Két hete írtunk arról, hogy nem elképzelhetetlen Derrick Henrytől, hogy elérje a 2000 yardos álomhatárt. A Lions és a Packers ellen viszont az elvárt átlag alatt teljesített (156 yard helyett 147 és 98 yard jött össze), így a Texans elleni zárófordulóban emberfeletti játékra van tőle szükség. Emberfeletti, de nem teljességgel lehetetlen.
Henry jelenleg 1777 yardnál tart, tehát 223 egység kell neki, hogy elérje az álomhatárt. Karrierjében egyszer már tudott 223 yardot nyargalni egy meccsen, 2018-ban a Jaguars ellen 238-ig jutott. A 200 yardot eddig négyszer lépte át, ebből kettő idén jött össze. Ebből az egyik pedig épp a mostani ellenfél, a Houston Texans ellen sikeredett, akkor 212 yardig jutott a PFF által 2020-ban legjobbra értékelt running back. A Texans védelme borzalmas futás ellen, a második legtöbb yardot és a legmagasabb futásonkénti átlagot engedi az egység, így van még remény Henry előtt.
Eddig hét futó volt az NFL történelmében, aki át tudta lépni a 2000 futott yardos határt. OJ Simpsonnal kezdődött a dolog 1973-ban, majd hozzá csatlakozott Eric Dickerson (1984), Barry Sanders (1997), Terrell Davis (1998), Jamal Lewis (2003), Chris Johnson (2009) és Adrian Peterson (2012).

Legfrissebb cikkeink
- Új legjobban fizetett cornere van a ligának!
- Egyelőre úgy néz ki, hogy Allen Lazard marad a Jetsben
- Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
- Mock draft a szabadügynök piac lecsengése után
- A legjobb elérhető szabadügynökök piacnyitás után egy héttel
- Rövidhírek a hétvégi igazolásokról
- Egyáltalán nem köteleződött el Sam Darnold mellett a Seahawks
- BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- A Chiefs visszaigazolta JuJu Smith-Schustert
- Kivágta tavaly drágán igazolt cornerét a Titans
- Elcserélheti kezdő tight endjét az Eagles
- Aaron Rodgers a Vikingsra vár, hozzájuk szeretne aláírni
- Pár napja kivágta, most mégis visszaigazolja Kyle Juszczyket a 49ers
- TRADE: A Vikings megszerezte a 49ers futóját
- A Falcons tényleg nem vágja ki Cousinst, kifizette a 10 millió dolláros bónuszát
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Zotya on Nincs meg, hogy mit kell tudni a 2025-ös draft classról? Gyere, elmondom! – 2. rész
- Hurrá Torpedó on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
- Cseh Tibor on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Pedro44 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- Kopi3.14 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
- LG on A legjobb elérhető szabadügynökök piacnyitás után egy héttel
- ThySoul on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
esélytelen.
Nem hiszem, hogy láttad volna a Texans védők szerelési “kísérleteit”. Olyan hatékonyak, mint a Bears támadósora Foles-sal.
Ui: Biztos láttad őket, hisz MVP Trub akkor tért vissza a lehengerlő formájához.
Tanuld már meg végre, hogy az egészségem sokkal fontosabb, mint hogy Bears meccseket nézzek.
A Jaguars és Texans tönkre verése kifejezetten jó hatással lett volna az egészségedre. :)
Dedósokat kiporolni nem érdem.
A punt visszahordás beleszámít? Mert akkor … :)
Nem. Külön kategória. Azt amúgy is wr ék csinálják.
“2018-ban a Jaguars ellen 238-ig jutott.”
akkor volt a 99 yardos futása nem?