Connect with us

Hír

Carson Wentz jó eséllyel kijátszotta magát a kezdőből

Az egész évben borzalmasan játszó Carson Wentz elérte a mélypontot: a Packers elleni mérkőzés közben lecserélte őt Doug Pederson, és ez csak a jéghegy csúcsa. A helyére beálló Jalen Hurts jól szállt be, vele feléledt az offense és már a főedző sem áll ki egyértelműen a korábbi 1/2-es mellett – nagyon úgy fest, hogy az évi 32 millió dollárt kereső, 2022 előtt csak problémásan kivágható/elcserélhető Wentz elveszítette a kezdő pozíciót.

Pederson a mérkőzés után nem akart állást foglalni a kérdésben, diplomatikusan annyit mondott, meg kell néznie a felvételeket, hogy döntsön Wentz és Hurts között. Ez már önmagában egy óriási saller Wentz számára, hisz már a top 10-es fizetése ellenére is pengeélen táncol – ha pedig Pederson megnézi a felvételeket, a kétely helyére bizonyosság fog lépni.

Wentz-cel a kezdőben az Eagles három pontot tudott feltenni a táblára 2,5 negyed alatt, az irányító pedig 79 yardot passzolt és 18-at futott. Hurts beállása után viszont azonnal feljavult az offense, sikerült egy 83 yardos drive után TD-t szerezni, az újonc pedig 109 yarddal (plusz 29 futottal), egy TD-vel és egy INT-vel fejezte be a meccset.

A meccs előtt több riport is megjelent, hogy Wentz gyenge játékának oka Hurts draftolása lehet, aki miatt teljesen elveszítette az önbizalmát. Amennyiben ez igaz, akkor ez most az utolsó szög lehet a koporsójában.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!