Connect with us

Érdekességek

Megismételhetetlen, amit a Packers elért a Favre-Rodgers párossal

Egy franchise irányító mindennél többet ér. A legtöbb csapat már annak is örül, ha 20-30 éven belül legalább egyszer sikerül kifognia egy jobb irányítót, a Packersnek ellenben már 1992 óta nincs ezzel problémája, hála a Brett Favre-Aaron Rodgers párosnak. Ez valamilyen szinten biztos, hogy rekord, nem nagyon fordult még elő a történelemben, hogy egymás után két olyan irányítója legyen egy gárdának, akik 10+ éven át a franchise arcai. A Packers ráadásul még ennél is tovább ment:

Aaron Rodgers 182 meccsen kezdett eddigi karrierje során, és minő véletlen, pont annyi győzelme van, mint Favre-nak ennyi meccs alatt. Sőt, a győzelmi aránya még egy fokkal, pontosabban egy döntetlennyivel jobb is!

Érdekes egyébként megnézni a két legenda számait. Rodgersnek egy picivel több passzkísérlete volt, 3,5 százalékkal pontosabb, 5000+ yarddal és 58 TD-vel dobott többet Favre-nál – amit persze ki lehet igazítani valamilyen szinten a korszak változásával. De még ennél is hihetetlenebb, hogy mindössze 85 INT-nél jár, ami kevesebb mint a fele az elődjének, aminek köszönhetően nem is kicsivel jobb a passer ratingje. Effektíve csak sackekben áll rosszabbul, 99-cel többször zsákolták be Favre-nál.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!