Connect with us

NCAA

Arena4 online-dupla: Big XII és ACC konferenciadöntők

Most szombaton ugyan NFL kettős derbi is van a programban, de a sportcsatorna netes felületén már 18 órától kiváló, sőt mi több sorsdöntő college football mérkőzéseket nézhetünk!

Ahogy a pár nappal ezelőtti helyzetjelentésben írtuk, az alapszakasz utolsó fordulója jön az NCAA-ben, mely során az öt kiemelt konferencia (ACC, Big Ten, Big XII, Pac12, SEC) fináléja is megrendezésre kerül. Ebből kettő ráadásul magyar kommentárral mindazok számára követhető lesz, akik beregisztrálnak a https://arena4.network4.hu/ oldalra, úgyhogy különösen érdemes most ráhangolódni ezekre!

18:00 #6 Iowa State Cyclones vs #10 Oklahoma Sooners

Helyszín: AT&T Stadium, Arlington – a csoport három éve döntött a finálé visszaállítása mellett, és ahogy 2009-ben és 2010-ben, úgy 2017 óta is a Dallas Cowboys pályája szolgál ennek színhelyéül. A koronavírus okán idén 18.000 jegyet árusítottak, természetesen mind elkelt, így kb. öt székre jut egy néző.

Kommentátorok: Kerek István és Alföldi-Horváth Róbert

Mi a tét? Az Oklahoma Sooners a Big XII nagyágyúja, négyből negyedszerre kvalifikálták magukat az újraindított konfdöntőre, amit az előző három alkalommal megnyerve rájátszásra is váltottak. Ezzel szemben az Iowa State 108 esztendeje, 1912-ben lett utoljára konferencia-bajnok, akkor is csak azért, mert 2 meccset játszottak… Igazi Dávid és Góliát csatája tehát ez, bár Dávid, azaz a Cyclones egyszer már túljárt Góliát eszén, október 3-án az ISU 37-30-ra verte a Soonerst. A leendő győztes titkon reménykedhet, hogy becsúszik a top4-be, de valószínűbb, hogy a Cotton Bowl-meghívójával vigasztalódhatnak az elrontott idénykezdet folyományaként; az Iowa State a lesajnált Sun Beltes Louisianától kapott ki simán a nyitófordulóban, az Oklahoma 0-2-vel startolt a Big XII-ben.

Kikre figyeljek? Baker Mayfield, Kyler Murray és Jalen Hurts után az újonc Spencer Rattler vette át a karmesteri pálcát az OU-nál, hogy végre hosszabb távon is lehessen valakire építeni ezen a poszton, és a kezdeti nehézségeket levetkőzve Rattler tényleg az elvárásoknak megfelelően teljesített, igazolva, hogy simán elődei nyomdokába léphet. Ha ehhez hozzávesszük, hogy kedvenc célpontja Marvin Mims szintén freshman, a komplett kezdőben pedig mindössze 5 végzős van, a közeljövő is igen fényesnek ígérkezik Normanben. A seniorok egyike az a Rhamondre Stevenson futó, aki eltiltás miatt nem lehetett ott az első találkozón, az elkapó Trejan Bridgeshez és a kiváló DE, Ronnie Perkinshez hasonlóan, velük kétségtelenül máshogy festhet a játék képe. A támadófal vezére a center Creed Humphrey, ő egyetemi karrierje során még nem engedett sacket, a védelemben a PFF nagy kedvence a nyomásgyakorlásban és futók megállításában egyaránt jeleskedő OLB, Nik Bonitto.

Az Iowa State-nél csodával határos a főedző Matt Campbell munkája, bebizonyítva, hogy bármelyik Power 5 programból lehet konstans győztest faragni, akár évszázados bukdácsolást követően is. Míg az Oklahománál ezerszer könnyebb 5-csillagos tehetségeket toborozni, az ISU-nál a zavarosban halászva muszáj csiszolatlan gyémántokat kifogni. 2020-ra ez olyannyira jól alakult, hogy Cyclones mezben láthattuk a Big XII év támadóját és védőjét is, a futó Breece Hall és az erős oldali linebacker Mike Rose személyében. Ott van még továbbá az év felfedezettje, az elkapó Xavier Hutchinson is, nem is beszélve a tökéletes game manager QB-ről, Brock Purdyről, vagy a rendkívül tehetséges újonc DB-ről, Isheem Youngról.

Summa-summárum: Mint említettük, októberben az iowaiak egyszer már túljártak Lincoln Riley és tanítványainak eszén, ám arra nem bazírozhatnak, hogy a Sooners elkapói legalább annyi fontos labdát ejtenek el, mint azon az ominózus őszi estén. Sokkal inkább a Hall által megalapozott futójáték lehet a döntő, aminek legalább minimálisan le kell vennie a terhet Purdy vállairól és limitálni az Oklahoma offense pályán töltött idejét, ellenkező esetben a szezon folyamán egyre magasabb sebességbe kapcsoló támadógépezet csúnyán bedarálhatja a ciklonokat.

22:00 #2 Notre Dame Fighting Irish vs #3 Clemson Tigers

Helyszín: Bank of America Stadium, Charlotte – A Carolina Panthers 75.412 férőhelyes létesítményébe ezúttal csupán 5240 főt engednek be, ami tekintve a meccs iránti hatalmas érdeklődést, az egekbe tolta a jegyárakat. A legolcsóbb belépő közel 900 dollár, de a másodlagos piacon 25.000-ért (!) is kínálnak helyet az 50 yardos vonalába.

Kommentátorok: Kerek István és Kovács Bálint

Mi a tét? A Clemson által kisajátított eseményen az ACC konferencia trónjára ülhet fel a diadalt arató fél, de 2015 óta csak áldozati bárányok járultak a Tigers oltára elé. Az ACC amúgy egy dologban felülmúlhatatlan: a Coastal divízió 7 tagjának mindegyike szerepelt itt az elmúlt 7 évben (az Atlantic részéről a Clemson anno a Florida State egyeduralmát borította fel), majd most, ebben a speciális szezonban, mikor a Notre Dame átmenetileg feladta függetlenségét és a divíziókat is eltörölték, ki más, mint az Irish követelt helyet magának. Nem mellesleg a konf koronáján túl borítékolható, hogy a konfettiben úszó fél a PO-ba jutást is ünnepelheti, és sanszosan a vesztes sem szorul ki a legjobb négyből.

Kire figyeljek? Noha a Clemson és az ND novemberi, két hosszabbításig fajuló szuperrangadóját épp nem, háromszor már így is feltérképezhettük a Tigerst és háromszor az Irish-t az Arena4 csatornán. Előbbieknél nyilván az irányító, Trevor Lawrence viszi a prímet (a csodás futó Travis Etienne hathatós segítségével), aki az előző meccsükre nem öltözhetett be, extra motivációt adva neki az esetleges bosszúra. Ez ellen az ír védelem sztárjai, Jeremiah Owusu-Koramoah OLB és a safety Kyle Hamilton tehetnek a legtöbbet, míg a Notre Dame támadóoldalán újfent a futó Kyren Williamstől szükségeltetik extra, amennyiben az irányító Ian Book ihletett formája tovatűnik egy félelmetesen jól összerakott védelemmel farkasszemet nézve. A left tackle-k mindkét gárdánál úgyszintén figyelemre méltó prospectek, Jackson Carman a leendő 1/1-es, Liam Eichenberg Book vakoldalát védi. A Clemson védelme két fontos építőelemmel egészül ki a South Bend-i buktához képest: újra bevethető a belső védőfalember, Tyler Davis, illetve az ötödik (!) konfdöntőjére készülő tackle-gyáros ILB, James Skalski.

 

Summa-summárum: Árulkodó, hogy a Tigers a Notre Dame pár héttel ezelőtti győzelmének dacára 10.5 pontos favorit, ilyen nagy hendikepre minimum 10-0-val álló csapatnál legutóbb 2019-ben volt példa, mikor a college football playoff egyik elődöntőjén a Fighting Irish 30-3-ra kikapott… ki mástól, mint a Clemsontól. Jóllehet az ND idén sorra cáfolja meg a kétkedőket, számukra alapvetően az a fontos, hogy ne szaladjanak bele egy komoly pofonba, hiszen a rájátszásról szőtt álmaik még egy szoros vereséggel sem feltétlen szállnának el.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!