Connect with us

Érdekességek

Kinek a legfontosabb a győzelem a héten?

A szezon háromnegyede már lement, és kiéleződik a harc a playoff-helyekért. Ez a forduló különösen fontos lesz, ugyanis sok olyan meccset rendeznek, ahol két rájátszásért küzdő csapat méri össze tudását – beharangozót ezen a linken találtok. Most megnézzük, hogy mely franchise-oknak a legfontosabb a győzelem a 14. fordulóban.

Alább a PFF modellje (by Lee Sharpe) szerinti számításokat láthatjátok, de ha mondjuk az ESPN szimpatikusabb, akkor azt itt meg tudjátok tekinteni.

AFC

Ezek alapján öt csapatnak is hatalmas jelentőségű a hétvége, hiszen egy győzelemmel nagyon jó helyzetbe kerülnének, egy vereséggel viszont nagy bajban is lehetnek. A Colts-Raiders összecsapás bír a legnagyobb téttel a héten, hiszen mindkét gárdának közel 40% különbséget jelent a kimenetel a rájátszás elérésének esélye szempontjából. Önmagában pedig a Ravensnek a legfontosabb a győzelem, hiszen 48 százaléknyi különbséget jelent az esélyeket illetően, hogy hétfő éjjel legyőzik-e a Brownst. Az öt csapatból a Titansnek lesz a legkönnyebb dolga, ugyanis csak az 1/2-es Jaguarst kellene megverni, hogy szinte biztos legyen a playoff részvételük – egy meglepetés vereséggel viszont nagy bajba kerülhetnének. A legnehezebb dolga pedig a Dolphinsnak lesz, hiszen a bajnok Chiefs ellen kell pályára lépniük – egy vereséggel már valószínűbb lenne, hogy a Miami lemarad a playoffról.

NFC

Az NFC is érdekesnek ígérkezik, hiszen a hat csapat, amely számára a legnagyobb tét a hétvégén, épp egymás ellen lép pályára. A Buccaneers kvázi megválthatja a jegyét a rájátszásba, amennyiben legyőzi a Vikingst a hétvége legfontosabb NFC-meccsén. A minnesotaiaknak a legfontosabb egyébként ez a forduló a Nemzeti Főcsoportban, hiszen egy vereséggel kvázi elbúcsúzhatnak a januári részvételtől, egy győzelemmel viszont akár pole pozícióba is kerülhetnek a wild card helyek egyikéért. A Cardinals-Giants találkozó hasonlóan fontos lesz (ki gondolta volna ezt egy hónapja?), előbbi a 7. wild card helyért küzd, utóbbi pedig az NFC East trónjának elhódításáért. Ezért harcol a Washington is a 49ers ellen, ami szintén hatalmas téttel bíró párosítás lesz, bár a 49ers már “long shotnak” számít a playoff kapcsán.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!