A Raiders az éjszaka folyamán bejelentette, hogy kirúgta a védőkoordinátor Paul Guenthert, akinek a helyét ideiglenesen a szezon végéig Rod Marinelli veszi át, aki korábban volt például a Cowboys védőkoordinátora is, most pedig a védőfalat edzette Vegasban.
A Raiders tegnap a Colts ellen 456 yardot engedett, ebből 212-t a földön, átlagosan 7,7 yardot tett meg játékonként az indianapolisi együttes. Guenther közel három évig irányította a védelmet, ez idő alatt a Raiders utolsó volt engedett pontokban (28,4), hátulról második játékonkénti engedett yardokban (6,04), hátulról negyedik engedett passer ratingben (98,9), utolsó szerzett sackekben (60) és hátulról harmadik szerzett labdákban (47).
Ez volt a csapat harmadik veresége az utóbbi négy meccsen és így 7-6-os mérlegével a gárda távol került a rájátszástól.

Legfrissebb cikkeink
- FINAL Mock ’25 – Chester
- Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Jordan Love Jaire Alexander mellett kampányol
- Kinek mennyi drafttőkéje van az előttünk álló draftra?
- Kik nyerik majd az NFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- Kik nyerik majd az AFC csoportjait jövőre? Így látják a fogadóirodák
- A 2025-ös elkapó class – Potenciális kezdők, de kik lesznek a sztárok?
- Raiders GM: Elit játékosokat akarunk draftolni, a poszt nem számít
- Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Elcserélné irányítóját a Seahawks
- A Saints 1971 óta nem húzott irányítót az első két körben – idén megszakad a sorozat?
- A Rams idén a tűzoltóság hangárjában rendezi be draft főhadiszállását
- Kivágta tavalyi kezdő tackle-jét a Titans
- A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Ragi on Őrült pletyka: az Eagles az 1/4-est akarja és akár AJ Brownt is feláldozhatja érte
- Csakeztne on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Kopi3.14 on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
- Fetyke on Elcserélné irányítóját a Seahawks
- atis123juve on Puka Nacua szerint bezárul a 49ers Super Bowl ablaka, ha túlfizetik Brock Purdyt
Jó türelmesek voltak a Raidersnél.
Azért azt se szabad elfelejteni, hogy milyen rossz döntéseket hoztak Mack elcserélésével vagy éppen Ferrell draftolásával.
kit kellett volna Ferrell helyett draftolniuk? azért kérdezem, mert akit akkor vártak a szakértők a Raidershez (Josh Allen, Devin White, Ed Oliver) mind rosszabb szezont fut, mint Ferrell. persze lehetne mondani utólag, hogy Brian Burnsszel például jobban jártak volna, de ez már erősen hindsight 20/20 kategória.
Szerintem egyiknél se fut jobb szezont. Igaz Oliver és Allen is csalódás idén. Úgy gondolom utóbbi egy értelmes csapatban (a Jags idén nem az) azért jobban hajtana és motivált lenne.