Connect with us

Hír

Josh McCown is jelölt a Texans főedzői posztjára

Nagyon furcsa fordulatot vett a Houston Texans egyébként is rendkívül különös holtszezonja, ugyanis a csapat behívta a megüresedett főedzői posztra állásinterjúra azt a Josh McCownt, aki idén még az aktív keretben is volt irányító (az interjú le is zajlott pénteken) – írja Tom Pelissero. McCownt a Texans idén az Eagles gyakorlócsapatából igazolta le, az irányító így közel tudott lenni otthonához és az általa edzett gimnáziumi focicsapathoz.

McCownnak tehát csak gimnáziumi edzői tapasztalata van, de igazából semmilyen olyan előélete nincs, amivel azonnal NFL főedző lehetne, még csak a legalsóbb szinteken (quality control coach) sem edzősködött sem a profik közt, sem az egyetemen. Ha felvennék, akkor az utóbbi 60 évben az első játékos lenne, aki közvetlenül aktív pályafutása befejezésével főedzőnek állna – 1961-ben Norm Van Brocklin lett a Vikings főedzője, miután egy évvel korábban az Eagles irányítója volt.

A Texans rúgta ki elsőként a főedzőjét idén, mégis utoljára talál majd új vezetőt a csapat élére. Egyelőre minden követ megmozgatnak és keresik a megfelelő jelöltet. Ha McCown lenne az, akkor szeretnék legalább egy korábbi főedzővel körülvenni, aki segítené a munkáját.

A Texans egyébként a korábbi Lions-főedzőt, Jim Caldwellt is elhívta egy interjúra.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!