Bármennyire is Ryan Fitzpatrick volt a Dolphins éjjeli győzelmének hőse, mégsem tér vissza a kezdőbe a veterán irányító a 17. heti Bills elleni sorsdöntő találkozóra. A Raiders elleni meccs után Brian Flores a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az újonc Tua Tagovailoa vezeti majd ki a csapatot a pályára Buffalóban – írja a PFT.
A látottak alapján Fitzpatrick adja a nagyobb esélyt a győzelemre, mégis fontosabb a csapatnak Tua fejlődése, és inkább megpróbálják vele megnyerni a mérkőzést. Aztán ha nem sikerül, könnyen lehet, hogy ismét jöhet be a padról Fitzpatrick – aki az ellen a Bills ellen bizonyíthatna, ahol a legtöbb évet húzta le karrierje során. Az látszik, hogy a legtöbbekkel ellentétben Flores nem fél váltogatni akár meccs közben is, és eddig nagyrészt bejöttek a döntései.
A Dolphins jövő héten egy győzelemmel bebiztosíthatná a rájátszást, egy vereséggel viszont jó eséllyel utolsó idei találkozójukat vívnák, és lecsúsznának a 7. kiemelésről (ez nyilván múlik a többi mérkőzésen is).

Legfrissebb cikkeink
- Második körös mock draft ’25
- Abdul Carter draftolása ellenére lehívta Kayvon Thibodeaux opcióját a Giants
- Ugyan a Giants húzott irányítót az első körben, de Russell Wilson a kezdőjük
- A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- A Falcons története során először draftolt (magasan) a szomszédból
- A legjobb elérhető játékosok a második nap elején
- Nézd vissza az élő Draft Show-nk első napját!
- Értékeljük az első kör minden választását
- TRADE: Első körös pickért cserélt fel a Falcons!
- BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Íme 2025-ös draft első 16 választása
- BREAKING: A Jaguars felcserélt a Browns helyére!
- BREAKING: Cam Ward az 1/1-es!
- Futóért cserélhet fel a Bears?
- Tyler Lockett a Titansben folytatja!
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Packers-szurkolók 23 évet vártak egy elsőkörös elkapóra
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Newla on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on BREAKING: A Giants felcserélt az első körbe egy irányítóért!
- Kopi3.14 on Értékeljük az első kör minden választását
- Cseh Tibor on Final Mock ’25 – alatriste
- AntalKovacs21 on Final Mock ’25 – alatriste
” A látottak alapján Fitzpatrick adja a nagyobb esélyt a győzelemre, mégis fontosabb a csapatnak Tua fejlődése, és inkább megpróbálják vele megnyerni a mérkőzést. Aztán ha nem sikerül, könnyen lehet, hogy ismét jöhet be a padról Fitzpatrick”
Ez egy önellentmondás. Nyílvánvaló hogy Tua képtelen most nyerni, főleg a Bills ellen. Ha az a cél, hogy fejlődjön, akkor játsszon végig, de legyen annyi a vezetőségben, hogy hagyják kikapni. Ha meg nyerni akarnak, akkor meg Fitz.
Két szék közé, a földre fognak ülni, le fogják cserélni Tuát, plusz ki is kapnak. Nagy falat ez a Bills nekik, főleg hogy ők is rendesen nyomni fogják, mert a 2. kiemelés sokat érhet később.
Anno ha jól emlékszem a nagy többség például éltette a Ravenst emiatt, mikor a Chargers ellen PO meccs volt: ha lecserélték volna Lamart valszeg nyernek, viszont a vezetőség úgy volt vele, hogy ő a franchise QB, nem fogjuk egy kis pillanatnyi siker miatt padoztatni (főleg nem meccs közben). És szeritnem ez az oké hozzáállás. Patrikot idézzem, hosszútávú cél> rövidtávú cél. De amit a Dolphins csinál már kezd szórakoztató lenni, főleg hogy Fitz megnyeri nekik a meccset, majd 5 perc múlva szól a HC hogy nyugi, akkor sem te fogsz kezdeni jövőhéten :D
Nekem is a Flacco-Jackson eset jutott eszembe. Mondjuk azt nagyon erős kijelentésnek érzem, hogy vele valószínűleg nyernek hisz vagy 6 meccse csak padozott és hát az ő “hozzáállása” nagyon nem olyan, mint Fitzpatrické akiről a sisakot is letéphetik akkor is mindent megtesz a győzelemért. :)
Tua tipikus Bama QB akiben semmi extra nincs