A 2020-as volt Julian Edelman egyik legrosszabb szezonja: sérülések miatt csak 6 meccsen lépett pályára, melyeken 21 elkapásból 315 yardot jegyzett TD nélkül. Emellett a Patriots 2008 óta idén először nem jutott be a rájátszásba, az irányítókérdés továbbra sincs megoldva, az elkapósor pedig annyira gyenge, hogy még mindig Edelman számít a legnagyobb névnek. Mindez ugyanakkor nem szegte a kedvét a májusban már 35 éves elkapónak, egyelőre “nem tart ott, hogy visszavonuljon” (via PFT).
Edelman 2009-ben hetedik körös pick volt, egész karrierjét a Patriotsban töltötte. Bár rengeteget küzdött különböző sérülésekkel, 11 év alatt háromszor is átlépte az 1000 yardos határt, kétszer jegyzett 100+ elkapást, valamint háromszor ünnepelhetett bajnoki címet. A szerződése a 2021-es idény végéig szól, de mivel csak 3,4 millió dollárt lehet rajta spórolni, így túl sok értelme nincs elküldeni.

Legfrissebb cikkeink
- A Patriots az utolsó utáni másodpercben győzte meg Milton Williamst
- A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- Nem ilyen az All-in – Bills FA-értékelő
- Vitorlákat középmagasra fel! – Buccaneers-FA értékelő
- A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Újabb tackle-t igazolt a Texans
- Ismét a Saintsben Brandin Cooks
- Rodgers 6 órán át egyeztetett a Steelersszel, szerződés nélkül távozott
- Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- Se gáz, se fék, csak elpöfögünk, amíg meg nem állunk – Saints FA-értékelő
- Mégsem akarunk nyerni? – Lions FA-értékelő
- Elég csapatbarát lett Tee Higgins szerződése
- A Seahawks rávette pass rusherét egy fizetéscsökkentésre
- A Browns igazolta le a piac legjobb elérhető guardját
- Visszatér a nyugdíjból Michael Gallup, a Commandershez írt alá
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Cseh Tibor on Megvan a Giants új irányítója: Jameis Winston
- dr.baji on A legújabb kisebb igazolások egy csokorban
- Csakeztne on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
- Kopi3.14 on Najee Harris: Nem volt senki a Steelersben, akitől tanulhattam volna
- Csakeztne on A Bengals az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem cseréli el Tee Higginst
- katonadani on Nulla gonddal kevesebb – Falcons FA-értékelő
- Ragi on Burrow-val, Cousinsszal és Goff-fal tér vissza a Netflix “Irányító” című sorozata
Szerintem a “nem tart ott, hogy visszavonuljon” csak annyit jelent, hogy még nem hozott döntést. Gondolom, megvárja, hogy kiderüljön, ki dobálna neki a következő szezonban, másfelől mégis csak végig kell csinálnia egy felkészülést, ami biztos nem egy leányálom. Illetve a végén hoznia kell a számokat, meg a teljesítményt a roster spot-hoz. Sajnos az ő pozíciójában a kor egy kérlelhetetlen ellenség.
Mindamellett egy nagyon tiszteletreméltó karriert tudhat maga mögött.
Szerintem meg menne ő is a féreg után tampába.
Lehet, hogy menne, de ott már teltház van.
Szezon után lesz üresedés.
Dennis Rodman is Tampába szerződött?
Tampa, Phenjan .. egy kutya
Most már nem, hiszen Patricia visszatér a csapathoz! Már csak Butlert kell visszaigazolni és újra INT!
Ennek ellenére szituációs, vagy slot pozícióba még akár jó is lehet, ahol ésszel is lehet boldogulni. Vagy a biztonsági játékosnak is ideális.
Szerintem arra hajt, hogy végre egyszer nem elkapóként, hanem QB-ként számol vele BB.