A New York Giants visszakapja kezdő irányítóját, ugyanis Daniel Jones fogja kivezetni a csapatot a pályára a Ravens ellen holnap este – írja Ian Rapoport. A másodéves QB-nak combhajlító- és bokasérülése is volt, ezért egyáltalán nem volt mobilis a zsebben, ami gyenge játékhoz, majd a lecseréléséhez vezetett, de Colt McCoy sem tudott igazából jobb játékot nyújtani. Most viszont, hogy Jones közel 100 százalékos állapotban van, visszatérhet, hogy megküzdjön az NFC East trónjáért.
A Giants jelenleg 5-9-cel áll, egy győzelemmel lemaradva a csoportot vezető 6-8-as Washington Football Teamtől. A tiebreaker viszont a New York-iaké (hiszen kétszer is megverték Ron Rivera együttesét), így ha azonos mérleggel zárnák az alapszakaszt, akkor a Giants jutna be a rájátszásba. Ehhez nyilván eggyel több győzelem kell a maradék két fordulóban Joe Judge fiaitól. A kékek a Ravens, majd a Cowboys ellen játszanak, míg a Washington a Panthersszel, majd az Eaglesszel. Mindeközben az 5-9-es Cowboysnak és a 4-9-1-es Eaglesnek is van még esélye jelenleg a csoportgyőzelemre, de a holnapi egymás elleni meccsük során egyikük biztosan kiesik a versenyfutásból.
Így tehát a csoport csak akkor dőlhet el vasárnap éjjel, ha a Giants kikap, a Washington pedig nyer, minden ellenkező esetben az utolsó fordulóban dől majd el az NFC East trónjának sorsa.

Legfrissebb cikkeink
- Véget ért egy korszak New Englandben
- A Seahawks a védőfalát, a 49ers a támadófalát erősíti
- Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- A Bengals lehívta Dax Hill ötödik éves opcióját
- Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Hosszabbított kiváló pass rusherével a Vikings
- AJ Brown helyett érkezett, de a Titans nem hívja le az opcióját
- Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Triple Coverage #599 – Draft nyertesek, vesztesek, egyebek
- BREAKING: George Kittle a legjobban fizetett tight end!
- Mike Tomlin fia és Sean Taylor testvére is kap egy esélyt a csapatoktól
- Vissza kell vonulnia a Steelers tavaly draftolt cornerének
- Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- A Seahawks lehívta elsőkörös tackle-jének ötödik éves opcióját
- In Payton we trust – Broncos draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on Hunter helyett újabb jövőbeli QB-remények – Browns draftértékelő
- Ragi on Kenny Pickett elbukott 22 millió dollárt
- Fetyke on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- ClayMatthews52 on Parádésan sikerült a 2022-es draft a Chiefsnek
- Cseh Tibor on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- bjeela on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Fetyke on Több tulaj is levetette Shedeur Sanderst a draft boardjukról
- Hurrá Torpedó on Hunter Renfrow visszatér!