Connect with us

Hír

Tua: Azt hittem, sokkal nehezebb lesz az NFL

A Dolphinsnál most minden rózsás: ötgyőzelmes sorozattal 6-3-as mérleget tudnak felmutatni, amivel rájátszáshelyen állnak, az újonc Tua Tagovailoa pedig remekül mutatkozott be: már három győzelme van, ami annyi, mint Justin Herbertnek és Joe Burrow-nak összesen. Ráadásul jól is játszik az 1/5-re kiválasztott irányító, még ha azért a Cardinals elleni meccsen kívül nem is nagyon kellett extra dolgokat bemutatnia.

“Azt hittem, hogy sokkal nehezebb lesz. Na nem mintha nem lenne nehéz.”

– mondta Tua a PFT-nek a Chargers elleni mérkőzés után, majd kitért arra is, hogy sokkal többféle védelmi felállásra számított, amiket eddig nem kapott még meg. Persze ezek hamarosan megérkezhetnek, miután több anyaguk lesz a védelmeknek Tuáról. Azt is hozzátette, hogy nagyon sokat segítettek neki az edzések, mert a védelmi “scout team” nagyon jól felkészítette őt, sokkal komfortosabbnak érzi magát az offense-ben és ez felgyorsította a fejlődését, hogy minél előbb pályára tudjon lépni, és a meccseken is könnyebb dolga legyen.

A héten Vic Fangio védelme ellen kell majd bizonyítania Denverben, meglátjuk, miket húz elő a kalapból a védőguru, és hogyan válaszol ezekre a fiatal QB.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!