Az NFL 1982-től kezdte el hivatalos statisztikaként jegyezni a sackeket, így minden jelenleg fennálló rekord ettől a ponttól számítódik. Így lehet az, hogy amennyiben a Steelers védelme sacket szerez vasárnap a Bills ellen, úgy már sorozatban 70 ilyen alapszakaszmérkőzésnél fog tartani, ami abszolút rekord – de csak 1982 óta.
Jelenleg a Steelers és a Buccaneers a csúcstartó holtversenyben, utóbbi védelme 1999 és 2003 között sorozatban 69 alapszakaszmeccsen jegyzett legalább egy sacket, míg a Pittsburgh sorozata jelenleg is tart. Mindez vitán felül parádés teljesítmény, de két csapat is van a sack-statisztika bevezetése előtti időkből, ami ennél jobbra volt képes.
Egyrészt ott a Cowboys, amelynek a védelme pont a sackek hivatalos bevezetése előtt volt az irányítók rémálma: 1976 és 1980 között a rájátszással együtt sorozatban 76 meccsen zsákolta be az ellenfél QB-ját, ami holtversenyben a legtöbb valaha (persze nem hivatalosan). Amennyiben csak az alapszakaszt nézzük, úgy az 1960-as évek Lionse a csúcstartó, ami 1960 és 1965 között sorozatban 76 mérkőzésen ért el legalább egy sacket.
Az NFL-nek meg vannak a régi félvételek és feljegyzések, össze lehetne állítani egy all-time sack listát, garantáltan lenne benne pár érdekes.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyik elit játékosának opcióját hívta le a Ravens
- Háromból egy játékosának 5. éves opcióját hívja le az Eagles
- Véget ért egy korszak New Englandben
- A Seahawks a védőfalát, a 49ers a támadófalát erősíti
- Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- A Bengals lehívta Dax Hill ötödik éves opcióját
- Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Hosszabbított kiváló pass rusherével a Vikings
- AJ Brown helyett érkezett, de a Titans nem hívja le az opcióját
- Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Triple Coverage #599 – Draft nyertesek, vesztesek, egyebek
- BREAKING: George Kittle a legjobban fizetett tight end!
- Mike Tomlin fia és Sean Taylor testvére is kap egy esélyt a csapatoktól
- Vissza kell vonulnia a Steelers tavaly draftolt cornerének
- Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Ragi on Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Fetyke on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- ClayMatthews52 on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- Cseh Tibor on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- bjeela on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Fetyke on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Hurrá Torpedó on Hunter Renfrow visszatér!
Ebben a védelemben benne van, hogy meglegyen neki az all time rekord is.