Connect with us

Beharangozó

FK! Preview #10

Különös meccsnézési élményünk lesz most vasárnap, ugyanis a megszokottakkal ellentétben a Masters miatt nem lesz teletömve a 19 órás sáv, hanem a 22 órás sávban lesz a több meccs 6-5 arányban. Ráadásul a magyar idő szerinti későbbi sávban lesz az igazán jónak ígérkező meccsek nagy része is.  

19 órás sáv

Tampa Bay Buccaneers @ Carolina Panthers (Arena4)

A Panthers nagyon trendi csapat most, és imádtam is múlt héten, ahogy Matt Rhule igazi underdogként játszott a Chiefs ellen: jöttek a negyedik kísérletek, a fake puntok, a meglepetés onside kickek, mindent bevetettek a győzelem érdekében. A Buccaneerst ellenben megalázták múlt héten, ezért pedig nagyon veszélyesek most, a jó csapatok ilyenkor nagy verést szoktak mérni az ellenfelekre.

A Buccaneers jelenleg több problémával is küzd. Egyrészt az látszik, hogy Brady nyomás alatt már nem az igazi, hamarabb akar szabadulni a labdától, nem áll bele a dobásokba, ezáltal hibázik – ebben nem segít Ali Marpet kiesése. Másrészt viszont az edzői stábot is nagy kritika érheti, hiszen jelenleg kis túlzással abból áll csak az offense, hogy fussunk elsőre, aztán menjünk mélyre. Azonban ha ezt a lehetőséget az ellenfél elveszi, akkor baj van. Nincsenek rövid útvonalak, keresztező route-ok, amik minden támadósorba kellenek, Brady pedig különösen jó ezekben. Harmadrészt Todd Bowles kicsit boom or bust védőkoordinátor, mert vannak meccsek, ahol tökéletesen működik a gameplanje és megfojtja az ellenfelet, viszont néha érthetetlen stratégiával érkezik, lásd Saints ellen laza zónázás.

Ezen a meccsen az első rész nem lesz nagy probléma, ugyanis a Panthers csak 25. nyomásgyakorlásban idén és az első meccsen sem tudtak közel kerülni Bradyhez. A második rész meglepne, ha változna Bruce Arians alatt idén. A harmadik viszont érdekes kérdés, ugyanis a Panthers elég hasonló játékot hoz offense oldalon, mint a Saints, így Bowlesnak most egy agresszívabb gameplannel kellene érkeznie. Meglátjuk, így alakul-e.

Ha egyéni teljesítményt keresünk, akkor a Buccaneersnél Godwinra és Brownra gondoljunk, hiszen előbbi tavaly is 272 yardot tett fel két meccsen a Panthersre, utóbbi pedig a legtöbbet volt használva múlt héten, ráadásul Evansre az Eaglesben megégő, Carolinában feléledő Rasul Douglas fog figyelni, aki a második fordulóban is levette a pályáról. A túloldalon Mike Davisnek lehet most is jó napja – legutóbb 8 elkapást váltott 74 yardra, a Bucs védelme eléggé sebezhető idén RB elkapásokkal -, illetve Curtis Samuelnek, aki a gyenge pont Sean Murphy-Buntinggal meccsel majd, aki a harmadik legtöbb yardot engedte idén a slotban.

Houston Texans @ Cleveland Browns

Sokpontos, látványos meccsre van kilátás, a tévés találkozó mellé mindenképp ezt ajánlom leginkább a 19 órás sávból (túl nagy verseny sajnos nincs). Két gyenge védelem lesz fent a pályán 1-1 sztárjátékossal, de igazából nem sokra mennek majd a támadók ellen. Érdekes, hogy a Texans eddig csak a Jaguarst tudta elverni (kétszer), a Browns viszont 5-3-mal áll, a Football Outsiders DVOA mutatója alapján mégis a Texans a jobb csapat idén.

Érdemes kiemelni, hogy Deshaun Watsonnak egyénileg kiváló szezonja van, továbbra is az egyik legjobb fiatal QB a ligában annak ellenére, hogy mennyire nincs körülötte igazi csapat és edzői stáb. Kísérletenkénti yardokban a második legjobb, passer ratingben a hetedik, a PFF értékelése alapján a hatodik. Lehet, hogy Hopkins távozása tényleg nem veti vissza az ő fejlődését?

A labda túloldalán már nem ilyen szép a helyzet Houstonban, hiszen a defense a legmagasabb passer ratinget engedi idén, konkrétan jobb irányítót csinálnak bárkiből, mint amire a jelenlegi három MVP-várományos QB képes a szezonban. Nem segíti a helyzetet, hogy Bradley Roby múlt héten állítólag azért nem utazhatott el a csapattal idegenbe, mert összeveszett az edzői stábbal a csapat coverage sémái kapcsán.

Előretekintve a Brownsnak könnyű a sorsolása, a maradék 8 meccsükből legalább ötször favoritok lesznek, így bőven elérhető az a rájátszás.

Philadelphia Eagles @ New York Giants

Három hete is játszottak a felek, és ugyan szórakoztató meccs volt, a minőségre lehetett panaszunk bőven. Két turnovergyár irányító csap össze, így a legnagyobb kérdés az, hogy melyikük csinál kevesebbet ebből, illetve melyikük hibáit tudja jobban kihasználni a védelem. Az Eaglesnek elsősorban Isaac Yiadomra lesz érdemes játszania, aki múlt héten tökéletes passer ratinget engedett a Washington ellen, de egész idényben is a hatodik legtöbb yardot engedi coverage snapenként.

A Giants egy győzelemmel mindössze fél meccsre kerülne a csoport első helyétől, azonban az Eagles ellen nem nagyon volt sikerük az elmúlt időszakban, hiszen a philadelphiaiak az utóbbi nyolc egymás ellenit megnyerték és az utóbbi 13-ból 12-t. A Sasoknak egyébként nagyon kellene a W, mert utána játszanak a Browns, Seahawks, Packers, Saints, Cardinals kvintettel, ahol öt vereség simán kinéz.

Jacksonville Jaguars @ Green Bay Packers

A fogadóirodák szerint itt várható a legnagyobb kiütés a héten, és nem nehéz kitalálni, miért. Aaron Rodgers ihletett formában van, ilyen ütemben 48 TD-vel és 4 INT-tel fejezné be a szezont, a Packers pedig 6-2-vel áll és megy az első kiemelésért. A Jaguars ellenben senkit sem tud megállítani védőoldalon, messze a legrosszabb passzvédelemmel rendelkezik a ligában. Rodgers mellett Davante Adams is ihletett formában, csak az utóbbi két hétben szerzett 226 yardot és 4 TD-t. Robert Tonyan is jó meccsnek néz elébe, hiszen a Jags engedte idén a második legtöbb TD-t a tight endeknek.

A Jaguars egyébként simán lehet, hogy idén már nem fog nyerni, hiszen jelen állás szerint egyetlen negatív mérlegű ellenféllel találkoznak az idény hátralevő részében, az is a Vikings, amely elindulhat most a rájátszásért.

Washington Football Team @ Detroit Lions

Alex Smith első kezdő meccse lesz horrorsérülése után, szép lenne egy győzelem a számára. Azt láthattuk azért, hogy kezdőként már nem képes igazán jó teljesítményre, a mozgékonyságának limitálása miatt sokat nem lehet várni tőle, de cserének még évekig jó lesz az NFL-ben. Most nem lesz nehéz dolga, ugyanis a Lions védelme mindössze 29. hatékonyságban, tehát nem túl nehéz feltörni Patricia egységét. Az viszont furcsább, hogy Matt Stafford sem játszik valami jól, a PFF értékelése szerint konkrétan a 26. legjobb a 32 kvalifikáló QB közt. Ennek ellenére csak jarred tippelte be az NFC Least csapatát ebben a párharcban.

22 órás sáv

Seattle Seahawks @ Los Angeles Rams (Arena4)

A Ramsnek nem lehetett volna jobb bye weekje: pihentek egyet, és mindhárom csoportrivális kikapott. Egy győzelemmel pedig egyenlíthetnek a csoport élén, ráadásul Sean McVay az utóbbi négy meccsén Pete Carroll ellen 3-1-es mérleget tudott felmutatni és átlagban 31,5 pontot tett fel a táblára. Ellenben a Seahawks egy csúnya vereségből minden bizonnyal elég dühösen érkezik LA-be.

Meglepő lenne, ha most nem tudnának sok pontot feltenni a táblára McVayék. A Seahawks egyetlen taktikája az lehet, hogy most is szétblitzelik az ellenfelet, bízva abban, hogy Goff majd megremeg – lássuk be, hajlamos rá. Ezzel persze nagyobb üres területek nyílnak hátul, ez a védelem pedig azért nem a jól összerakott Dolphins defense passz ellen. Így ha nem tudnak effektíve nyomást helyezni a QB-ra, akkor Goff könnyen szét fogja tudni passzolni azt a secondaryt, amely a legtöbb yardot engedte idén elkapóknak (2236-ot, 300 yardon belül sincs senki).

A túloldali matchup is érdekesnek ígérkezik. A Seahawks a negyedik legjobb offense DVOA alapján, de a Rams meg a nyolcadik legjobb védelem. Az igazi csemege a DK Metcalf vs Jalen Ramsey párharc lesz, alig várom már a két sztár összecsapását. Metcalf 106 yardot pakolt fel Xavien Howardra, 85-öt Stephon Gilmore-ra és 65-öt Tre White-ra, most pedig az ellen a Ramsey ellen meccsel majd, aki a második hét óta összesen 79 yardot engedett az ellenfeleinek. A Rams CB-je az egyik, ha nem a legnagyobb, legfizikálisabb játékos a posztján, így az egész ligában talán ő tudja a legjobban felvenni a versenyt ezzel a szörnyeteggel – és könnyen lehet, hogy ő sem lesz elég.

A matchup előnyök nagy része szerintem a Rams mellett van és nagyon viszketett a kezem, hogy rájuk tippeljek, de egyszerűen nem tudok beállni Goff mögé Wilsonnal szemben, főleg hogy utóbbi a karrierje során vereség után elég jól szokott játszani (24-12-4-es mérleg spreaddel szemben).

Buffalo Bills @ Arizona Cardinals

Nem tudom melyik év volt utoljára az, amikor ennyire várós volt egy Bills@Cardinals összecsapás. A két offense jelenleg 9. és 5. EPA/play alapon a ligában, ami nagyban köszönhető a fiatal irányítóiknak, én pedig elsősorban egy offense irányította találkozót várok, kevés védőteljesítménnyel. A kérdés a defense-eknél, hogy tud-e valaki turnovert kiharcolni, mert az akár döntő is lehet.

Mindkét oldalon lesz egy csemege WR-CB párosítás. Az egyik a DeAndre Hopkins vs Tre White matchup: a felek legutóbb a tavalyi wild card körben csaptak össze, amikor Hopkins négy elkapásból három first downt és 70 yardot szerzett White őrizetében. A túloldalon pedig a Stefon Diggs vs Patrick Peterson párharcot lesz érdemes figyelni. A Bills idén megszerzett elkapója vezeti a ligát targetekben, elkapásokban és yardokban is, Peterson karrierje viszont már leáldozóban lehet, az idei a legrosszabb éve: 383 yardot engedett már idén, ami a 16. legtöbb a ligában. TD-t viszont nem engedett, és ebben Diggs sem jeleskedik, így a hatpontosok szerzése talán másra hárul majd. És ha már elkapók, John Brownt ki kell még emelni, aki igazi “jenga piece” a Bills offense-ében (Dave Demeshek teóriája, hogy vannak olyan játékosok, akiket ha kiveszel a csapatból, akkor összeomlik, mint a jenga torony).

Látványos, szórakoztató mérkőzésre van kilátás két elektrikus QB párharcával, mindenképp érdemes lesz lecsekkolni! Győztest tippelni viszont borzasztóan nehéz…

Los Angeles Chargers @ Miami Dolphins

Herbert vs Tua!!! Nagyon várós ez a mérkőzés is a két fiatal irányító miatt, akiket egymás után húztak a drafton. Tua kvázi bemutatkozó meccséről bővebben is írtam a héten, Herbert pedig ha így folytatja, megdönti Baker Mayfield újoncként passzolt touchdownjainak rekordját (27) – már 17-nél jár, tehát nyolc meccsen kellene 11-et dobnia még. Emellett a yardrekordra is esélye van, habár ebben még Burrow vezet előtte (Luck pedig a csúcstartó). Mindkét irányító előtt óriási jövő állhat és izgalmas nézni a játékukat.

A Dolphinsnak egyébként +61-es a pontkülönbsége, ami a negyedik legjobb az egész ligában, ráadásul nagyon könnyű is a hátralevő sorsolásuk, szóval simán meglehet a rájátszás. Ezen a meccsen lehet, hogy az edzői stáb fog dönteni, ebben az esetben pedig a Dolphinsra teszem a voksom. Persze a Chargersben bármikor benne van a győzelem, hiszen jobban játszanak, mint amit a mérlegük mutat, de ilyen folyamatos chokerkedésekkel nagyon nehéz rájuk tippelni.

San Francisco 49ers @ New Orleans Saints

Nagy kár, hogy a 49ers ennyi sérüléssel küzd idén, mert egy zseniális mérkőzésre lenne kilátás, ha mindenki ereje teljében lenne. Nincs azonban így, ezáltal nehéz izgalomba jönni a párosítás kapcsán, a 49ers győzelmi esélyeivel egyetemben. Nem mintha a 49ers ezt ki tudná használni, de érdekes statisztika a Saints védelmével kapcsolatban: egyetlen másik csapat sem engedett idén a Saintsnél több 40+ yardos passzjátékot (9) és a 7 darab 20+ yardos defensive pass interference is magasan a legtöbb a ligában. Breesék egyébként a következő négy hétben a Broncos, az Eagles és kétszer a Falcons ellen játszanak, így ki van kövezve az út a csoportelsőségig.

Hezitálásra késztet ennek a meccsnek a kimenetele kapcsán, hogy a Saints óriási győzelemből, a 49ers pedig óriási vereségből jön, ezek a mentális oldalak pedig gyakran az ellenkezőjére tudnak fordulni egyik hétről a másikra.

Cincinnati Bengals @ Pittsburgh Steelers

A Steelers zsinórban 10 meccset nyert a Bengals ellen, tehát 2015 óta nem kapott ki, ráadásul az utóbbi 14 egymás elleniből 13-at megnyert. Ez előrevetíti itt is a kimenetelt, habár elég trendi meglepetéspick lett a Bengals ezen a héten a külföldi szakértőknél. Erre talán Big Ben kisebb sérülése is okot adhat, vagy hogy a Steelers az utóbbi három meccsét összesen 12 ponttal nyerte, a Bengals pedig eddig csak egyszer kapott ki öt pontnál többel. Burrow-t azért féltjük ez ellen a védőfal ellen, de eddig elég jól kezelte a helyzetet. Ha viszont el tudja indítani a passzokat, akkor azt érdemes a WR-ek felé dobálni, mert a futóknak és tight endeknek nem enged semmit a Steelers, ellenben az elkapók tudnak lubickolni, az utóbbi öt hétben kétszer is engedtek 150+ yardos elkapót (összesen 9 ilyen volt ezidő alatt a ligában), és már 11 különböző WR szerzett ellenük TD-t.

Denver Broncos @ Las Vegas Raiders

A Broncos nagyon durván nem tud felkészülni a meccsekre, az első félidőben -57 a pontkülönbségük, ami a negyedik legrosszabb a ligában. A passzjátékuk pedig a második legrosszabb a Jets mögött EPA/play alapon. És persze nehéz volt eddig a sorsolásuk (5.), de ennél még nehezebb lesz a következőkben (3.). A Raiders védelme ellen viszont javíthat kicsit Lock, hiszen 30.-ok hatékonyságot figyelembe véve. Ellenben nekik is nehéz sorsolásuk volt eddig defense szinten (3.) és csak 5,4%-ban tudtak turnovert kiharcolni, ami messze a legalacsonyabbb a ligában, így várhatóan kicsit javulni fognak az idény második felében.

Sunday Night Football

Baltimore Ravens @ New England Patriots (Arena4)

A Ravens támadósorával vannak problémák. És ugyan Lamar Jackson eheti nyilatkozata kicsit túl lett fújva szerintem, azt észre lehet venni, hogy főleg passzjátékban vannak gondok. Greg Roman egyébként is arról híres, hogy egzotikus futójátékot tud kitalálni, de passzoknál már nem olyan kreatív támadóguru, nem hozza nehéz helyzetbe a védőket. Emberezésben kvázi csak Andrews tud elszakadni, zónázásnál pedig nincsenek jól kialakítva a route kombinációk, hogy folyamatosak legyenek az olvasások Lamar számára. Roman támadósora a 49ersnél is évről évre visszaesett, amiért ebben nem sikerült előrelépni, ez a veszély pedig fennállhat a Ravensnél is (persze az sem lepne meg, ha most feljebb kapcsolnának egy fokozattal az év második felére).

Ezen a meccsen mondjuk sok rosszra nem számítok, mert a Hollók a földön továbbra is kiválóak, a Pats pedig senkinek a futójátékát nem tudja megállítani, és összességében is sokkoló módon mindössze a 31. leghatékonyabb a New England-i védelem a Football Outsiders DVOA mutatója alapján. Ha nem szereznék eszméletlen mértékben a turnovereket, akkor a hagyományos statisztikáik is sokkal rosszabbul festenének, így ez jó eséllyel visszaáll majd egy közepesebb szintre.

Offense szinten sem bízhat sok mindenben a Patriots, hiszen a Ravens ellen még egyetlen csapat sem futott 70 yardnál többet.

Szerkesztőségi tippverseny állása 9 forduló után

  1. katonadani 92-41
  2. g495sr 89-46
  3. löfli 89-46
  4. jarred 88-45
  5. renningan 88-45
  6. balentin 87-46
  7. leonidasz 86-47
  8. Höri 85-48
  9. kronikk 83-50
  10. alatriste 77-56

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!