Connect with us

Minden ami NFL

Egy új birodalom újjáépülése – Szubjektív vélemény egy franchise felemelkedéséről

2011 óta nézek NFL-t, az elején még csak néhány meccs elé ültem le, de Cam Newton újonc évéből már vannak emlékeim, a 2012-es Washington Redskinst pedig kifejezetten kedveltem Robert Griffinnel, Alfred Morrisszal és a triple option playekkel (a mai napig nem értem, mire gondolt Mike Shanahan a rájátszásban az irányító sérülése után). Azóta eltelt 9 év, én pedig a sport szerelmese lettem. Folyamatosan követem már nemcsak a mérkőzéseket, de a holtszezon eseményeit is, sőt, néhány éve már ezt is legalább akkora izgalommal várom, mint egy-egy összecsapást. És ez az idő elég volt ahhoz, hogy egy csapat a legrosszabból a legjobbá váljon, a romokból egy új birodalom épüljön fel – a szemünk láttára. Ez a birodalom Kansas Cityben található.

A vendégcikket köszönjük Bankó Péternek. 

A cikk megírását a Kansas City Chiefs 2020 tavaszán látott ügyködése sarkallta, mert véleményem szerint a történtek mindenképpen megsüvegelendők. Egy jó offseason bárhol előfordulhat, viszont amit a Főnököknél művelnek évek óta, arról azt gondolom, hogy példás. Évről évre szemmel látható a fejlődés, a tudatos építkezés és az, hogy tudják, hogy merre szeretnének haladni. Az irány pedig egyértelműen jó. Megpróbálok erre a 9 évre röviden visszaemlékezni, mennyi minden történt a csapatnál, hogyan jutottak el oda, ahol most állnak. A statisztikákhoz a Pro Football Reference-t használtam, de gyűjtöttem információkat az overthecap-ről, a wikipediáról és természetesen a FK!-ról is. Mindezeket saját emlékeimmel egészítettem ki. Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok Chiefs drukker, pusztán külső szemlélőként szedtem össze gondolataimat arról, hogy szerintem hogyan is kellene működnie egy csapatnak. (Ez jó példát mutathatna néhány évek óta botladozó franchise-nak.)

2004 és 2012 között a csapatnak összesen 3 pozitív mérlegű szezont sikerült produkálnia és 10 győzelemnél több akkor sem jött össze soha, ráadásul 2012-ben elérték a mélypontot: 2-14-es mérlegük legrosszabb volt az egész ligában, s ennek köszönhetően a 2013-as draftot az 1. helyről várták. A sikertelenséget elsősorban a támadósor gyengélkedése okozta, támadásban a legkevesebb pontot szerezték meccsenként, a védelem pedig a 8. legtöbbet kapta (13,2 vs 26,6), pedig utóbbiból Eric Berry, Derrick Johnson, Justin Houston, Tamba Hali és Dontari Poe neve még ma is ismerősen csenghet. Támadóoldalról egyedül Jamaal Charlesról érdemes megemlékeznünk, illetve talán még Dwayne Bowe-ról – nemcsak a különös rekordja miatt. A csúfos idényzárás eredményeképp nagy változások következtek be: érkezett a general manager John Dorsey, a főedző Andy Reid, a támadókoordinátor Doug Pederson, a védőkoordinátor Bob Sutton. A későbbiek miatt fontos még megjegyezni, hogy ekkor lett az irányítók edzője Matt Nagy, a futóké pedig Eric Bieniemy. Az irányítókérdést a San Franciscóból Colin Kaepernick miatt kiebrudalt Alex Smith-szel oldották meg, a Cardinalstól elcserélték Anthony Shermant, a draft 1. választásával érkezett a sokáig bustnak tartott, mára azonban elfogadható teljesítményt nyújtó Eric Fisher, valamint a harmadik kör elején Travis Kelce. A többiek nem sok szót érdemelnek.

A kiszolgáló személyzetben eszközölt változtatások már 2013-ban eredményt hoztak, hiszen az alapszakaszt 11-5-tel zárta a csapat, és a wild card körben csak szoros csatában maradt alul az Andrew Luck vezette Colts ellen. Tették mindezt úgy, hogy az alapszakaszban a 6. legtöbb pontot szerezték és az 5. legkevesebbet kapták, pedig a korábban említett neveken kívül jelentős átalakulás nem történt a keretben (ráadásul Kelce sérülés miatt az egész szezont kihagyta). Jamaal Charles karrierévet tartott, majdnem elérte a 2000 scrimmage yardot (1980), miközben 19 TD-t szerzett.

A 2014-es holtszezon csendesen telt, az edzői gárda maradt, jelentős új igazolás nem érkezett, a draftról Dee Ford és Laurent Duvernay-Tardif csatlakozott a csapathoz, akik a mai napig relevánsak a ligában (esetleg megemlékezhetünk még a draftolatlan Albert Wilsonról). A Főnökök 9-7-tel nem jutottak rájátszásba, hiába kapták a 2. legkevesebb pontot (17,6), a támadóoldalon a meccsenként szerzett pontok száma visszaesett (26,9-ről 22,1-re), ami a középmezőnyre volt elég csak. Ha megnézzük a skill playereket, akkor ez nem meglepő, mert Charles, Bowe és Kelce mögött senki nincsen, a következő a listán Knile Davis 463 futott yarddal és Antonio Fasano 226 elkapott yarddal.

Talán éppen ezért érkezett 2015-ben az Eaglestől Jeremy Maclin, a draftról pedig – Marcus Peters és Mitch Morse mellett – Chris Conley (Bowe viszont távozott, de ekkor már nem volt kár érte). Maclin és Kelce együtt majdnem elérték a 2000 elkapott yardot, viszont Charles megsérült, így a Charcandrick West, Spencer Strasmore Ware duónak kellett helyettesíteni, ami messze nem ugyanaz a szint volt. Ennek ellenére ismét 11-5-ös alapszakaszt produkáltak, a 9. legtöbb pontot szerezték (25,3), míg a harmadik legkevesebbet kapták (17,9), a rájátszásban a Texanson túljutottak, de a Patriots túl nagy falatnak bizonyult.

2016-ban a szabadügynökpiacról Mitchell Schwartz érkezett, a draftról Chris Jones, Demarcus Robinson és Tyreek Hill. Ebben az évben történt az első komolyabb változás az edzői stábban 2013 óta: Doug Pederson hagyta el a csapatot a Philadephia kedvéért, akikkel később megszerezte a klub első bajnoki címét. A helyét Brad Childress vette át, akivel a meccsenként szerzett pontok száma némileg csökkent (24,3, 13. legtöbb), viszont olyan játékok fűződnek a nevéhez, mint a „Hungry Pig Right” vagy az ehhez hasonlóan szintén Poe főszereplésével szerzett passzolt(!) TD (előbbi az Oakland, utóbbi a Denver ellen). A védelem is romlott minimálisan, meccsenként 19,4 pontot kaptak, ami a hetedik legkevesebb volt abban az évben. Mindezek ellenére a legjobb mérleget produkálták az addigi Reid-érában (12-4), még bye weeket is szereztek, de a rájátszásban a Steelers azonnal megállította őket egy nem túl pontgazdag meccsen. A kisegítő személyzetet még mindig nem lehetett jónak nevezni, Kelce-n kívül másra nem igazán lehetett számítani, Charles ismét megsérült, Maclin visszaesett, az újoncok még nem szokták meg az NFL légkörét, a West-Ware-Conley névsor pedig továbbra sem hangzott veretesnek.

Ekkor már nagyon erősek voltak azok a hangok, melyek szerint Alex Smith nem elég jó, vele nem lehet bajnokságot nyerni, ő a game manager irányító prototípusa, de az a plusz nincs meg benne, ami egy csapatot bajnokká tesz. Talán részben emiatt is került sor GM cserére: Dorsey-t Brett Veach váltotta, az edzői stábban Childress-t előléptették főedző-asszisztenssé, míg Matt Nagy lett a támadókoordinátor. A változások itt még nem értek véget: a csapat két 1. és egy 3. körért felcserélt a drafton a 10. helyre és kiválasztotta Patrick Mahomest (majd a harmadik körben vitte Kareem Huntot, a szabadügynök piacon ellenben nem volt említésre méltó érkező, viszont Charles eligazolt Denverbe, Maclin pedig Baltimore-ba). Mahomes kiválasztása ma már teljesen triviálisnak tűnik, pedig akkor még egyáltalán nem volt az.

Az akkori jellemzéseket olvasgatva a nyilvánvaló pozitív tulajdonságai mellett (intelligencia, karerő, atletizmus) több helyen is előkerült, hogy kevés tapasztalattal rendelkezik, túlságosan agresszív, túl sokat vállal, kérdőjeles, hogy át tud-e állni az NFL rendszerére és a technikáját mindennek lehetett nevezni, csak klasszikusnak nem. Ezek ma viccesnek tűnnek, de 2017-ben így vélekedtek róla a csapatok, s ezért választhatták ki előtte Mitch Trubiskyt és ezért tartották a legtöbben többre Deshaun Watsont is az irányítók közül (de előtte ment ki a combine-on 40 yardos rekordidőt futó John Ross is, csak hogy a legnagyobb melléfogást se felejtsük el).

A Főnököknél is látták, hogy Mahomesnak még tanulnia kell (de vajon tényleg kellett?), ezért a 2017-es szezonban még Alex Smith irányította a támadósort, az újonc csak az utolsó, tét nélküli alapszakasz meccsre szállt be, melyet megnyertek ugyan, de tény, hogy nem robbantott azonnal játékával. Fura, hogy Smith élete legjobb évét hozta, legtöbb yardot és TD-t szerezte ebben az idényben (4042 és 26), mindezt úgy, hogy a tőle megszokott magas szintű labdára való vigyázás is megmaradt (5 INT és 2 fumble). Hunt majdnem 1800 scrimmage yarddal nyitott újoncként, Kelce újra 1000 elkapott yard fölé ment és Hill is kezdett belerázódni a játékba (1183 yd, 7 TD), ennek köszönhetően a 6. legtöbb pontot szerezték támadóoldalon (25,9). Most viszont a védelem esett vissza, csak a középmezőnybe volt elég a teljesítményük meccsenkénti 21,2 kapott ponttal, pedig Poe-n kívül nagyobb név nem távozott. Az alapszakaszt 10-6-tal zárták, viszont a wild card körben kikaptak a Tennessee Titanstől úgy, hogy a félidőben 21-3-ra vezettek, de a második játékrészben 0, azaz nulla pontot tettek fel a táblára.

Az újabb sikertelen playoff szereplés megpecsételte Alex Smith sorsát, a 2017-es szezont már Washingtonban kezdte (lezárva ezzel a Cousins-sagát). Rajta kívül távozott Marcus Peters, Derrick Johnson és Tamba Hali is, így két év alatt az addigi kezdő védelemből többen is eltűntek. Nagy nevek nem érkeztek, Anthony Hitchens jegyezhető meg egyedül. A támadósorban Sammy Watkins és Damien Williams szerződtetésével igyekeztek megoldani a Kelce+wr1+rb1 mögötti űrt. A draftról érdembeli játékos nem érkezett, viszont változás még, hogy Matt Nagy a Bears főedzője lett, így Eric Bieniemy lépett elő támadókoordinátorrá. A váltás nem viselte meg a csapatot, sőt! A csapat 1. lett az AFC-ben 12-4-es mérleggel, a rájátszásban megverte a Coltsot és a későbbi győztes Patriots ellen is csak hosszabbításban maradt alul. Mahomes soha nem látott „újonc szezont” produkált az alapszakaszban: 5000+ passzolt yard, 50 passzolt TD, ennek megfelelően MVP címet kapott. A csapat a legtöbb pontot átlagolta meccsenként (35,3), ellenben a védelem nem javult, a 9. legtöbb pontot kapta). Ebben a szezonban játszották le személyes kedvenc meccsemet, ahol „majdnem Mexikóban” fogadta a Rams a Chiefst és utóbbinak 51 szerzett ponttal sikerült kikapnia (megjegyezve, hogy több védelmi pontszerzés is született).

2019-re tehát adott volt a feladat, az addig „jó, de nem eléggé” támadósorból végre sikerült egy minimum top3-as egységet összehozni, ezt „csak” meg kellett tartani, illetve a védelmen kellett picit javítani. Ennek első lépéseként a kissé befásult Bob Suttont Steve Spagnoulo váltotta védelmi koordinátorként és elengedtek két „nagyöreg” helyi legendát Eric Berryt és Justin Houstont, Dee Fordot elcserélték, a helyére pedig elhozták Seattle-ből Frank Clarkot (jó drágán). Ami viszont kétségtelenül óriási húzás volt, az Tyrann Mathieau megszerzése. A sokoldalú defensive back tehetsége vitathatatlan, mint ahogy sérülékenysége is. A draftról az elkapó Mecole Harman érkezett, aki első évében meghatározóvá vált, illetve a safety Juan Thornhill is jól játszott.

A szezon hasonlóan jól alakult, mint egy évvel korábban, leszámítva egy bő egy hónapos periódust. Október 6. és november 10. között 2-4-es mérleget tudott felmutatni a csapat, ezen kívül viszont nem veszítettek mérkőzést! A krónikához hozzátartozik, hogy a Denver ellen Mahomes megsérült és két meccset ki kellett hagynia – bár ebből egyet megnyertek a baseballozó safety vezetésével. Az alapszakaszban még így is az 5. legtöbb pontot szerezték (28,2), a védelem pedig a hetedik legkevesebbet kapta (19,3), mondhatjuk tehát, hogy a módosítások jól sikerültek. Ami azonban félelmetessé tette a csapatot, az az, ahogy a playoffban játszottak: a Texanst 24 pontos hátrányból győzték le simán, a Titans ellen is 10 pontos hátrányból álltak fel, ahogy a döntőben a 49ers ellen is – utóbbi esetben mindezt a 4. negyedben tették. Olyan lelki tartásról tettek tanúbizonyságot, amilyet csak néhány csapatnál láttam eddig, ezt jól példázza ez a videó is.

Mahomes nemcsak zseni, de vezérként is hibátlan és emberileg is követendő. Mathieu személyében pedig a védelem is megkapta a maga „irányítóját” óriási szerepe van a defense eredményeiben – mind a kapott pontok, mind a mutatott hatalmas lélekjelenlétet illetően (nem csökkentve Chris Jones évek óta tartó elit játékának érdemeit sem). És ezzel a birodalom felépült. A 2012-ben tök utolsó csapat 2019-ben a legjobb lett. Kemény munkával és tudatos építkezéssel. Azt gondolnánk, hogy ezzel a történet véget ért, pedig nem. A 2020-as holtszezont követően a bajnok Chiefs talán még erősebb lett –előzetesen legalábbis nagyon úgy tűnik.

Többször szóba került már, hogy a legnagyobb versenyelőny az amerikai footballban, ha egy jó irányító újoncszerződéssel játszik, mert így marad a legtöbb hely a sapka alatt a többi játékosra. Éppen ezért, ha már korai éveiben is kiemelkedően játszik a draftolt irányítód, mindent meg kell tenned azért, hogy bajnokságot nyerj vele. Duplán igaz ez, ha a védelemben is van egy ilyen játékosod (Chris Jones). A Kansas City így is tett, a 2020-as holtszezont tizenpár millió elkölthető forrással kezdte. Ebből először rátették a franchise tag-et a már említett Jonesra, minimális fizetéssel visszaigazolták Robinsont, Watkinst rábeszélték egy fizetéscsökkentésre, hogy maradhasson, újraigazolták a két csereirányítót (Henne és Moore), hosszabbítottak Shermannel és Duvernay-Tardiffal és Kelce mögött fejlesztették a csere tight end pozíciót (Ricky Seals-Jones). A védelem sokat nem változott, Ogbah, Ragland és Fuller távozott, de nem volt valószínű, hogy a hiányuk bárkinek is feltűnik majd, nagy visszaeséstől nem kellett tartani.

Ez már eddig is nagyszerű teljesítmény, de ezzel még mindig nincs vége! A drafton az első kör utolsó helyével húztak egy váratlant és kiválasztották az első futót (Clyde Edwards-Helaire). Azzal, hogy ők kezdték meg ezt a pozíciót, azt választhattak, aki nekik legjobban tetszett, a Chiefs rendszerében pedig láthattuk, mennyire jó tud lenni egy elkapni is jól tudó futó (Charles, Hunt). Így a már tavaly is ligaelső támadósor még tovább erősödött.

Végül júliusban robbant a bomba: Mahomes hosszabbított, de úgy, hogy az neki is jó legyen és a csapatnak is, mind rövid távon, mind hosszú távon. Felfoghatatlan számomra, hogy miért nem tud több játékos és csapat így gondolkodni. És Mahomes azt is tudta, hogy a kedvezményt kire fogja elkölteni a csapat: a szerződésének aláírása után néhány nappal a Chiefs megegyezett a védelem nagy sztárjával, Chris Jonesszal is, így mindkét játékos hosszú távon marad Kansasben.

Tehát összegezve a Főnökök 2020-as évét nyárig bezárólag: januárban minden playoff meccsükön hátrányba voltak, de az összeset megfordították, és bajnokságot nyertek. Ezt követően igazán fontos játékost nem engedtek el, ellenben draftolták a szerintük legjobb futót az egyetlen posztra támadóoldalon, ahol nem volt elit játékosuk, majd hosszú távú szerződést kötöttek a liga legjobb játékosával és a védelem talán legnagyobb sztárjával. Mindezt tették úgy, hogy valószínűleg nem fog a csapat nehéz anyagi helyzetbe kerülni a szerződések miatt (mint pl. a Miami korábban vagy a Saints, amint Brees visszavonul). Én meg állok, mint Vincent Vega Mia Wallace nappalijában, hogy ezt az egészet hogyan sikerült így összehozni és a többi csapat mit fog tudni ez ellen tenni?

Legfrissebb cikkeink

Facebook

Legutóbbi hozzászólások

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!