Connect with us

Hír

Russell Wilson nem örül a támadókoordinátora kirúgásának

A Seahawks két napja kirúgta támadókoordinátorát, Brian Schottenheimert, Russell Wilson viszont nem igazán örült a lépésnek. Egy kerek-perec “nem” volt a válasza erre a kérdésre, de nyilván tiszteletben tartja a főedzője álláspontját.

“Elég sokat fizetnek nekem, de a mester hozza meg ezeket a döntéseket. Nem az én döntésem volt, de bízom Carroll mesterben. Ugyanakkor közeli kapcsolatot ápoltunk Schottyval és nagyon jó edző lesz belőle máshol.”

– mondta az irányító a News Tribune-nak. Wilson emellett hozzátette, hogy szeretne beleszólni abba, hogy kit szerződtetnek Schottenheimer helyére.

“Szerintem ez nagyon fontos. Úgy gondolom, hogy Carroll mesterrel ugyanazon a hullámhosszon kell lennünk. Nagyon sok mindenről beszélgettünk az utóbbi három napban és azt próbáljuk kitalálni, hogyan tovább, meddig tudunk eljutni, mik a tervek és hasonlók. Remélhetőleg meg tudunk egyezni a következő személy kilétében, aki segíti majd a csapatunkat és részese lesz annak, hogy az ígéret földjére jussunk.”

A Seahawks szuperül kezdte a szezont, 34,3 pontot átlagolt az első nyolc meccsen, aztán ez 22,8-ra esett vissza az idény második felére, Wilson pedig MVP-szintű irányítóból a mezőny közepére esett vissza. Ennek a formahanyatlásnak sok összetevője volt, az viszont biztos, hogy Pete Carroll futásorientáltabb támadósort szeretne, a szezon második felében kicsit közelített is ebbe az irányba az offense, de ez nem volt elég a főedzőnek.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!