Nem úszta meg áldozatok nélkül a Seahawks a Cardinals legyőzését: Greg Olsen talpsérülést szenvedett. Az előzetes riportok szerint ez akár a 36 éves tight end karrierjének végét is jelenthette volna, de a főedző Pete Carroll szerint nem annyira súlyos a helyzet, Olsen 4-6 hét múlva, tehát az utolsó meccsekre/rájátszásra akár vissza is térhet.
A pályafutása csúcsán Olsen top3-as tight end volt, 2014 és 2016 között egyaránt 1000+ yardot szerzett, ilyen sorozata pedig korábban egyetlen TE-nek sem volt. Az egészégével sem volt probléma, 2007 és 2016 között mindössze két meccset hagyott ki, azóta viszont négy év alatt már 18-nál jár (plusz amennyit most kell kihagynia).
Nagy érvágásnak nem lehet mondani az elvesztését, 10 mérkőzés alatt 23 elkapásból 224 yardot és egy TD-t szerzett. A szerződése csak az idei évre szól, jó eséllyel ez lesz az utolsó esélye a Super Bowlra.

Legfrissebb cikkeink
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
- Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Ashton Jeanty fogadkozik, hogy akkora hatása lesz, mint Saquon Barkley-nak tavaly
- Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Új szerződést akar a Raiders kiváló falembere, így kihagyja az edzéseket
- Újabb védővel hosszabbított a Bears
- A jövő sztárjai – Tyler Warren
- Bill Belichick ma 73 éves
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Loosername on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Hurrá Torpedó on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- kollernoel on Bill Belichick ma 73 éves
- atis123juve on Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
Utána néztem a plantar fascia sérülések, ami Olsennek van. Elég vicces a magyar neve, talpi bőnye. Rossz belegondolni, hogy egy olyan elszakadhat az ember talpában… :S