A héten írtunk már arról, hogy a Lions várhatóan a Saints asszisztens főedzőjét és egyben tight end edzőjét, Dan Campbellt fogja kinevezni főedzőnek. Ez a New Orleans kiesésével már kvázi biztosnak tekinthető – számol be Adam Schefter. Még a szerződés részleteit ki kell dolgozni, de ez már nem fog akadályt jelenteni, Campbell lesz a Detroit HC-ja.
Campbell nem volt egy különösebben felkapott név a piacon. Nincs különösebb play calling tapasztalata a labda egyik oldalán sem, de állítólag játékosközpontú és remek motivátor – ez jó kontraszt lesz Matt Patricia után. Emellett van detroiti kötődése, 2006 és 2008 között a csapat tight endje volt. A szakember 2016 óta a Saints tagja, korábban a Dolphins tight end edzője volt, 2015-ben pedig ideiglenes főedzőként 5-7-es mérleget ért el Miamiban.
A Saints nem csak Campbellt veszíti el, hanem a front office-ból Terry Fontenot-t is, akit a Falcons szerződtet general managerének. Fontenot a profi játékosmegfigyelésért felelős igazgató volt éveken át, tavaly pedig helyettes general manager lett, effektíve Mickey Loomis jobb keze.
A Saints egy-egy harmadik körös kompenzációs picket kap majd érte idén és jövőre is az NFL idén bevezetett kisebbségi jelölteket segítő szabálya szerint.

Legfrissebb cikkeink
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
- Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Ashton Jeanty fogadkozik, hogy akkora hatása lesz, mint Saquon Barkley-nak tavaly
- Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Új szerződést akar a Raiders kiváló falembere, így kihagyja az edzéseket
- Újabb védővel hosszabbított a Bears
- A jövő sztárjai – Tyler Warren
- Bill Belichick ma 73 éves
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Loosername on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Hurrá Torpedó on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- kollernoel on Bill Belichick ma 73 éves
- atis123juve on Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban