A pazarul kezdő Seahawks az utóbbi hetek gyengélkedése után a csoport harmadik helyén tanyázva fogadta a Hopkins Hail Maryje után csoportelső Cardinalst. A mérkőzés nem csak az aktuális állás (mindkét csapat 6-3-asként kezdte a hetet) miatt volt fontos, hanem a tiebreaker miatt is, az Arizona ugyanis egyszer már megállította Russell Wilsont. Most viszont az MVP-aspiráns nem égette oda a vacsorát, helyreállt a világ rendje.
Wilson az elmúlt négy fordulóban csak a San Francisco Kórházcsapat ellen játszott jól, a maradék három meccsen öt TD, hét INT és három vereség jött össze, aminek köszönhetően a Rams és a Cardinals is feljött a Seahawksra. Pete Carroll korábban azt nyilatkozta, hogy a klasszis QB “szétdolgozza a seggét”, hogy helyrehozza a dolgokat, és úgy tűnik, sikerült.
A nyitó drive-ot azonnal TD-vel kezdte a Seahawks, Wilson jól mozgatta a támadósort, több 3. kísérletet is megoldott, majd egy igazi wilsonos labdát osztott ki DK Metcalfnak. Ezután négy punt következett, majd a Cardinals is betett egy TD-t a közösbe. Murray-éknek több babér viszont nem termett az első félidőben, míg a Seahawks két akciót is ponttal zárt (TD+FG), így megnyugtató 16-7-es előnnyel mehetett pihenni (volt egy kihagyott extra).
A Seahawks 60-1-es mérleggel állt a meccs előtt, ha vezetett a félidőben, így magabiztosan várhatta a folytatást. Jól is kezdődött a félidő, simán kivédekezte a gárda a Cardinals támadását, de Quandre Diggs összehozott egy bántóan ostoba szabálytalanságot DeAndre Hopkins ellen, az Arizona pedig köszönte szépen a lehetőséget. Ezután egy gyors TD-váltás következett, a negyedik negyed két pontos hazai vezetéssel kezdődött.
Wilsonék támadásából punt lett, amit a Cardinals úgy használt ki, hogy két játékból – egy intentional grounding és egy holding büntetéssel – összehozott egy safetyt. A Seahawks erre rátett még egy mezőnygólt, az utolsó percekben így a döntetlenért támadhattak Murray-ék, de a hazai védelem állta a sarat, otthon tartva a W-t. Tanulságok.
- Nem árt egy kis tehermentesítés
Wilson remekül játszott, 28 passzából 23 volt jó 197 yardért és két TD-ért, ami lehetett volna sokkal jobb is, ha DK Metcalf nem ejt el két labdát, köztük egy könnyű TD-passzt. Emellett volt 10 futása 42 yardért (és a társaival közösen összehozott fumble-öket is megúszta), amit lehetett, ő hozzátett a játékhoz. Ezzel együtt is jó lenne, ha Chris Carson már visszatérne: nagyon jó, hogy a Seahawks sokat passzol, ideje volt, de az utóbbi meccseken pont az látszott, hogy ezt is túlzásba lehet vinni. Kell egy kis tehermentesítés, egy stabil futójáték, ez a mostani meccsen is látszott.
Let the scoring begin: Russell Wilson keeps his vision downfield and hits DK Metcalf for a TD.pic.twitter.com/06f3zakHU3
— NFL Update (@MySportsUpdate) November 20, 2020
Carlos Hyde 14 futásból 79 yardot és egy TD-t szerzett, Bo Scarbrough hat futásból 31 yardot, és még DeeJay Dallasnak is volt egy 13 yardos futása. Legyen meg az a meccsenkénti 100-120 yard (Wilsont nem számolva) és nem lesz itt baj.
- No run, no party
A Seahawks védelme önmagában nem sok mindenre jó, de a futást általában jól fogja, ezzel ki is húzva a Cardinals méregfogát. Kenyan Drake 11 futásból 29 yadot és egy TD-t szerzett, Murray pedig öt nyargalásból csak 15 yardot – a fiatal QB vitán felül a liga egyik legveszélyesebb fegyvere a földön, de Pete Carrollék jól készültek fel belőle. Ez pedig azt jelenti, hogy passzolni kell, és ha passzolni kell, akkor minden hype és Hail Mary ellenére a Cardinals meg van lőve.
Kyler Murray sends Jamal Adams FLYING 😬pic.twitter.com/nM7sgVI20M
— PFF (@PFF) November 20, 2020
Murray egyelőre irányítónak nem olyan jó. Nyilván óriási csúsztatás lenne azt mondani, hogy csak egy korrektül passzoló futó, de effektíve ez közelebb áll a valósághoz, mint az, hogy titkos MVP-esélyes lenne. Irányítónak egyelőre középszerű: rengeteg rossz döntése van, könnyebb passzoknál is inkonzisztens és nem olvassa jól a védelmeket. A Seahawks passz elleni védekezése most sem volt elit, Murray-nek rengeteg lehetősége lett volna szétszedni az egységet, volt bőven rés a zónapajzson, de nem használta ki a kínálkozó alkalmakat. Hiába az egyik legizgalmasabb és legígéretesebb támadó a ligában, van még hová fejlődnie.
- A végén még lesz seattle-i pass rush
Az eddig megszokottakhoz képest kifejezetten jó volt a Seattle védelme. Volt jó pár kreatív blitz, sikerült ölni a futást és ami talán a legörömtelibb, végre érkezett nyomás a védőfaltól is. A Bengalstól megszerzett Carlos Dunlap két sacket szerzett, az egyiket a meccs legvégén, 4. próbálkozásra – a Ziggy Ansah-k és Jadeveon Clowney-k után végre egy jó vétel a szélre. Mellette a sokat szapult LJ Colliert is dicsérjük most meg: volt egy sackje, illetve őt holdingolták az end zone-ban, aminek egy safety lett az eredménye. Már csak a coverage-et kellene egy közepes szintre felhozni és lehet Super Bowlról álmodni.
.@Carlos_Dunlap SACK ON KYLER MURRAY TO END THE GAME!!!#AZvsSEA: https://t.co/2cxHPcAjwx pic.twitter.com/QKGyn24UJz
— Seattle Seahawks (@Seahawks) November 20, 2020
- Ennyi “rossz futball” megengedhetetlen
A Cardinals volt a liga legtöbbet büntetett csapata a meccs előtt és erre ezúttal sem cáfoltak rá. Holding büntetések, false startok, egyéni ostobaságok, DPI-k – amit csak akarsz. Különösen a támadófallal vannak nagy problémák, Murray kvázi hard count nélkül is beugrasztja a saját embereit, és nem nehéz belátni, hogy egy 3&8 sokkal nehezebben abszolválható, mint egy 3&3. Ez edzői felelősség, Kliff Kingsbury sok mindent rendbe tett már Arizonában, de a sárgákkal még mindig hadilábon áll.
- Patrick Peterson nettó emberhátrány
Voltak idők, amikor Peterson a liga legjobb corenere volt, de ez elmúlt. A meccsen egy DPI-vel, engedett TD-vel, pár elcsúszással és díszkísérettel vétette észre magát, mindenki megégette, aki arra járt. Kidobott pénz az idén rá költött 12,5 millió dollár, kizártnak tűnik, hogy jövőre hosszabbítsanak vele.
DK Metcalf took Patrick Peterson’s lunch money 🤧 pic.twitter.com/WjtdT87XGy
— Christian (@ChristianR_Vill) November 20, 2020
Arizona Cardinals@Seattle Seahawks 21-28

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ősszel irány Amerika! – Varázslatos New York, két NFL-rangadó, és egy kis baseball
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 3. rész
- A Commanders kivágja idén igazolt CB-jét és veterán kezdő guardját
- A Ravens el akarja kerülni a legutóbbi londoni fiaskóját
- Sean McDermottnak két különböző agyra van szüksége a HC és DC feladatokhoz
- Támadófalemberrel erősít a Bills és a Jets is
- Le’Veon Bell: Bárcsak máshogy alakult volna a Steelersszel
- Pass rush move-ok, 1. rész – Az erőre épülő mozdulatok
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 2. rész
- Hamarosan új szerződést kaphat Quinnen Williams
Legutóbbi hozzászólások