Továbbra is tart Christian McCaffrey kálváriája, minden valószínűség szerint az idei 11. meccséről is hiányozni fog a Panthers legjobb támadója, mondta az újságíróknak Matt Rhule tegnap. A Panthers vasárnap a Packers ellen lép pályra.
CMC először a második hétén, a Bucs elleni csoportrangadón sérült meg: a bokája miatt egészen a kilencedik fordulóig, a Tampa Bay elleni visszavágóig nem lépehetett pályára. Ekkor ismét megsérült, ezúttal a válla, amely miatt három meccset kellett kihagynia. Az előző héten már úgy tűnt, minden rendben, erre megsérült a combja, ami immáron a második hete tartja partvonal mellett.
McCaffrey tavaly mindössze a harmadik játékos lett az NFL történetében, aki egy szezonban 1000+ futott- és 1000+ elkapott yardot is szerzett. Ehhez képest idén csak három mérkőzésen játszott, 374 scrimmage yardnál és 6 TD-nél tart.

Legfrissebb cikkeink
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
- Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Ashton Jeanty fogadkozik, hogy akkora hatása lesz, mint Saquon Barkley-nak tavaly
- Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Új szerződést akar a Raiders kiváló falembere, így kihagyja az edzéseket
- Újabb védővel hosszabbított a Bears
- A jövő sztárjai – Tyler Warren
- Bill Belichick ma 73 éves
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Loosername on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Hurrá Torpedó on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- kollernoel on Bill Belichick ma 73 éves
- atis123juve on Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
ebben reménykedtem, hogy majd így jutok döntőbe, hogy szétfutja a Packerst :(