Connect with us

Minden ami NFL

Melyik a legvonzóbb főedzői állás az NFL-ben? (FRISSÍTVE!)

Hat főedzőt rúgtak ki idén, ami azt jelenti, hogy hat HC állás vár jelenleg betöltésre: a Lions, a Texans, a Falcons, a Jets, a Jaguars és a Chargers versenghet a jelöltek kegyeiért a következő hetekben. Na de melyik állás lehet a legvonzóbb a top kandidánsok számára? Ezt próbáltuk mérlegelni több szempont alapján. 

Négy kategóriát állapítottam meg, amiket figyelembe kell vennie egy edzőnek, ezeket pedig egy 1-10-es skálán pontoztam annak megfelelően, hogy a 32 csapat közt hol helyezkednek el az adott franchise-ok. A szempontok:

  • Milyen az irányító, vagy milyen lehetőség van újat szerezni?
  • Milyen a keret erőssége az irányítón kívül?
  • Milyen erőforrások állnak rendelkezésre az erősítéshez draft pickek és pénz tekintetében?
  • Milyen a szervezet, a tulajdonos és milyen egyéb tényezők számíthatnak még?

A szempontokat egyéni beállítottság szerint lehet természetesen súlyozni, hiszen nem mindegyik pontosan ugyanolyan fontosságú, ráadásul ez az egyes jelölteknél is eltérő lehet. Épp ezért nem szigorúan az egyes kategóriákra adott pontszámok összege alapján állítottam össze a listát, tehát a csapatok “vonzósági” sorrendjében már a személyes preferenciáim is benne vannak – nálam a legfontosabb ugyanis egy top irányító megléte.

1. Los Angeles Chargers

Irányító: 8

Justin Herbert történelmi újonc szezonon van túl, a rookie-k közt a valaha volt második legtöbb yardot (4336) és magasan a legtöbb TD-t (31) szerezte, pedig nem is volt első naptól kezdő. Az utolsó négy fordulót figyelembe véve pedig a második legjobb értékelést kapta a PFF-től a posztján. Persze ez kis minta és volt köztük három gyenge védelem, de nem is ebből kell csak kiindulni, hanem az egész éves teljesítményéből, amiben persze voltak még hibák, de megmutatta, hogy már most top10-es irányítóként kell vele számolni. Külön pozitívum, hogy a mai NFL-ben a legnagyobb versenyelőny, ha van egy top irányítód újonc szerződésen, a Chargers pedig a következő három szezonra (minimum kettő, maximum 4, valószínűleg 3) ezt elmondhatja magáról.

Keret erőssége: 6

Az biztos, hogy a megüresedett főedzői posztok közül a Chargersnél van a legjobb rendelkezésre álló keret, ez pedig azt jelenti, hogy itt lehet a leggyorsabban sikereket elérni. Az idei kilenc vereségből hetet egy labdabirtoklásnyi különbségű meccseken hoztak össze, tehát az is látszik, hogy a mérlegnél jobbnak kellene lennie a csapatnak, egy jó edzővel pedig ki is lehet hozni belőlük ezt a teljesítményt. A skill playerek Keenan Allennel, Mike Williamsszel, Hunter Henryvel és Austin Ekelerrel top kategóriát képeznek, ahogy a védelemben is van két fiatal sztár Joey Bosa és Derwin James személyében, ami jó alapnak számít. Az LB-sor rendben, a corner-sor viszont kettős megítélésű, hiszen Chris Harris és Casey Hayward is nagy nevek, ellenben idősödnek és idén nem is játszottak jól. A legnagyobb probléma viszont a támadófallal van, amit teljesen újjá kellene alakítani, és a védőfal közepe is erősítésre szorul.

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Erőforrások: 7

Drafttőke tekintetében teljesen átlagosak, hiszen a 13. helyen választanak és megvan minden pickjük a következő két évre, egy plusz 6. körössel idén. A fizetési sapka alatt pedig a 8. legtöbb elkölthető pénzük van ($176 milliós cappel számolva $31,7 millió), és ugyan van pár visszaigazolandó szabadügynök, olyan sok azért nincs. Rugalmasságuk nem túl nagy, alig van játékos, akin szemmel látható összeget lehetne spórolni, és az elvesztése nem jelentene különösebb problémát.

Szervezet, elvárások, egyéb: 6

Los Angeles szuper hely, ez egy pro-kontra listán mindenképp az előbbi oszlopba kerül majd. A stadion is csilli-villi, jók a körülmények, létesítmények, ez sem mondható el minden franchise-ról. Ellenben szurkolóik nincsenek, ami megnehezíti a dolgot, főleg ha ez egy elsődleges cél lesz a tulajdonos számára és a döntéseket is részben ennek alárendelve hozzák meg – habár ha sikeres tud lenni a csapat, akkor jönni fognak a nézők is, nem kellenek feltétlen a nagy blockbuster igazolások. Tegyük hozzá, hogy a general manager Tom Telesco azért érti a dolgát, de a Spanos család nem helyezi épp a legrespectáltabb tulajdonosi polcra a Chargerst. Nehezíti a dolgukat, hogy a csoportelsőség jó ideig szinte ki van lőve Mahomes és a Chiefs miatt.

2. Jacksonville Jaguars

Irányító: 8

Nem, nem Gardner Minshew-t, Jake Lutont vagy Mike Glennont tartom olyan jó irányítónak, hogy 8-ast adjak rá, hanem Trevor Lawrence-t, akit draftolni fog a csapat 1/1-re. Hiszen nyilvánvalóan vele együtt kell kezelni a Jaguarst. A Clemson QB-ja pedig Andrew Luck óta a legjobb QB prospect (de az is lehet, hogy jobb nála), akiben minden megvan, ami egy franchise irányítóhoz szükséges. Ha nem lesz belőle kiváló NFL-játékos, akkor az leginkább a Jags edzőinek és vezetőinek hibája lesz. Kevés olyan irányító van a ligában (8-10?), akit ne cserélnék el az idei 1/1-re.

Keret erőssége: 1

Egy pozitívum van a Jaguars kerete kapcsán: hogy még fiatal. Bizonyított minőség ugyanis nincs sok, sőt, a linebacker posztot leszámítva talán nincs is (ráadásul az oda allokált összegek sem a jó építkezés alapjai, de ez most nem fontos). A Chark-Shenault WR-duó nem rossz, a támadófal sem teljesen pocsék, a védelemben pedig Josh Allen és CJ Henderson jelentenek tehetséges alapot Edge és CB poszton. Ez nem valami sok, de legalább olcsó, ami át is visz a következő pontukra.

Erőforrások: 10

Nincs ennél jobb helyzet a ligában: a Jaguarsnak van a legtöbb elkölthető pénze jövőre, ráadásul ők állnak a legjobbak draft pickek tekintetében is. Van extra első-, második-, negyedik-, ötödik körös pickjük is 2021-ben, a $176 milliós cappel számolva $77,6 millió elkölthető keret áll rendelkezésre, tehát a leendő új general managernek temérdeknyi lehetősége lesz formálni a keretet, remélhetőleg az edzővel összhangban.

Szervezet, elvárások, egyéb: 5

Florida jó hely, meleg van és még jövedelemadót sem kell fizetni. A tulajdonos Shad Khan türelmes, hagy időt a stábnak az építkezésre és meg is adja a szükséges erőforrásokat, ami jó dolog. Viszont épp most jelentette ki, hogy övé az utolsó szó a roster kérdésekben, ami persze nem jelenti azt, hogy minden kivágásba és igazolásba beleszól, de nem lesz teljesen szabad keze a general managernek és a főedzőnek sem a legnagyobb döntések meghozatalában. A fia, Tony ráadásul problémákat is okozhat, hiszen például Yannick Ngakoue-val is nyilvánosság előtt veszett össze a trade követelése kapcsán. Az elvárások nem túl magasak a csapattal szemben, így nincs nyomás, hogy azonnal sikert kell elérni.

3. Houston Texans

Irányító: 10

Ha franchise-t kellene indítanom most, Mahomes után valószínűleg Watson lenne az első választásom. Zseni ez a srác, teljesen egyedül viszi a hátán a csapatot, már amennyire a keret és az edzői stáb engedi (nem nagyon). Hopkins hiányában talán még egy szintet lépett is a játéka, mert nincs senki, akire csak úgy feldobhatná a labdát, ehelyett mindig meg kell találnia az épp üres elkapót, ezáltal fejben csak jobb lett. Dabo Swinney ugyebár Michael Jordannek nevezte pár éve, és ugyan erre a szintre nem ér fel (talán soha nem fog senki), azért így is a legjobbak közt kell emlegetnünk a nevét. Ez pedig elég lehet arra, hogy minden mást kompenzáljon a franchise-nál és mégis vonzóvá tegye az állást (mert ugyebár bőven van mit kompenzálni).

Keret erőssége: 2

Watsonon kívül borzalom ez a keret. Alig vannak meghatározó embereik, nagyjából Laremy Tunsil az egyetlen fiatal és kiemelkedő játékosuk, ami azért elég problémás. JJ Watt a franchise arca, még mindig magas szintet képvisel, de elég öreg már, sokáig nem lehet számítani a szolgálataira, és az sem elképzelhetetlen, hogy a szűkös anyagi erőforrások miatt elcserélik. Will Fuller folyamatosan sérült és a szerződése is lejár, így egyelőre vele sem lehet számolni, legfeljebb félig. Benardrick McKinney és Justin Reid még egész jónak számítanak a védelemben, vagy mondjuk Brandin Cooks az elkapók közt, de ettől még ez az egyik legrosszabb keret az egész ligában.

Erőforrások: 1

És ha ez nem lenne elég, akkor erőforrások sem igazán állnak rendelkezésre a csapat felépítéséhez, legalábbis rövid távon semmiképp. Első- és második körös pickje nincs a csapatnak 2021-ben, szóval fiatal tehetségeket majd csak 2022-ben tudnak beinjekciózni a keretbe. És ez igaz az idősebbekre is, ugyanis jelenlegi számítások alapján nagyjából mínusz 10 millió helye van a csapatnak a fizetési sapkában (ez lehet, hogy nőni fog, mert jelenleg az OTC 176 millióval számol, de ennél akár 20 millióval is több lehet a legújabb várakozások szerint). Flexibilitásban kettős érzéseim vannak, mert például Watt, Cooks, McKinney vagy David Johnson könnyen kivágható, ha pénzt akarnak felszabadítani, de Cunningham, Mercilus vagy Cobb már nem, pedig inkább tőlük kellene megszabadulni és nem az előbbi névsortól (Johnson persze mehet, amerre lát ilyen fizuval). Az újonnan kinevezett Nick Caserio general managernek tehát idén nem lesz sok munkája, draftolni és igazolni sem igazán tud, tehát egy évet ki kell várnia, mire elkezdheti felépíteni a csapatot. Nem túl jó kilátások rövid távon.

Szervezet, elvárások, egyéb: 1

Ennél rosszabb szituációt nehéz elképzelni, ezért pedig egy személy felelős: Jack Easterby. Semmilyen focival vagy menedzsmenttel kapcsolatos előélete nincs: lelkészként került a ligába, “karakter edző” volt a Patriotsnál és aztán a csapat fejlődéséért felelős igazgató lett a Texansnál, innen még feljebb lépett “Vice President of Football Operations” pozícióba, ahol igazából mindenbe beleszólt a sérülésjelentésektől kezdve az étkezésen át egészen a szerződéses tárgyalásokig, ráadásul igazából elsősorban ő állt DeAndre Hopkins elcserélése mögött is. Azóta kitúrta Bill O’Brient és kvázi ő most a góré. A szervezeten belül káosz uralkodik, Easterby gyors felemelkedése hataloméhességről tesz tanúbizonyságot, és elég egyértelműnek tűnik, hogy nem ő a megfelelő ember arra a feladatra, amit kiharcolt magának. Ő a rákos tumor a Texans szervezetének testén, és teljesen megvakította a tulajdonos Cal McNairt is. Nagyon nehéz lesz meggyőzni a top HC-jelölteket, hogy neki dolgozzanak. Most azzal próbálnak érvelni, hogy nincs meghatározva a jövőbeli szerepe a csapatnál, de mennyire lehet vajon ennek hinni, amikor régi cimboráját, Nick Caseriót nevezték ki GM-nek, miközben a keresésért felelős cég másik öt embert javasolt?

4. New York Jets

Irányító: 5

Vannak még, akik bíznak Sam Darnoldban, én viszont nem tartozom közéjük. Ha vele tervez a Jets, akkor ez az értékelés még alacsonyabb lenne, azonban ott a lehetőség a csapat kezében, hogy felhasználja az 1/2-es picket és szerezzen egy új irányítót. Így pedig azért némileg fényesebbek a kilátások, és a liga kezdő irányítóinak nagyjából felét elcserélném az 1/2-es pickre, ha a következő 3-5 évre tervezek csapat szinten (figyelembe véve kort, szerződést, teljesítményt). Jelen tudásunk alapján Zach Wilson vagy Justin Fields lehet majd a kiválasztott, kíváncsian várjuk, sikerül-e felvirágoztatniuk a New York-i franchise-t. Az biztos, hogy nagyot bukott az 1/1 elvesztésével a csapat, ha az a kérdés, milyen edzőt tudnak elcsábítani.

Keret erőssége: 1

A Jetsnek két Pro Bowler játékosa van a jelenlegi keretében, a 37 éves Frank Gore (aki nem lesz itt jövőre), és a két év alatt két meccsen játszó CJ Mosley. Oké, ez nem mutatja meg tökéletesen a keret erősségét, de jelen esetben azért nagyjából igen, hiszen alig van átlag feletti játékosa a gárdának. A tavalyi első körös védőfalember, Quinnen Williams és az idei első körös támadófalember, Mekhi Becton szuper pickek voltak, ők meghatározó játékosok lehetnek hosszú távon is, illetve jó játékos még a safety Marcus Maye, illetve jónak tűnik a kevés játéklehetőség alapján a második körös Denzel Mims. Ez így nem túl sok, ráadásul még csak korrekt kezdőt is keveset találunk rajtuk kívül.

Erőforrások: 10

Nagy pozitívum a Jets mellett, hogy bőven van lehetőség alakítani a csapaton. Habár ez elsősorban a GM felelősségköre, és Joe Douglas nem megy sehová, egy edzőnek is hasznos, hogy tudja, jön a felmentősereg. A következő két évben van 4 első körös, 2 második körös, 3 harmadik körös, 3 negyedik körös és 4 ötödik körös pickje a csapatnak, idén a Jaguars mellett a legnagyobb draft értékkel rendelkeznek a New York-iak. Ráadásul pénzügyileg is jó a helyzet, a szűk fizetési sapkával számolva közel $73 milliója van a gárdának 2021-re, ami a második legtöbb. És mivel sokan nagy bajban lesznek, így extrán jó helyzetben lesz a Jets, hiszen olcsóbban szerezhet meg több jó minőségű játékost is.

Szervezet, elvárások, egyéb: 3

A Jets szervezete jelenleg nem túl jó, a Johnson-fivérek tulajdonlása alatt egy igazi vesztes kultúra alakult ki a csapatnál, ami rányomja a bélyegét a gárdára. Ezen nyilván nem segített Adam Gase sem, jelenleg a morál a béka segge alatt lehet a Jetsnél, amit nagyon nehéz lesz megfordítani. New York akár lehetne pozitívum is a felhajtás és a lehetőségek miatt, de az ottani médiával nem egyszerű megbirkóznia egy edzőjelöltnek, ahogy a szurkolókkal sem. Ellenben Gase után csak felfelé vezet az út, és egy jónak tűnő general manager van az edző segítségére Joe Douglas személyében.

5. Atlanta Falcons

Irányító: 5

Ryant én sokáig az elit irányítók mögötti polc egyik legjobbjának gondoltam, most viszont már “csak” egy stabil, jó QB-nak, és ebben közrejátszik, illetve a nagy probléma az, hogy az idő nem mellette dolgozik. A szezon elején már 35 éves lesz, így a jövőt már nem lehet rá építeni, viszont el sem lehet kezdeni egy új irányt. Idén lehetetlen tőle megválni, hiszen $44 millió halott pénz lenne utána még csere esetén is, ami duplázná a jelenlegi rekordot. És még jövőre is $26 millió halott pénz keletkezne utána, ami még mindig rekord lenne, bár itt már lehet vele spórolni $15 milliót, szóval 2022-ben nem elképzelhetetlen a váltás, de az is történelmi lenne. Így valójában minden jelöltnek Ryannel kell elképzelni legalább a következő két évet, amit lehet pozitívumként tekinteni, hiszen van egy top10 környéki iránytód, de negatívumként is, hogy most még nem tudsz váltani, de tudod, hogy hamarosan kell, így pedig meg lehet rekedni egy rossz helyzetben. Az biztos, hogy egy évre, vagy akár kettőre jobb pontszámot érdemel az 5-ösnél (7-est), de ha arról van szó, hogy mennyire vonzó egy állás az irányító miatt, akkor már nem tudom átlag felettire értékelni.

Keret erőssége: 5

Itt van a liga egyik legjobb elkapó duója, a támadófalban Matthewsra és Lindstromre hosszú távon is lehet támaszkodni, a védőoldalon Grady Jarrett és Deion Jones posztjuk krémjéhez tartozik, Keanu Neal egy jobb kezdőnek számít és az első körös AJ Terrell is egész jó újonc éven van túl. Vannak tehát jó játékosok, de még így is elég sok a lyuk, és egy átlagos keret van a Falconsnál.

Erőforrások: 3

Eredetileg kettest akartam adni, de felhúzza, hogy a 4. helyen draftolnak (és megvan minden pickjük a következő két évben az idei 7. kört kivéve), hiszen ezzel jóval átlag felett vannak drafttőkét figyelembe véve. Pénzügyileg azonban borzasztóan rosszul áll a Falcons, hiszen $176 milliós cappel számolva mínusz 25 milliójuk van, azaz ennyivel lépik túl jelen állás szerint az elkölthető keretet. Idén tehát azzal kell majd foglalkozni, hogy egyáltalán beférjenek a sapka alá, erősítésekről nem igazán lehet szó. Az viszont még nagyobb probléma, hogy nem is tudnak rugalmasak lenni a meglévő szerződések miatt, kevés olyan játékost találunk, akitől könnyű szívvel meg lehet válni és még jelentős pénzösszeg is felszabadítható. Allen Bailey, James Carpenter és Ricardo Allen kivágása tűnik logikusnak, ezzel $15 millióval beljebb kerülnének, illetve 1-2 szerződés átalakításával már be lehet férni a cap alá – de érdemes imádkozni azért, hogy a mostanában jósolt $195 millió körüli legyen végül a fizetési plafon. A Falcons tehát egy évre teljesen meg van lőve, az új general managernek igazából ki kell majd várnia egy évet, mire elkezdhet foglalkozni a kerettel.

Szervezet, elvárások, egyéb: 7

Arthur Blank személyében egy nagyon jó tulajdonosa van a Falconsnak, foglalkozik a csapattal pozitív értelemben és türelmes is. Jó a szervezet, szóval ez csalogató lehet a jelölteknek. Az új csilli-villi stadion is szuper a létesítményekkel együtt (ráadásul tök olcsó a kaja-pia), a város is rendben van, így a fontos dolgokban pozitív a franchise megítélése. A Falconsra ráragadt choker jelzőt viszont le kell valahogy küzdeni, ami nem egyszerű feladat.

6. Detroit Lions

Irányító: 6

Stafford irányítók közti elhelyezése mindig is egy nehéz feladat volt, hiszen a képességei abszolút megvannak, sok szép dolgot is látunk tőle, mégsem tud konzisztensen top10 szinten játszani, és felemelni, hátára venni a Lionst. Lehet köré egy nagyon jó csapatot építeni, de mindig keresni fogják a high end játékát, ami néha előjön belőle (például tavaly a sérüléséig), de sokszor jóval ezalatt játszik, így általában inkább csalódást okoz a magas elvárásokhoz képest. Ezért merülhet fel elméletben az elcserélése, ha valaki teljesen új alapokra akarja helyezni a franchise-t. Nem gondolom, hogy ez meg fog történni, de a HC- és GM-jelöltek ezt a lehetőséget is mérlegelhetik. Stafford szerződése még két évre szól, kivágással/elcseréléssel idén $14 milliót lehet spórolni rajta, de a valaha volt negyedik legnagyobb halott pénz keletkezne utána ($19 millió). Ez nem bevállalhatatlan kategória, de egy ilyen lépéshez tudni kellene a jövőt QB poszton, az 1/7-es pickkel ez viszont nem adott, és nagy minőségbeli romláshoz vezethet – rövid távon biztosan, de jó eséllyel hosszabb távon is.

Keret erőssége: 3

A Lions kereténél sem sok rosszabbat találni a ligában és a 3-as spektrumnak is inkább az alján helyezkednek el az értékelésem szerint. A támadók oldalán a szerződés alatt lévők közül a falban Taylor Decker és Frank Ragnow számít minőségi játékosnak, illetve a tight end TJ Hockenson. D’Andre Swift jól néz ki, de a futókat csak alacsony súllyal számolom, mert könnyen helyettesíthetők. Kenny Golladaynek nincs szerződése jövőre, így elméletben teljesen ki kellene venni a számításból, de valamennyire őt is idevehetjük, mert nagy blama lenne az elengedése. És míg a támadóknál azért van pár értékes játékos, a védelemben szinte nincs is. Trey Flowers jónak számít, de nem egy szupersztár, illetve Jeffrey Okudah-nak előlegezhetjük meg a bizalmat, mint 1/3-as játékos, de az újonc éve kifejezetten gyengére sikerült. A védelemben továbbá nagy probléma, hogy egy nagyon specifikus rendszer szerint válogatta össze a játékosokat Patricia, így egy új hoach-nak nagyon nehéz lesz eladni ezt a keretet, hogy lehet vele valamit kezdeni – igazából teljesen a nulláról kell felépíteni itt valamit.

Erőforrások: 4

A Lions draft pickek tekintetében átlagos, hiszen idén a 6-7. körös pickeket nélkülözniük kell a Quandre Diggs és az Everson Griffen trade kondíciói miatt, ellenben a top10-ben húzhatnak, ami ezt kompenzálja. Cap space tekintetében kicsit az átlag alatt van a csapat, ugyanis a 14. legkevesebb elkölthető kerettel rendelkezik a franchise ($176 milliós cappel számolva $12 millió). Rugalmasságot figyelembe véve viszont nem néz ki olyan jól a cap helyzet, ugyanis egyes sokat kereső játékosoknál egyáltalán nem is lehet pénzt felszabadítani (Jamie Collins, Trey Flowers, Halapoulivaati Vaitai), ahol pedig lehetne, ott magas a halott pénz is (Stafford, Desmond Trufant, Justin Coleman, Jesse James). Sok fontos lejáró szerződésű játékosuk mondjuk nincs, de Golladay elég sokat el fog kérni és muszáj lenne megtartani.

Szervezet, elvárások, egyéb: 4

A tulajdonos nem tesz igazán hozzá a sikerhez, a csapat fejlődéséhez, de legalább el sem rontja azt, hagyja, hogy az arra kinevezett szakemberek végezzék a dolgukat, ráadásul még türelmes is. A kultúra nagyon rossz a csapatnál, Matt Patricia tett róla, hogy így legyen. Maga a város sem lesz épp pozitívum egy pro-kontra listán, ellenben ha sikerül bejutnod a rájátszásba és ott még esetleg egy győzelmet is el tudsz könyvelni, akkor egyből istenként fognak tisztelni a szurkolók – ilyenre ugyanis 1991 óta nem volt példa a franchise-nál.

7. Philadelphia Eagles

Irányító: 2

Carson Wentz a liga egyik legrosszabb irányítója volt 2021-ben, és ugyan a második körös Jalen Hurts hozott egy kis szikrát a csapatba, ő sem nyújtott sokkal jobb teljesítményt. Wentz ugyan cserét kért, de Pederson távozásával valószínű, hogy ezt nem fogja annyira erőltetni, így a legesélyesebb forgatókönyv az, hogy marad és verseny lesz a két QB közt a kezdőért az edzőtáborban. Wentz ráadásul olyan szerződéssel bír, ami miatt nagyon nehéz tőle szabadulni. Az 1-es értékeléstől az menti meg egyedül az Eaglest, hogy a 2020-as Wentz azért jóval tudása alatt teljesített, és még ha nem is várható tőle soha a Super Bowl évében mutatott MVP-közeli játék, ennél mindenképp többre képes, ezt pedig egy jó edző még talán ki tudja hozni belőle. Nem mondom, hogy erre jó esély van, de elképzelhető. Vagy persze Hurtsszel is lehet dolgozni, mint második körös, újonc szerződésen lévő játékos, de lényeg a lényeg, szerintem van 3-4 rosszabb irányító-helyzet a ligában. Igen, ez nem valami sok. 

Keret erőssége: 3

Ez a keret öreg, gyenge és még drága is. Nem nagyon létezik ennél rosszabb kombináció. És oké, vannak nagyon jó játékosok a rosteren, mint Lane Johnson, Brandon Brooks, Jason Kelce, Fletcher Cox, Brandon Graham, Dallas Goedert vagy Miles Sanders, de közülük is többen túl vannak már karrierjük zenitjén. Emellett szinte az egész back7-t le kéne cserélni és elkapóból is csak az idei első körös Reagor van, akiből még talán lehet valami (ráadásul neki sem volt túl jó újonc éve). A falak jók, de ott is öregek már a játékosok, máshol pedig nagyon gyenge a roster. Nagy újjáépítés veszi kezdetét most Philadelphiában – illetve nem most, hanem majd jövőre, mert erőforrások azok nincsenek.

Erőforrások: 2

Az menti meg az 1-estől az Eaglest, hogy a draftpozíciójuk az 1/6-tal elég jó. A cap helyzet ellenben borzasztó, a Saints mellett a legrosszabb az egész ligában. Nem elég, hogy a jelenlegi számítások szerint 51 millióval van a sapka felett (!!!) az Eagles, még nem is túl rugalmasak a szerződéseik, Howie Roseman ugyanis nagyon win now módban alakította ki ezeket, nem törődve a holnappal – ami jóval kisebb probléma lenne, ha nem lett volna a pandémia, vagy ha tényleg versenyképes lett volna a gárda. Derek Barnett, DeSean Jackson és Zach Ertz elküldése nagyjából 20 milliót fel lehet szabadítani, plusz a tavalyi capből át lehet hozni elég sok megmaradt pénzt, így nagyjából ennyivel (és 1-2 átalakítással) meg is lehet oldani a helyzetet, de költeni nyilván nem lehet már és még így is bent marad elég sok rossz szerződés, amivel most nem lehet kezdeni semmit. Pozitívum, hogy kvázi egyetlen szabadügynöke sincs a csapatnak, akit meg kéne tartani, de hát az kéne még csak…

Szervezet, elvárások, egyéb: 5

Ez egy kétoldalú dolog. Egyrészt Jeffrey Lurie az egyik legjobb tulajdonos a ligában, mindent megtesz a csapatért és minden erőforrást rendelkezésre is bocsát a siker eléréséhez, modern felfogású tulaj. Ha csak a szervezet lenne a kérdés, akkor 8-9-es értékelést kaphatna az Eagles. Viszont a philadelphiai munkához hozzátartozik a média és a szurkolók, amik egy főedző szempontjából a legrosszabbak közé helyezik a csapatot. A média és a szurkolók is nagyon kemények, magas elvárásoknak kell megfelelni, minden mozzanata kritizálva lesz a főedzőnek, ha nem nyer a csapat. Ez pedig nem egy kellemes, stresszmentes környezet – nyilván maga a főedzőség sem, de ez rátesz még egy lapáttal. 

[/ppp_patron_only]

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!