A Philadelphia Eagles (ideiglenesen?) átadta a stafétát Jalen Hurtsnek, aki azonnal nagy meglepetést okozva megverte és letaszította az NFC trónjáról a New Orleans Saints csapatát. A második körös újonc irányító passzjátékában még sok negatívumot lehetett felfedezni, de a földön óriási fegyvernek számított, Doug Pederson pedig elővette szinte az összes létező QB-futást a playbookból. Erre koncentrálunk mai elemzésünkben.
Mielőtt viszont belemerülnénk, térjünk ki Hurts passzjátékára röviden. Nem volt valami jó: 30 passzából 17 lett sikeres 167 yardért (5,9 YPA) és egy TD-ért, mindössze négy labdája ment a pálya közepére és mindössze kettő szállt 20 yardon túlra. Nem túl lenyűgöző számok, és az “eye test” sem dobja fel a teljesítményét: sokat hezitált, nem dobta meg egyből az üres elkapóit, volt egy dobása, ami csak azért nem lett pick-six, mert a védő elejtette a labdát. A PFF-től konkrétan a hét legrosszabb értékelését kapta csak a passzolást figyelembe véve.
Emeljük viszont ki, hogy nem dobott interceptiont (bár ez egy esetben nem rajta múlott) és nem sackelték egyszer sem, ami már óriási haladás az idei Wentzhez képest. Nem vesztette el a meccset, azt pedig Belichicktől tudjuk, hogy ez sokszor elég is a győzelemre, mert az ellenfél majd úgyis elront valamit.
Pederson egyébként igyekezett megkönnyíteni a dolgát, hiszen jóval több rolloutot hívott, mint Wentz esetében (meccsenként 2,6 volt idén, Hurts már az első két drive alatt túllépte ezt), próbálta többször kimozgatni a zsebből fiatal irányítóját, hogy csak a pálya egyik felét kelljen olvasnia. Emellett több play actiont is hívott, hogy lelassítsa a pass rushereket, és ha az első olvasása nem volt elérhető Hurtsnek, vagy épp érkezett a nyomás, akkor engedélyezve volt neki, hogy elég hamar meginduljon lábon. Nem kértek tőle tehát sokat, és az kiderült az idei év nagy részével ellentétben, hogy Doug Pederson azért össze tud még rakni egy gameplant és meg tudja könnyíteni az irányítója dolgát (ezt Wentznél nem sokat láttuk idén).
És akkor merüljünk el a futójátékban, mert itt volt igazán hasznos és halálos Hurts. A fiatal QB 106 yardot ért el a földön, az Eaglesben erre Michael Vick óta (2010) nem volt példa, és Lamar Jacksont nem számolva idén egyetlen irányító sem lépte át a 100 yardos határt. Pederson szinte minden létező QB-futás koncepciót behívott ezen a meccsen, így ezeken megyünk most végig, azaz megmutatjuk, hogy lehet használni egy irányítót futásra.
[ppp_patron_only level=”1500″ silent=”no”]
Zone Read
Talán a legismertebb koncepció a rohangáló irányítók kapcsán a zone read, ami read optionként is elhíresült korábban, leginkább Colin Kaepernick vagy Robert Griffin III idején, vagy épp Chip Kelly regnálása alatt. A játék lényege, hogy a támadófal zónablokkol az egyik irányba, az irányító pedig a handoff pillanatában eldönti, hogy átadja-e a labdát a futónak, aki követi a támadófalat, vagy megtartja, és ő maga indul el az ellenkező irányba. A döntést egy adott védő, általában a támadófal mozgásával ellentétes oldali defensive end mozgása alapján hozza meg a QB. Ha a DE betör a futóra, akkor az irányító megtartja, ha pedig a DE kivár, akkor átnyújtja az RB-nek.
Itt egy példa erre az Eagles saját end zone-jából indulva.
A futó a QB bal oldalán áll fel, így a támadófal jobbra blokkol (hiszen abba az irányba mehetne a zóna futás Sanderstől). A szituációt tekintve a Saints agresszívan reagál a játékra, hiszen szeretnének safetyt elérni. Kwon Alexander (#58) kifejezetten agresszíven indul el Sanders irányába, de Trey Hendrickson (#91) is inkább a futó felé indul, kettejük mozgásából pedig Hurtsnek egyértelmű, hogy meg kell tartania a labdát. Így is tesz és közel 20 yardos játékot hoz össze.
A zone read előnye, hogy a védők olvasásából hoz döntést az irányító, tehát egy játékost már mindenképp kijátszik. Természetesen a védőkoordinátorok már rájöttek, hogyan lehet levédekezni az ilyen playeket, az olvasott DE mögé szoktak küldeni egy LB-t. Azonban ez nyilván csak akkor működik, ha sejtik, hogy zone read következik, épp ezért nem tudja egy offense-t ezt túl sokszor használni, csak alkalomadtán.
Inverted Veer / Power Read
Ez egy kvázi “fordított” option játék, ahol a zone readdel ellentétben a futó a szélre, az irányító pedig középre futhat az olvasott defensive end mozgásának fényében. És azért nem mondjuk inverted zone read a neve, mert nem zóna-, hanem power blokkolás van a támadófaltól, ugyanis az egyik guard húz a másik oldalra.
Empty formationből indul ez a play (általában nem így szokott a veer, ez egy “extra” csavar) és a futó lendületből érkezik keresztbe. Mivel balra megy a játék, így a jobb oldali guard húz a túloldalra, Hurts pedig a védők szempontjából jobb oldali endet, Trey Hendricksont (#91) olvassa, és az ő mozgásának fényében dönt, hogy átadja Sandersnek, aki továbbfut majd a szélre, vagy ő maga tartja meg és megy be középre.
Az alábbi képen látszik, hogy Hendrickson nem robban be a mesh pointra, hanem a szélre mozdul, így Hurts tudja, hogy nem adhatja át a labdát, hanem neki kell megtartania.
A húzó guard blokkolja Hendricksont, így szép lyuk nyílik Hurts előtt középen – legalábbis rövid időre, ugyanis Mailata nem tudja megblokkolni Alexandert (illetve Ertz sem blokkolta meg a linebacker Kaden Ellist (#55), bár ez talán a design része, mert ha Sanders kapta volna, akkor a szélre kellett volna figyelnie a tight endnek).
A kivitelezés tehát nem sikerült tökéletesre, de egy pár yard azért összejött belőle. Nagyon kevés csapat futtat egyébként inverted veert, így hirtelen csak a Ravens és a Patriots jut eszembe, ahol sűrűbben láthattuk ezt.
Triple option
A zone read és a power reed / inverted veer egy két opciós játék: vagy a running back, vagy az irányító fut. Lehet ezt még cifrázni és bele vinni még egy opciót, ez lesz a triple option. Az Eagles ráadásul harmadik és három szituációban húzta meg ezt – nem sikerült, de utána negyedikre TD-t passzolt Hurts.
Közvetlenül a snap előtt (vagy még inkább közben) az elkapó Quez Watkins bemozgott a Hurts-Sanders duó mögé jobb oldalról, így hárman vannak a backfielden. A játék ezáltal három opciót tartalmaz. Egyrészt kaphatja Sanders és ebben az esetben egy sima inside zone futás lesz belőle. Ha viszont megtartja Hurts, akkor elindul vele a jobb szél felé, és itt újabb döntés elé kerül: vagy megtartja, vagy továbbpöccinti Watkinsnak.
Most nem jutunk el a második döntésig, de berajzoltam, hogy kiket kell figyelnie Hurtsnek. Először a pirossal jelölt defensive endet, és mivel ő most nem rontott rá a futóra, így az volt a helyes döntés, hogy Hurts átadta a labdát Sandersnek.
Ha Cam Jordan (#94) ráront Sandersre, akkor Hurts megtartja és elindul a szél felé, ekkor pedig a türkizzel jelölt Chauncey Gardner-Johnson lesz a második olvasása, aki ha ráront Hurtsre, akkor az irányító továbbpöccinti a labdát Watkinsnak, viszont ha CGJ az elkapóra figyel, akkor Hurts bevág és elindul a célterület felé.
“Triple option” end around
Ez a szó szoros értelmében már nem egy irányítóra felhúzott futás, viszont az előbb mutatott triple option játékból következett, és ez volt az Eagles egyik legjobban sikeredett játéka. Az előbb látott triple option lookba vittek még egy csavart és nem is opciós játékot játszottak, csak elhitették azt a védőkkel.
Ugyanaz a helyzet, mint az előző játéknál, legalábbis a snap utánig. Most egy másik elkapó, Greg Ward fut be a Hurts-Sanders duó mögé, és most egy kis időt is adnak a védőknek, hogy rájöjjenek, itt a korábban látott triple option jöhet ismét. Viszont most nincs valódi opció, Hurts csak elhiteti, hogy átadja a labdát Sandersnek és elindul a jobb szél felé. Onnan viszont Jalen Reagor mozog visszafelé keresztbe, megkapja Hurtstől a labdát és rohanhat az üres terület felé.
Szuper kis játék volt ez, építve egy korábban mutatott playre.
QB draw
Az opciós játékok után nézzük meg a direkt QB futásokat. A draw játék alapvetően úgy néz ki, hogy a támadófal hátralép passzblokkolni, az irányító körbenéz, mintha passzolna, majd késleltetve átnyújtja a labdát a futónak, ami ideális esetben meglepetésként éri a védelmet. Sokat láthatunk ilyet harmadik és nagyon hosszú szituációban, amikor a támadók kvázi feladják a first down lehetőségét és csak jobb mezőnypozíciót akarnak kiharcolni egy punthoz.
Az irányítóval végzett draw play viszont több extra előnnyel is bír. Így nézett ki egy ilyen játék a Saints ellen:
Shotgunból indult a play, viszont Sanders a snap előtt elindult a szélre. Ez egyrészt azért jó, mert az egyik linebackert elvitte az útból és így 5 az 5 ellen voltak a boxban, másrészt az így kialakult empty formation miatt a védők passzra számítanak, hiszen nincs meg az RB általi futás veszélye. Ráadásul Hurts a snap után jobbra néz, mintha passzolni akarna, ezzel pedig a másik linebackert is elküldi középről, így nagy üres terület nyílik meg középen.
A támadófal passzblokkolni lép vissza, a center Jason Kelce viszont csak egy chippel besegít jobbra, majd elindul a második szintre blokkolni Hurts elé. Jól is nézett ki a játék elsőre, nagy terület nyílt Hurts előtt, azonban Sheldon Rankins (#98) nagyon jól vált le Seumalóról és meg tudta csinálni pár yardon a szerelést.
Nagyon kevés olyan offense van a ligában, ahol tényleg félni kell a QB drawtól, de mondjuk a Patriotsnál vagy a Billsnél láthatunk ilyeneket a két nagytestű, futni tudó irányítóval.
QB Power
A power játékok lényege, hogy a támadófal tagjai adott kipécézett védőket blokkolnak meg (ellentétben a zónablokkolással, ahol az épp eléjük kerülő embereket blokkolják meg a zónájukban), az egyik guard pedig húz a túloldalra, létszámfölényt és ezáltal egy szép lyukat kialakítva a futás irányának oldalán. Nyilván ez is működik futó helyett irányítóval, ez történik itt is, ráadásul negyedik és 1 szituációban – ebből is látszik, hogy nem félt Hurtsre és a QB-futásokra bízni az offense sikerességét Pederson.
Bal oldalra megy a futás, így a jobb oldali guard, Nate Herbig húz a túloldalra. A center, a bal oldali guard és a bal oldali tackle befelé indulnak, a jobb oldal felé kitolják az embereiket, Herbig pedig balra tolja ki a safety Jenkinst, így az LT és a húzó RG közt nyílik egy nagy lyuk.
Érdemes kiemelni a left tackle Mailatát, aki gyönyörűen löki arrébb Rankinst. Herbig könnyedén zárja ki Jenkinst (a súlykülönbségből adódóan ez kötelező is), így kettejük közt nagy lyuk nyílik meg Hurts előtt, lásd alább.
Egy az egyben pedig 1 yardot meg kell tudni oldani a safety Marcus Williams ellen.
QB sweep
Újabb fontos szituáció (harmadik és 2), újabb QB futás, ezúttal egy sweep. Ennek a lényege, hogy az irányító megindul a szél felé, nagyjából a line of scrimmage-dzsel párhuzamosan, a falemberei pedig mennek söpörni az utat előtte.
Egy sweep játéknál a backside-ot nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni, hiszen onnan nem fog átérni a defensive end, tehát csak három védőfalembert kell megblokkolni, így két támadófalember minimum mehet a QB elé blokkolni a szélre. Itt ráadásul a play side DE-t a (képen nem látható) tight end megblokkolja, tehát már hárman mehetnek söpörni az irányító elé. És mivel a center Jason Kelce úgy húzza át magát a csere DT Malcolm Roachon, hogy az elesik, így konkrétan négy támadófalember futhat ki a bal oldalra, hogy eltakarítsa az útból az embereket.
Érdemes kiemelni, hogy Sanders ellentétes irányú mozgása megzavarja a linebackereket, így Davis és Alexander is elindul az ő irányába, tehát ők sem tudnak odaérni Hurtsre.
A játék eredménye 7 yard és egy sima first down.
+ 1: Scramble-ök
Mindezeken túl vannak a nem előre felrajzolt futások, ahol ugyan passzjáték lett behívva, de hasznosnak tud bizonyulni egy sebesléptű irányító, aki kimozog a zsebből és megfutja a first downt. Hurts minden egyes ilyen megiramodásával first downt ért el és 11,6 yardot átlagolt a PFF adatai alapján. Most kettőt emeltem ki, amik az első félidő végén érkeztek egymás után. Ezek nyilván a legtöbb mobilis irányítónál előfordulnak, de kevesen vannak olyan mozgékonyak, mint Hurts, így ez nála extrán előnyös tud lenni.
+2: RPO-k
Az utóbbi pár év legnagyobb trendje az RPO-k, azaz a Run-Pass-Optionök használata (erről külön cikket is írtunk pár éve). Ennek a lényege, hogy az irányító szintén egy védő mozgásából a handoff pillanatában eldönti, hogy átadja a futónak és futójáték következik, vagy megtartja és passzolni fog. Ezt persze mindenféle irányítóval el lehet játszani, egyáltalán nem szükséges, hogy valaki jól tudjon futni, de az alábbi playből is látható, hogy ártani azért nem árt, mert a védelemnek vele is kell számolnia.
Így néz ki felrajzolva a játék. Balra egy inside zone futás, jobbra pedig egy bubble screen. A handoff pillanatában Hurts pedig eldönti, melyiknek lehet nagyobb sikere a védők mozgása alapján.
Abban nem vagyok biztos, hogy kit nézett Hurts pontosan a jobb oldalon, a linebacker Demario Davist (#56) vagy a safety Marcus Williamst (#43), de igazából az is elképzelhető, hogy egy pre snap readről van szó, azaz például a boxban lévő védők száma alapján dönti el, mi lesz a játék. Ebben a konkrét esetben egyébként mindklt opciója működött volna. Ha megdobja a bubble screent, akkor Reagor egy az egyben lett volna Williamsszel az üres területen, ami előny a támadóknak. Ha pedig átnyújtja, akkor 6 a 6 ellen vannak a blokkolók, így Sandersnek jó esélye van egy hosszú futásra.
Kwon Alexandert érdemes most is kiemelni, aki valamiért nem a futás irányában lévő A lyukba indult, hanem a backside-ra. Egyáltalán nem tűnik logikus lépésnek, hiszen így szabadon hagyta azt a területet. Hacsak nem arra számított, hogy az irányító megtartja a labdát, és itt jön be a képbe, hogy miért előny ebben az esetben is, ha a QB-d tud futni.
Láthattunk tehát szinte mindenféle playt az Eagles támadósorától, ami egy futkározó irányítóval ideális lehet, már csak a speed option hiányzott a klasszikusok közül. Ezekre készülhet tehát a Cardinals most vasárnapra, de ne lepődjünk meg, ha újabb csavarokat alkalmaz majd az Eagles edzői stábja és kicsit átalakítja, megcifrázza a fent bemutatott játékokat. Ez persze mind szép és jó, jól lehet elemezgetni és különlegessé, egyedivé teszi a támadósort, de addig nem jelent sokat a csapat hosszabb távú sikerességének szempontjából, amíg Hurts nem lesz képes jobb teljesítményt nyújtani a passzjátékban.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások