Connect with us

Összefoglaló

Karácsonyi FitzMAGIC

Fokozatosan javult a meccsnézési élmény a szombati játéknapon, hiszen az első meccsen egy hatalmas kiütést láttunk, a második már végig szoros volt, a harmadikon pedig érkezett egy katartikus végjáték. Haladjunk időrendben visszafelé…

Miami Dolphins @ Las Vegas Raiders 26-25

Bő három negyeden át nem hozott egy túl látványos mérkőzést a szombati játéknap utolsó találkozója, ám a végjáték mindenkit kárpótolt az egész szombatért.

A Dolphins nem igazán tudott haladni offense oldalon, az első félidőben 2/8 volt a sikeres first downok aránya, az egyetlen 15+ yardos játékuk pedig egy fake puntból jött. Tua Tagovailoa bő három negyed alatt 22 passzból mindössze 94 yardig jutott. Bántóan egysíkú volt a támadósor, hosszú, vagy akár középtávoli játékok sem jöttek, csak a rövideket dobálta az újonc irányító. Ez részben az ő hibája, részben a támadósoré is, de nem igazán akar működni az offense Tuával a fedélzeten. A Raiders védelme pedig magabiztosabbnak és gyorsabbnak tűnt, mint a szezon során, úgy tűnik egyszerűsítettek a védelmen Paul Guenther távozása után.

A Raiders offense rendben volt az erősnek számító Dolphins defense ellen, ezen az oldalon nagyjából azt kaptuk, amit vártunk. Darren Wallert kell mindenképp kiemelni, aki 5 elkapásból 112 yardot szerzett, ezzel másodszor lépte át karrierjében az 1000 yardos álomhatárt. A másik kulcsszereplő Nelson Agholor volt, aki 5 elkapásból 155 yardig és egy TD-ig jutott – ebben volt egy 85 yardos TD a végén -, illetve egy fontos és hosszú DPI-t is befújtak rajta. Ő lett a csapat mélységi elkapója a szezonban, pedig az újonc Henry Ruggstól vártuk ezt, aki viszont 2 targetből 0 elkapással járt.

A negyedik negyedben, szűk 10 perccel a vége előtt indult be igazából a mérkőzés. Azt megelőzően a Dolphins egy -5, egy -1 és egy 0 yardos támadássorozatot vezetett le, ezt pedig Brian Flores megelégelte, megnyomta a vészgombot és beküldte Ryan Fitzpatricket a pályára 16-13-as hátrányban.

Lehet azzal vitatkozni, hogy ez jó döntés vagy sem, de szerintem igen. Rövidtávon mindenképp jó, hiszen láthatóan több van a támadósorban a veterán QB-val a kormánynál, viszont Tua fejlődését ez nem segíti, hiszen tanulhatna az ilyen helyzetekből. De a Dolphins ott van a playoff kapujában, és azzal az irányítóval kell kiállni, aki a legjobb esélyt adja a győzelemre. Ez pedig jelenleg Fitzpatrick, bármennyire is szeretnék a csapatnál, hogy fejlődjön és tanuljon Tagovailoa. Ha pedig fejben nem bírja ezt elviselni, akkor nem is franchise irányító matéria (de talán erről nincs szó, mármint hogy ne tudná kezelni a helyzetet). Az mindenesetre biztos, hogy nem jó jel a jövőt illetően, ha a Raiders védelem ellen kell leültetni az 1/5-ös irányítót, és a főedző is úgy gondolja, hogy nem tudja megnyerni a találkozót.

Mindenesetre Fitzpatrick egyből levezetett egy hosszabb field goal drive-ot az egyenlítésért. A meccs utolsó négy percet 16-16-os állás után pedig leginkább egy videós összefoglalóval illusztrálnám, mert leírni nehéz lenne:

Egy-egy hosszú TD mindkét oldalon, majd a Raiders nem akart TD-t szerezni és Jacobs lecsücsült a gólvonal előtt, azonban nem számoltak a karácsonyi FitzMAGIC-kel, aki az utolsó másodpercekben osztott ki egy 34 yardos passzt, miközben leszedték a fejét a helyéről.

Egészen hihetetlen végjáték volt. Beszélhetünk arról, hogy mi lett volna, ha Jacobs átfut a gólvonalon, és TD-t kell szereznie 1:45 alatt a Dolphinsnak, de ott abban a pillanatban ez volt a helyes döntés. A probléma itt nem a támadókkal, hanem a védőkkel volt.

Egyrészt Arden Keynek nem szabadott volna facemask büntetést összehoznia ilyen kiélezett helyzetben, másrészt Damon Arnette teljesen érthetetlen módon maradt a flat zónában Fitzpatrick passzánál. Egyrészt 17 másodperccel a vége előtt minek véded a rövid passzokat, mikor épp mögéd fut be egy elkapó a cover2 gyenge pontjának számító területre? Másrészt nem volt SENKI a flat zónában, akire figyelnie kellett volna a cornerbacknek. Teljességgel érhetetlen, mit csinált Arnette. Ezt a játékot az emberileg elképzelhető legrosszabb módon védekezte le a Raiders.

A Raiders így matematikailag is kiesett a rájátszásért folytatott harcból, a Dolphins pedig egy jövő heti Bills elleni győzelemre van attól, hogy bejusson a playoffba. A botlás viszont jó eséllyel nem fér bele, mert a Ravens nagy favorit a maradék két meccsén, és ha nem betliznek Lamarék, akkor megelőzik Brian Flores együttesét.

(katonadani)

San Francisco 49ers @ Arizona Cardinals 20-12

A szombati NFL-maraton második felvonásaként már egy végig szoros mérkőzést láthattunk, ahol egy nem várt hős és egy még annyira sem várt antihőst kaptunk. A 49ers a védelmének és Jeff Wilsonnak köszönhetően könnyen lehet, hogy elintézte csoportriválisa playoff álmait, de az szinte biztos, hogy már nem saját kezében van a Cardinals sorsa.

Egy nem várt főszereplőt kaptunk az NFC West csoportmeccsén, hiszen arra nem gondoltak volna sokan, hogy Jeff Wilson vezetésével sikerül győzelmet szereznie a 49ersnek. Márpedig a harmadik szezonját taposó futó élete meccsét játszotta Glendale-ben. Wilson 22 alkalommal kapta meg a labdát és ebből sikerült neki 183 yardot és egy touchdownt összehoznia. A Cardinals futás elleni védelme egyszerűen nem tudott mit kezdeni Wilsonnal, aminek köszönhetően tudott folyamatosan előre haladni a vendég csapat. A remek futójátéknak köszönhetően CJ Beathard sem került olyan helyzetbe, hogy egyedül kelljen megnyernie a mérkőzést. A Mullenst helyettesítő Beathardről így lekerült a teher és jó játékkal rukkolt elő ő is. 182 passzolt yardja mellett három TD-t is kiosztott, a negatív oldalon pedig egy fumble szerepel, de szerencséjére azt nem tudta megbüntetni a Cardinals.

A mérkőzés pedig nem indult rosszul a Cardinals számára, hiszen rögtön az első drive-ból egész messzire jutottak, amiből végül egy field goalt sikerült szerezniük. Ezek után azonban három punt érkezett és még egy field goal az első félidőben, amivel elértek egy idei negatív csúcsot, hiszen az eddigi 14 mérkőzésen legalább hét pontot mindig szereztek az első 30 perc alatt. Ez azonban nem az ő napjuk volt. Nem tudtak mit kezdeni a remek 49ers védelemmel. Murray kedvenc célpontját, DeAndre Hopkinst szinte teljesen kivették a játékból, a remek elkapó 8 elkapásból mindössze 48 yardot szerzett és még mellette a futójáték sem segítette ki, hiszen az elért 120 yardból 75-öt maga az irányító tett meg a földön.

De térjünk még vissza a 49ers védelmére. Robert Saleh vezérletével a játék nagy részében olyan nyomást tudtak helyezni Murray-re, ami a fiatal irányító számára kényelmetlen volt és nem tudta célba venni célpontjait. Ez sackek számában hármat jelentett, de ezek mellett még több alkalommal is mentette úgy a helyzetet, hogy a földre dobta a labdát. Az irányítósiettetés mellett két labdaszerzés is fűződik a nevükhöz. Kétszer is fontos szituációban tudták elvenni a játékszert, előszőr Arnoldnál harcoltak ki egy fumble-t a második félidő elején szoros állásnál, majd a mérkőzés vége felé, amikor az egyenlítésért támadott a Cardnials, az end zone-ban szedte le Murray passzát Witherspoon.

A 49ers remekül működő gépezetében egy fogaskerékkel volt probléma, de pont ott, ahol nem sokan számítottak, a rúgó poszton. Robbie Gould érthetetlenül rossz napot fogott ki szombat este. A mérkőzés előtt 50 yardon belülről zsinórban több mint 30 alkalommal értékesítette a mezőnygólókat, most kettőt is kihagyott onnan és még egy extra pontot is elrontott. A második kihagyott field goal még sokba is kerülhetett volna, hiszen 8 pontos vezetésnél két percen belül lezárhatta volna a mérkőzést, de szerencséjére Murray most nem tudott az utolsó eséllyel élni.

Vereségével a Cardinals igen nehéz helyzetbe került, hiszen ha a papírforma érvényesül és vasárnap este a Bears megveri a Jaguarst, akkor a chicagói csapat utoléri a még wildcard helyen tanyázó Arizonát és a tie breaker a macikkal van most. Tehát a Cardinalsnak bíznia kell, hogy a Bears kikap a Jaguarstól vagy jövő héten a Packerstől, és ha ez bejön, akkor nekik még meg kell verniük a Ramst, így lehetnek ott a rájátszásban.

(kronikk)

Tampa Bay Buccaneers @ Detroit Lions 47-7

Egy meccs izgalmi faktoráról sok mindent elárul, ha a második félidőben már a csereirányítók csatáját kell nézni. Miután az első játékrészben már 34 pontos előnyben volt a Bucs, a második félidőben Blaine Gabbert kontra Chase Daniel és David Blough meccset csodálhattak a nézők, hiszen Matthew Stafford az első negyedben megsérült, Tom Brady pedig leülhetett pihenni.

Nem is lehet ezt a meccset lineárisan bemutatni, óriási zakót mért a Lionsre a vendég csapat. Tom Brady két negyed alatt 22/27, 348 yard 4 TD-ig jutott, hogy a második játékrészt már az oldalvonal mellett nézhesse. A meccs komolyságát mutatja, hogy Gabbert is 9/15-tel, 143 yarddal és 2 TD-vel hozta le a meccset, ami csak 9 yarddal kevesebb mint a Lions összes irányítójának kombinált yardjainál.

A Bucs 588 yardot pakolt fel a táblára és az első 9 labdabirtoklásukból 7 TD drive-ot vezettek. Mindeközben a Lions elvesztette az első drive után Matthew Staffordot és a támadósor kombinált 0 pontot szerzett a meccsen. A találkozó egyetlen detroiti pontjait egy punt után Jamal Agnew szerezte.

A meccs legjobb (nem irányító) támadója Mike Evans lett, akinek 181 elkapott yard és 2 TD került fel a statisztikai lapjára, de Gronkowski is két TD-t kapott el.

A Tampa remekül használta ki, hogy a túloldalon a cserestáb cseréje irányította a Lionst. A védelem folyamatosan összezavarta a csereirányítókat és elsősorban Devin White mindenhol ott volt a pályán. 10 tackle-lel, 1 sackkel és 2 negatív yardos szereléssel zárt.

A meccs teljes második félideje totális garbage time volt, a nullázást is csak azért kerülte el a hazai csapat, mert a speciális egység képes volt egy nagy villanásra a kevés Tampa Bay punt egyikéből. Az óriási kiütés közepette az szinte feledésbe is merült, hogy Ryan Succop kihagyott 2 extra pontot és az egyetlen field goal kísérletét is mellé rúgta.

A Buccaneers ezzel biztosan ott lesz a rájátszásban, a kérdés már csak az, hogy melyik kiemelési pozícióban – egy jövő heti győzelemmel biztosan az ötödik helyen.

(alatriste)

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!