Van már három főedzői üresedésünk és ez a szám másfél héten belül még bőven növekedhet (bővülni is fog), Vic Fangio azonban nem lesz a kirúgott HC-k közt, hanem 2021-ben is ő irányítja majd a Denver Broncos csapatát, írja Adam Schefter.
A Broncos 5-9-cel áll jelenleg az AFC West utolsó helyén (holtversenyben az eheti ellenfél Chargersszel), ez lesz a csapat zsinórban negyedik negatív mérlegű szezonja, és Peyton Manning óta a playoffba sem tudott bejutni a gárda. Denverben bíznak a 62 éves Fangióban, és az ő szakterületét, a védelmet tényleg jól össze is rakta – a sérülések azonban meggátolták, hogy igazán jó egység lehessen. Támadóoldalon több a probléma, ami részben az irányító Drew Locknak, részben a koordinátor Pat Shurmurnek köszönhető.
Fangio négy éves szerződést írt alá (ötödik éves opcióval) tavaly januárban, és jelenleg 12-18-as mérleget tud felmutatni. Ezen lehetősége lesz jövőre, harmadik évében kozmetikázni. Ha ez nem sikerül, akkor nem túl valószínű, hogy megtarthatja állását még egy szezonra.

Legfrissebb cikkeink
- Több mint 30 éve nem fordult elő hasonló az NFL-ben
- Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Trappista lett az ementáliból? – Packers FA-értékelő
- Reméljük az orvosi stáb jó munkát végzett – Broncos FA-értékelő
- A Cowboyst csak addig érdekelte Cooper Kupp, míg ki nem derült, hogy pénzt kér
- Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Két kezdő center is csapatot talált magának
- Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- A Bengals nem áll le, Trey Hendricksonnal is hosszabbítana
- Újabb nagy potenciállal rendelkező bustot igazolt az Eagles
- Hosszabbított a liga legjobb jobboldali tackle-jével az Eagles
- A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- Ez bizony kevésnek tűnik – Chiefs FA-értékelő
- Triple Coverage #590 – Hogyan befolyásolta a piac a draftot?
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- merlin on Hoppon maradt Aaron Rodgers, a Vikings nem kér belőle
- Kopi3.14 on Cam Heyward már most unja Rodgerst: Valaki vagy a Steeler akar lenni, vagy nem
- Hurrá Torpedó on A Vikings kivágta tavalyi kezdő centerét
- camillo7777 on Brandon Graham bejelentette visszavonulását
- bjeela on A holtszezon szokásos bajnokai? – Bears FA-értékelő
- ThySoul on Joey Bosa: Halhatatlanok lehetünk Buffalóban
- Kopi3.14 on BREAKING: A Bengals hosszabbított Ja’Marr Chase-szel és Tee Higginsszel is!
De örülnék, ha jövőre nem nálunk csapna le az AFC Westben a sérülés hullám.
Megnézném Vont egy jó szezonban. Jövöre jár le a szerződése. Megtartják vajon?
Jó kérdés, mert jelenleg nincsen a bal oldalról korszakos tehetség. Malik Reed UDFA létére majdnem kezdő szint (ilyen kölykök a 6-7-dik körben szoktak kimenni), Atachu szintén. Viszont én nem csak egy egészséges Von Millert akarok látni, hanem egy egyszerre rohamozó, Von-Jurell-Shellby-Bradly kvartetett.
Cseréljenek Staffordért és úgy Fangio is jó munkát végez. Egy idős védelmi szakember ha kap egy komplett irányítót akkor jó munkát végez, de egy fiatal újoncot ő nem tud felépíteni.
A mostanság sérülős Staffordot kösz de nem kérjük. Azért cseréljünk, hogy jövőre 17 meccsből, 12-ön legyen kezdő, további 3-ról meg a csere ugorjon be. Nem jó deal.