Pár napja még arról számoltunk be, hogy Brian Daboll tűnik a favoritnak a Los Angeles Chargers főedzői posztjára, azonban Tom Pelissero jelenti, hogy ugyan a csapat megtalálta főedzőjét, az nem Buffalóból, hanem a városon belülről érkezik, méghozzá a Rams védőkoordinátorának, Brandon Staley-nek a személyében.
A 38 éves edzőt tavaly nevezte ki Sean McVay védőkkordinátorának, előtte a Broncosnál, korábban pedig a Bearsnél volt a külső linebackerek edzője Vic Fangio mentorálása alatt. A 2020-as szezonban a Ramsé volt a legjobb védelem, ez pedig nagyrészt Staley-nek volt köszönhető, aki egy szuper rendszert rakott össze Fangio mintájára, de azt továbbfejlesztve, fiatalos, egyetemi sémákat beleillesztve.
A Chargers védelme elég tehetséges, azonban nem sikerült a legtöbbet kihozni belőle az utóbbi években, ez lesz most Staley feladata. Ettől függetlenül érdekes, hogy nem támadó felfogású edzőt neveztek ki a csapat élére, aki segítené Justin Herbert további fejlődését.
Így már csak a Texans és az Eagles főedzői állása kiadó.

Legfrissebb cikkeink
- Roger Goodell megnyirbálná a csapatok gondolkodási idejét az első körben
- Telefonbetyárok csúnyán megszívatták Shedeur Sanderst
- Nem lesz kész a szezonkezdetre a 49ers fiatal safetyje
- Összesen 57 snapje volt az egyetemen, a Broncos mégis draftolta
- TRADE: Sam Howell a Vikingsé!
- Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- A Buccaneers vitte el a draft legnagyobb és legkisebb játékosát is
- A hetedik kör összes választása
- A hatodik kör összes választása
- Az ötödik kör minden választása
- A negyedik kör minden választása
- A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
- Breece Hallt nem cseréli el a Jets
- Lawrence Taylor beintett a Giants első körös újoncának
Legutóbbi hozzászólások
- ahanem on Justin Tucker napjai meg vannak számlálva a Ravensnél?
- zunya on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Jani_Kovacs on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Cheetah008 on Nem tűnt boldognak a Browns vezetősége Shedeur Sanders kiválasztása után
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Kaqxar on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on Az ötödik kör minden választása
- Hurrá Torpedó on A tush push miatt reachelt hatalmasat a Cowboys az első körben
Daboll marad Buffaloban vagy mi? :D
Ha csak nem megy Houstonba vagy Philadephiába…
Hát nyilván hc állás mindkettő, de én egyiket se vállalnám be nyugodt szívvel (főleg ha Watson tényleg lelép)
A Phillyé nem olyan rossz, főleg ha Wentz formája visszatér. Lényegesen jobb pozíció mint a Houstoné.
Ha visszatér
Egyébként lehet marad egy újabb évet és be próbálja jövőre hátha jobb lehetősége lesz (bár ha jól emlékszem tavaly a Browns vitte volna, szóval ez már a második elszalasztott lehetőség lenne)
Van az a pénz, amennyiért én akár mindkettőt egyszerre is.
A Ravens elleni hívások után örüljön, ha maradhat. :D
Van Isten!
Mazlista :D
Miért? De komolyan kérdem.
Ja semmi komoly, csak mióta megy a Daboll – Chargers bandwagon azért imádkozik hogy ne valósuljon meg, és be is jött (bár lehet ezzel rosszabbul járt, de majd kiderül)
A csodák nem a földben gyökereznek, hanem a szívből nőnek :).
Én nem nagyon látom, hogy ennek miért örülhetnél. :D Herbert láthatóan nem Lynn miatt játszott nagyon jól, így az ő visszaesését nem nagyon lehet várni, cserébe a védelmet meg rendbe rakhatja Staley. :)
Ő nem biztos. Úgy tűnik, hogy a védelmi koncepciójának achilles sarka az, ha nincsen egy olyan DT-je, aki egyszerre két lyukat is képes kontrollálni. Chargersből jelenleg ez a személy tudtommal hiányzik. 2. Újonc irányító, újonc OC-val soha sem a legjobb párosítás.
1.Staley védelmi koncepciója az, hogy a legjobbjaidra építesz.
2. Tehát Herbert újonc volt és az OC-ja Steichen is 2020-ban. Úgy látod, hogy ez nem volt jó párosítás?
Picsába. Na, akkor dadogó Rams offense mellé jöhet egy hanyatló defense is?! :(
Én a Texans helyében Watsont nevezném ki főedzőnek. Úgyis ő akar irányítani mindent… Így a támadó sor mellett a csapatot is irányíthatná… 😝😝😝
legyen már GM is, BoB is bejött ilyen szempontból
Olyan pletykákat olvasni, hogy JMD lehet a befutó az Eagles-nél :)