Connect with us

Összefoglaló

Welcome to the Jungle

Orvvadászok társasága érkezett meg a bengáli dzsungelbe, ahol nagy számú tigrispopuláció élt. A tigrisek veszélyes ragadozó hírében álltak, így az orvvadászok kellően felvértezték magukat. Acélból készült sisakokat és mellényeket öltöttek magukra, amik bármilyen vadállat ellen tökéletes védelmet nyújtottak. Egy valamit azonban elfelejtettek. A puskáikat leellenőrizni. Mikor arra került a sor, hogy lelőjék a rájuk rontó nagymacskákat, a puskáik a kezükben robbantak fel, és a robbanás azonnal a földre terítette őket. Ott pedig már az acélruházat sem nyújtott megfelelő védelmet. Lassan, de biztosan a tigrisek felfalták őket, így végül vadászból ők lettek az elejtett vad.

Pittsburgh Steelers @ Cincinnati Bengals 17 – 27

Előzetesen azt gondoltuk, ez lesz az egyik legsimább és legérdektelenebb Hétfő Esti Rangadó idén. Tévedtünk. Nem is kicsit. A Steelers ugyanis olyan játékot mutatott az első félidőben, amit még a Jets-Jaguars páros is letagadna. A védelem még valamennyire mutatott életjeleket (bár bőven tudása alatt teljesített), a támadósor azonban kritikán aluli teljesítményt tett le az asztalra. Az első 30 percben Big Benék 8 drive-ot vezettek le, amik az alábbi eredményekkel zárultak:

  • 3&out
  • 3&out
  • Fumble (mindjárt a legelső playből)
  • 3&out
  • Fumble (3. játékból)
  • INT (itt a 10. playből jött a labdavesztés)
  • 3&out
  • 3&out

Minden szempontból értékelhetetlen volt ez a teljesítmény. A második negyed közepéig Big Ben még negatív yardon állt, és a félidő végére sem sikerült ezt sokkal javítani (19 yard). Egy ponton még több eladott labdája volt a Pittsburghnek, mint first downja. Ilyen offense mellett mellett még a Steelers védelme sem tudott sokat tenni, főleg úgy, hogy a labdavesztések miatt a Bengals folyamatosan jó mezőnypozícióból indulhatott. Az immár harmadik számú irányítóval felálló Cincinnati ki is használta ezeket a mezőnypozíciókat, és mindhárom labdaszerzést pontokra váltotta, így félidőben 17-0-ra a hazai csapat vezetett.

A nagyszünetben azonban a Steelers összeszedte magát, és már egy teljesen más felfogással futott ki újra a pályára. Egy gyors Bengals 3&outot egy gyors Steelers TD követett, majd megint 3&out, amire egy mezőnygól érkezett. Alig fél negyed alatt a 17 pontos hátrányból a Steelers ledolgozott 10 pontot, és mivel a Bengals újra puntolt, így az egyenlítésre is megnyílt a lehetőség. Harmadszorra azonban nem sikerült átjutni a Bengals védelmén, és egy újabb 3&outtal visszakerült a labda a hazaiakhoz.

A Steelersnél abban bízhattak, a védelem majd ismét visszaadja nekik a labdát, de ezúttal a dolgok másképp alakultak. A Bengals támadói először a meccs folyamán képesek voltak teljesen végigmenni a pályán. Az irányító Ryan Finley élete legjobb drive-ját vezette le, ahol nemcsak levegőben, de földön is nagyon sokat hozzá tudott tenni a játékhoz. Maga a drive is az ő 23 yardos TD futásával ért véget, aminek köszönhetően a Bengals újra két labdabirtoklásnyi előnybe került.

Az idő egyre jobban fogyott, de a Steelersnek még volt esélye. A 4. negyedben sikerült TD-t szereznie, és mivel a védelem a következő drive-ot megfogta, így bő két és fél perccel a vége előtt Big Ben kapott egy utolsó esélyt, hogy megmentse a meccset. A Steelers egyenlítő drive-ja azonban még azelőtt véget ért, hogy elindulhatott volna. A legelső first downt sem sikerült megszerezni, sőt mivel Big Ben mind a négy passza sikertelen volt, így 0 yardot sikerült szerezni ebben a drive-ban. Ráadásul mivel saját 20-ról egy centit nem tudott előremenni a Steelers, így a Bengals azonnal pontszerző pozícióba került, és hiába állította meg a védelem újra az ellenfelet, Austin Seibert berúgta a 33 yardos mezőnygólt, és lezárta a meccset.

A Bengals hatalmas meglepetésre nyert, viszont ez egy teljesen megérdemelt győzelem volt. A csapat hibátlan játékot mutatott, és ellenfele összes hibáját kihasználta. Finley ugyan nem nyújtott kiemelkedő játékot (89 passzolt és 47 futott yard 1-1 TD-vel), de nem hibázott, és ezen a meccsen ez elég volt. Még Giovani Bernardot érdemes kiemelni a Bengals részéről, aki szintén sokat tett hozzá a győzelemhez (83 yard földön + 14 levegőben 1-1 TD-vel). Illetve az egész védelmet lehet dicsérni. Külön-külön senki nem hozott különleges játékot, de együtt talán az idei év legjobb teljesítményét nyújtották.

Steelers oldalról nem sok pozitívumot lehet kiemelni. Sőt, szinte semmit. Legfeljebb annyit, hogy a második félidő jobban sikerült mint az első, de azt a 30 percet nem volt nehéz felülmúlni. A támadósor egy fejben teljesen szétesett csapat benyomását keltette, és ezt ezúttal az elit védelem sem tudta kompenzálni. Zsinórban harmadik vereségét szenvedte el a Steelers, ráadásul ezúttal egy lényegesen gyengébb csapat ellen. A playoff már megvan, amiatt nem kell aggódni. A mutatott játék miatt azonban nagyon is.

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!