconsnak nem kell irányító, valami csoda folytán akár még a rájátszásra is lehetne esély, mindkét gárdának kutya kötelessége lenne a végsőkig küzdeni – ennyit megérdemelnek a szurkolók és a játékosok is. Ez pedig a jelenlegi vezetőséggel nem megy, mindkét gárdának kell a váltás, nincs értelme halogatni, hátha ki lehet ebből még hozni valamit – ne kelljen tovább nézni ennek a két amúgy szimpatikus csapatnak a szenvedését. A Jetsnél már lehetne érv, hogy Darnold kuka, menjenek rá az 1/1-re – ebben az esetben Adam Gase megtartásában van ráció, de ez nagyon keserves lesz.

A Giants sem áll jól, a GM Dave Gettleman jó eséllyel repül a szezon végén. Távozhat vele együtt mindössze egy szezon után Joe Judge?

katonadani: Alapvetően azt mondanám, hogy egy év után a Giants nem fogja kirúgni az új főedzőt, de ha Gettleman valóban repül, akkor úgy lenne érdemes új GM-et keresni, hogy az össze legyen kapcsolva a főedzővel. Ezt lehet úgy is csinálni persze, hogy akkor Joe Judge keres maga mellé general managert, de egyelőre nem bizonyította, hogy rá kellene építeni a következő éveket. Így a helyes lépés szerintem az lenne, hogy teljes tisztogatás, új GM és új HC. Az már egy másik kérdés, hogy a Giants mit fog csinálni.

Leonidasz007: Szerintem nem fog távozni Judge és nem is kellene neki. Ez egy reménytelen keret, sokkal több időt kellene hagyni neki. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kellene a fiatal főedzőnek is sokkal többet kihoznia a jelenlegi helyzetből és főleg Jonesból.

kronikk: Egy szezon után semmikép sem válnék meg az új edzőtől. Gettleman távozása esetén azonban meg van rá az esély, hogy megköszönik a munkáját Judge-nak. Nincs könnyű dolga, hiszen a legjobb játékos rögtön kidőlt az egész szezonra és a Giants kerete sem valami világverő csapat. Itt is úgy gondolom, hogy évek kellenek míg lábra állhatnak, de azért Judge-nak a szezon hátralévő részében valamit mutatnia kéne, hogy miért is lenne őt érdemes megtartani.

Jarred: Én eleve nem értettem, miért Judge lett a HC. Patriotsból jött edzőktől túl sok jóra nem lehet számítani, és Judge-nak még csak impozáns eredményei sincsenek. A Giants ráadásul semmit nem fejlődik vele sem, sőt inkább csak még mélyebbre süllyed. Ha innen ki akar lábalni, akkor ahhoz már egy másik edzőre lesz szüksége.

Renningan: Én sem neveztem volna ki, de ha már így alakult, akkor a Cardinals vagy a 49ers már korábban megmutatta, hogy nyugodtan ki lehet vágni egy főedzőt egy év után. Itt teljes nagytakarítás kell, Judge eddig semmilyen pozitív változást nem hozott, sőt még talán rosszabb is lett minden, így nem látok érvet a maradása mellett.

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!