Connect with us

Összefoglaló

A krampuszt agyonverték egy szívlapáttal

Elképesztően látványos és emlékezetes mérkőzést játszott egymással a Vikings és a Saints, de ezúttal az utóbbi örülhetett, sikerült kamatostul megbosszulni a rájátszásban elszenvedett vereségeket. Sean Paytonék sorozatban negyedszer is megnyerték a csoportjukat, Alvin Kamara és Drew Brees is rekordot döntött, Mike Zimmer pedig ezzel a találkozóval fog rémálmodni.

A beharangozóban azt írtam, hogy a Saints győzelméhez a következők szükségesek: “egy kreatív gameplan, Kamarát tömni kell labdákkal és Taysom Hillt is gyakran elő lehet venni, illetve Breestől legalább egy közepes játék jó lenne. A védelem részéről minden a védőfalon áll vagy bukik: a coverage-ben nem lehet bízni, a jó pass rush-sal kell megzavarni Cousinst, illetve bízni abban, hogy Cook indokolatlanul erőltetve lesz.” Nézzük, hogy sikerült mindezt abszolválni.

  • Kamarát tömni labdával – pipa

A mérkőzés előtt kicsit tartottam tőle, hogy mivel Breesnek gyenge meccse volt a Chiefs ellen, most a Vikings gyenge védelme ellen erőltetve lesz, hátha sikerül formába lendíteni. Payton viszont a győzelmet fontosabbnak gondolta, így a csapat támadójátékának alfája és ómegája a futójáték lett.

Ha Brees “futásait” nem számoljuk, akkor a Saints 267 yardot tett meg a földön, mindezt 6,3 yardos átlaggal. A prímet természetesen Alvin Kamara vitte, aki 22 futásból 155 yardot és hat (!) TD-t szerzett – ez holtversenyben a legtöbb valaha, ami korábban csak a Hall of Famer Ernie Neversnek sikerült még 1929-ben. És lehetett volna ez hét is, ha Sean Payton nem futtat egy TD-t Taysom Hillel is. (Személyes vélemény: ez utóbbi óriási gyökérség volt a főedzőtől. Hatalmas szerencse volt, hogy a már biztos győzelem tudatában, két perccel a meccs vége előtt a csapat egy 41 yardos passzal eljutott a Vikings end zone-jához és Kamara kapott még egy esélyt a csúcsbeállításra. Hillnek semmit nem osztott vagy szorzott az az egy TD, Kamarát viszont majdnem megfosztotta egy olyan rekordtól, amit az eddigi tendenciák alapján nemhogy nem döntenek meg, de 100 év kell ahhoz, hogy valaki egyáltalán beállítsa.)

  • Közepes játék Breestől – pipa

Neccesen, de megadjuk. Brees 311 yardot passzolt, amivel a történelem során először átlépte a 80 ezer yardos határt, de a meccsen nem volt TD-je, dobott két INT-t, és bár az egyik nem az ő sara volt, így is szerencsésnek mondhatja magát, több picket érő passza is volt. Esetenként indokolatlanul kapkodott (láthatóan féltve a sérült bordáit), többször is alul dobta a célpontját, és semmit nem ér a pazar előrelátás (anticipation), ha annyira nincs erő a dobásaiban, hogy hiába menne tökéletes helyre, egyszerűen a védőnek van ideje elé/alászaladni. A game plan jó volt, a könnyű dobásokat továbbra is megdobja, de egy jó védelem ellen ez kevés lesz.

  • A jó pass rush-sal kell megzavarni Cousinst – pipa

A coverage nem volt annyira rossz, mint amennyire vártam, bár ebben nagy szerepe volt a jó pass rush-nak. Bár csak két sack jött össze, mind a kettő harmadik kísérletre és kritikus pillanatban (17-14-és és 37-28-as állásnál) érkezett, illetve ezek mellett is elég nagy volt a nyomás Kirk Cousinson. Távolról sem volt elit a védelem, de így is hozzá tette a magáét a sikerhez.

  • Cook indokolatlan erőltetése – X

Bármilyen meglepő, a Vikings nem próbált meg egy Dalvin Cook show-val reagálni Alvin Kamarára, pedig Cooknak jól ment a játék, 4,9-es átlaggal 73 yardot és egy TD-t futott. Az Eagles elleni vereség óta nem néz ki jól ez a futás elleni védelem, ebből pedig komoly bajok lehettek volna, ha a Vikings védelme is elutazik New Orleansba.

És akkor térjünk át a Vikingsra. Zimmerék győzelméhez az kellett volna az előzetes jóslatom szerint, hogy egyrészt sikerüljön limitálni Kamarát (utólag viccnek is gyenge feltételezés volt), kreatív blitzekkel megzavarják Breest, mert bőven benne van a turnover, másrészt a támadósor Cousins és passzjáték központú legyen.

Az offense-zel nem is volt baj: a 381 total yard és öt TD teljesen rendben van, különösen a tight end Irv Smith játszott nagyot Kyle Rudolph hiányában (6 elkapás, 53 yard, 2 TD), illetve Cousinsnak sem voltak nagy hibái. A problémák ott kezdődtek, hogy a védelem 583 yardot nyelt be, nem jegyzett egyetlen sacket vagy negatív yardos szerelést sem, de még nyomást is csak egy-két alkalommal sikerült generálni. A két turnover sem a védőket dicséri, egyszerűen a Saints irányítója rengeteg ki nem kényszerített hibával játszott most is. Ekkora verést még soha nem kapott a védőguru Mike Zimmer, aligha ilyen karácsonyról álmodozott.

Minnesota Vikings@New Orleans Saints 33-52

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!